Tim Gabi és Timár Tomi alig várta, hogy a murva után visszatérjenek az aszfaltra, pedig egyáltalán nem volt könnyű dolguk Komlón sem, de végre kupákkal megrakva térhettek haza a futam végén. Ennek ellenére Gabiék gondolatai már néhány héttel előrébb járnak, ugyanis az év legfontosabb versenye következik a számukra, a Salgó Rallye, mégpedig az általuk elég jól ismert, hazai pályákon. Tim Gáborral beszélgettünk.

A Veszprém Rallye után nagyon örültetek, hogy visszatérhettek az aszfaltra. Hogyan készültetek Komlóra?

Hamar szerettünk volna túl lenni a Veszprém Rallye-n, nem igazán feküdt nekünk a murva, sem Szombathelyen, sem a Balaton partján. Ráadásul Szombathelyen és Székesfehérváron is nulláztunk, a veszprémi futamunk egyetlen pozitívuma az volt, hogy célba értünk, igaz nem is vágytunk semmi másra. Bár a helyezésünkkel – az abszolútban kilencedikek lettünk – mégsem voltunk elégedettek. De nem is érdekes az előző versenyünk, hagyjuk a csudába. A Baranya Kupa pályái közül egyedül a Vasas-Hosszúhetény gyorsasági volt ismerős, tavaly mentünk rajta egy sprintversenyen, ott is sikerült elhódítanunk egy „bitang erős” 🙂 kilencedik helyet, ezt mindenképpen űberelni akartuk ezúttal, komoly elvárásokkal indultunk el a komlói futam helyszínére. A verseny hivatalos tesztjén úgy éreztük, hogy sikerült megtalálnunk az autó ideális beállításait, hibamentesként könyveltük el a főpróbát.

Pedig nem így volt. Nem volt könnyű a versenyetek, de végre sikerült az abszolút értékelésben is serlegeket szereznetek. Milyen volt a Baranya Kupátok?

A prológ után, pénteken este jött az első gyorsasági. Amikor a szervizparkban voltunk, a bemutatkozás után, de még az első gyorsasági előtt, leszakadt az ég, óriási zuhét kaptunk a nyakunkba. Láttam a vetélytársainkat, hogy száraz aszfaltra való gumikkal mennek ki, ezért gondoltam egy merészet és előre vizes gumikat kértem a csapattól. Két eshetőség volt. Vagy sokat nyerünk ezzel az ötlettel, vagy sokat bukunk, de igazából egyik elképzelésem sem jött be, mert az erdős részeken nem száradt fel az út, de a nyitottabb, kevésbé fás, bokros területeken szinte teljesen száraz volt az aszfalt. Különösebb gondunk nem volt, az utolsó kilométereken kezdtek csak elmelegedni a vizes gumik, innentől lassultunk valamennyivel, de rosszabbra számítottam.

Hatodikak lettünk, azt éreztem, hogy jobban ki fogunk kapni. Gondoltuk, hogy majd szombaton jobb lesz, de sajnos ez nem teljesen lett igaz, mert egy helyet ugyan előre tudtunk lépni, de nagyon sok problémával küzdöttünk egész nap. Pattogott az Opelünk, rossz irányba mentünk el a beállításokkal, ami csak tovább fokozódott a versenyen. Erőhiánnyal és fékproblémákkal is küszködtünk és a töltés sem volt megfelelő. Az utolsó gyorsasági után, és a célban le sem tudtam állítani a motort. A szervizben a csapatunk megtette, amit lehetett, a fékeket megjavították, de a gátlókkal még rosszabb irányba mentünk el. Kielemeztük a belső kameránk felvételeit, amiken utólag azt láttuk, hogy örülhettünk, hogy ennyire is az úton tudtuk tartani a kocsinkat és beértünk a futam végén a célba. Reméljük, hogy a november közepén fontos lesz még a 6-os kategóriában elért második helyünk, az összetett értékelésben pedig az ötödik helyet szereztük meg Komlón. Nekünk igazából már a következő futam lebeg a szemünk előtt.

A Salgó Rallye?

Igen, mert a Salgó Rallye a hazai verseny lesz a számunkra, ahol győzelemmel szeretnénk visszatérni a Rallye2 Bajnokság összetett értékelésének a dobogójára, a futam végén. Ezzel szeretnénk megmutatni, hogy ez a szezon nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük, és a miskolci versenyen elért győzelmünk nem a véletlen műve volt. Nagyon motiváltak vagyunk mindketten, és a csapatunk is elszánt. A pályák közül a Kazár-Salgótarján ismerős, most viszont benne lesz a vizslási rész is. 2014-ben versenyeztem legutóbb Zagyvarónán, a Sámsonháza-Nagykeresztúr gyorsaságival pedig most fogunk megismerkedni. A munka nem lesz kevés a kocsinkkal, sokat fog dolgozni a csapat, reméljük, hogy sikerül megbízhatóvá varázsolniuk szeptember legelejére az egyébként szenzációs Opel Adam R2-nket, mert az biztos, hogy Salgótarjánban nagy menet vár rá.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!