Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Ráti Gergő: Nem tudjuk, hogy mi okozta a hibát

Nem sokan fogadtak volna arra nagyobb mennyiségű készpénzzel a Baranya Kupa rajtját megelőzően, hogy a Ráti Gergő-Borók István páros nem fog felállni a futam végén az összetett értékelésben, a dobogóra, ám egy technikai hiba miatt mégis így alakult a hazai versenyük. Gergőék hamar rendbe hozták a gyönyörű Ford Escort MK2-t, de a Komlón begyűjtött hátrányukat csak Salgótarjánban kezdhetik majd meg ledolgozni, a baranyai legények. Ráti Gergővel beszélgettünk.

Sok munkátok volt a Fordotokkal Veszprém után? A Baranya Kupa a hazai versenyetek volt, hogyan készültetek rá?

Sok kárunk nem keletkezett szerencsére a Veszprém Rallye-n, ami volt azt pedig hamar elhárítottuk. A legnagyobb munkát a kuplung javítása jelentette, mert az szétment a murván. Amikor elkészültünk mindennel, kipróbáltuk a versenyautónkat, de éreztük, hogy valami nem teljesen kerek, ez pedig egy több felvonásos galibát eredményezett. A váltót többször is le kellett venni, mire meg tudtuk javítani. Központi kinyomócsapágy van benne, ami gyári hibás volt és nem mozgatta megfelelően a dugattyút. Elég érdekes és sok fejtörést okozó hibával találtuk szembe magunkat. Amikor fölengedtem a pedált nem emelt ki rendesen, de egy itthon lévő régebbi darabot összehoztunk a jelenlegi váltóval, gyakorlatilag kettőből csináltunk egyet, így jó lett, és ez volt a lényeg. A pályák ismerősek voltak, tavaly is ezeken mentünk, vártuk nagyon a rajtot, hiszen hazai pályán, sok barátunk és szurkolónk előtt, a Rallye2 Bajnokság élén, 201-es rajtszámmal kezdhettük meg a Baranya Kupát.

Sajnos elég rövidre sikerült a versenyetek. Mi történt veletek?

Biztatóan kezdődött a verseny, pénteken este, a Vasas-Hosszúhetény szakaszt megnyertük, a tempónk rendben volt, az autó hibátlanul tette a dolgát. Szombaton is jól indult a nap, Vasas után Hetvehelyen is abszolút időt futottunk, de Alsómocsoládon, egy apró alkatrész hibája miatt kiállni kényszerültünk. A főtengely végén lévő jeladótárcsa eltört, emiatt kellett kiállnunk. Ez elég ritka hibának számít, amennyire én tudom. Lehetett egy kis repedés az alkatrészen, amit nem láthattunk. Azt sem tudjuk, hogy gyári hibás volt e a tárcsa, vagy csak egyszerűen elfáradt és nem bírta a nagy fordulatot. Ahogy kiszakadt belőle az egynegyede, az még magát a jeladót is tönkretette. Esélyünk nem volt rá, hogy újra beinduljon a motor. Egy sima balban jártunk éppen, majdnem végsebességgel repesztettünk, és egyszer csak hiába nyomtam a gázt, nem történt semmi. Az egyik pillanatban még tökéletes volt minden, száguldottunk a mezőny elején, a következő percben pedig szurkolóvá változtunk a pálya mellett. Egy elágazásig el tudtunk gurulni, oda húzódtunk le, három kilométerre lehettünk a céltól, leadtuk a menetlevelet. Enélkül a fiaskó nélkül nem lett volna rossz verseny a Baranya Kupa. Ezzel megvan az év végére a második mínuszolható futamunk is.

Versenyen kívül már biztosan nem vesztetek pontot, ez a jó hír, de sajnos sokat buktatok a legutóbbi futamon.

Az kétségtelen. A bajnoki táblázat élről a harmadik helyre csúsztunk vissza a ponttáblázaton, számításaink szerint egy pontnyira vagyunk a második helyen álló Krehlik-Madarász párostól. Az élen 127 ponttal vezetnek Trencsényi Vincéék, nekünk 109 van a Salgó Rallye előtt.

El tudtok jönni Salgótarjánba?

Rajta vagyunk, szervezzük nagyon, szeretnénk ott lenni Salgótarjánban. Az autót pár nappal a Baranya Kupa után megjavítottuk, teljesen működőképes, kicseréltük a törött tárcsát. Ha Nógrádban, – ahol egyébként még nem versenyeztünk – sikerülne jól szerepelnünk, akkor még nyílt maradhatna a bajnokság, a Zemplén Rallye-n csatázhatnánk a bajnoki címért. Nem lesz könnyű a dolgunk, roppant rosszkor jött ez a kiesés, de rajta leszünk, hogy Salgótarjánban nagyon gyorsak legyünk és a lehető legtöbbet ledolgozzuk a hátrányunkból.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.