Gyöngyösi Marci és Kollár Karcsi egy rettenetesen rossz sorozatot szakított meg Komlón, amit Salgótarjánban már nem tudtak folytatni hiszen Nógrádból serlegek nélkül távoztak. Érthető, hogy ezután nehéz volt olyan mondatot kihúzni Marciból, amiben bárminek is az elégedettségének adott volna hangot, a Salgó Rallye-val kapcsolatban. Gyöngyösi Marcellel beszélgettünk.

Hosszú idő után végre sikerült célba érnetek egy versenyen, mégpedig a komlói Baranya Kupán. Ez a részsiker már nagyon rátok fért. Hogyan készültetek Salgótarjánra?

Apróbb, kötelező felkészülési „programokkal” telt az időnk a Salgó Rallye előtti időszakban, komolyabb javítást nem kellett eszközölnünk, az Opelünkön. A váltót levettük, átnéztük, gömbfejeket, féktárcsákat, valamint forgó, kopó alkatrészeket cseréltük kizárólag. Ezúttal nem volt problémás a felkészülésünk. Komlón nagyon örültünk, hogy sikerült végre célba érnünk, sokat küzdöttünk érte, többször is kiestünk előtte, így annak ellenére, hogy nem nyújtottunk emlékezetes teljesítményt a Mecsekben, mégis jól éreztük magunkat, jó szájízzel készülhettünk a Salgó Rallye-ra. Az előjelek és a felkészülésünk kitűnően alakult, ám ugyanezt, a nógrádi versenyhétvégénkre már nem mondhattuk el. Nem túlzás azt mondani, hogy pályafutásunk egyik, ha nem a legrosszabb versenye volt, a mostani, salgótarjáni. Elég savanyú lett a szőlő a végére.

Ez szinte egész nap látszott az arcotokon. Mi történt veletek a Salgó Rallye-n?

A superspecial pályán, az első gyorsaságin, a pálya rövidsége miatt nem alakulhattak ki komolyabb különbségek, elég normálisan sikerült rajta végigautóznunk. A kategóriatársaktól leginkább a hosszú egyenesekben kaptunk, a motorerő hiánya miatt. Tetszett, hogy tempós és technikás is volt egyben az első gyorsasági. Sok néző előtt autózhattunk, nem volt ez egy rossz kezdeményezés a rendezőség részéről. Másnap jött igazából a feketeleves. A reggeli várakozásról inkább nem is beszélek, mert az már lerágott csont, a többiek mindent elmondtak róla, bele se menjünk inkább, mert az nem venné ki jól magát. Egyszer csak elrajtoltunk, és a reggeli, ceredi gyorsasági felénél már sejtettem, hogy ez nem az én napom. De amikor a gyorsasági végén megláttuk az időnket, no az volt aztán igazán kétségbeejtő! Akkor már teljesen egyértelmű volt, hogy ez nagyon nem az én napom. Beszélgettünk erről a kategóriatársakkal, akik előzetesen azt gondolták, hogy az első helyért fogunk harcolni, az 5-ös géposztályban, a Bencs testvérekkel, Nyilas Petiékkel, László Pistiékkel és a többiekkel, de leginkább csak kergettük őket. A mutatott formánkra nekik sem tudtam választ adni. A kocsinkkal volt egy kis problémánk, a fékek az elejétől, a végéig vacakoltak, de nem ebből adódtak ezek a komoly időkülönbségek. Jobban kellett a féktávoknál figyelni, ami inkább kellemetlen volt, mintsem hátráltató.

Egyszer megforogtunk a váratnál hamarabb blokkoló kerekek miatt, majd egy lassítóba keresztben érkeztünk meg, ettől nagyobb kalandunk nem volt, nem ezen ment el a versenyünk. Lassúak voltunk, nem találtam a ritmust, a tíz gyorsasági szakaszból mindössze háromszor állhattunk föl a dobogó alsó fokára, az 5-ös géposztályban, ennyiben ki is merült a sikerlistánk. A baranyai bronzérmünk ellenére Komló sem volt már az igazi, gyengébb volt a produkciónk, attól mint, amit vártunk magunktól. Most pedig még felejthetőbb lett a bizonyítványunk. De legalább mindkétszer beértünk és pontokat, szereztünk, ám ettől nem voltunk sokkal boldogabbak. Ezúttal a negyedik helyet „hódítottuk el” a géposztályban. A Nyíregyháza Rallye előtt szeretnék még egyszer autóba ülni, hogy egy kicsivel bátrabbak lehessünk az évad záró futamán. Reméljük ez a mostani csak egy múló állapot, nem akut jellegű a probléma. Bocsánatot szeretnék kérni a teljesítményem miatt, az egész csapattól, minden szurkolónktól, és mindenki mástól, aki bármit is tett azért, hogy jól sikerüljön a Salgó Rallye-nk. Nem ezt érdemelték a munkájukért.

Nyíregyházán majd szépítetek…

Reméljük, bár nem lesz könnyű a dolgunk, mert rettenetesen hosszú, és brutálisan kemény verseny vár majd ránk Szabolcsban, amit az időjárás és a korai sötétedés biztosan számottevően befolyásol. Törekszünk majd a biztonságos célba érkezésre. A bajnoki címünknek a megvédése ugyan nem sikerült az idei évben, de mindenképpen jó hangulatban, és ha lehet, egy szép eredménnyel szeretnénk elbúcsúzni a 2018-as Rallye2-es bajnoki évadtól.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Köszönetet szeretnénk mondani Simon Nikinek, a rengeteg ételért és italért, amit beszerez, és elénk rak a versenyhétvégéken. Köszönjük Gyurikának a sok segítséget, de a navigátorom és jó barátom Kollár Karesz is maximálisan odateszi magát mindig.  

A csapaton kívül hatalmas köszönet illeti még a szponzorainkat is.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!