Két fordulót kihagyott a bajnokságból Madari Imi és Haracska Tomi, de a Baranya Kupához hasonló, szintén másfélszeres pontokat adó Iseum Rallye után, Komlóról is hazavitték a srácok, az 5-ös géposztály legnagyobb kupáit, valamint a power stage plusz pontjait is. Ezzel a sikerrel, a Madari-Haracska páros a közel került a kategória első helyéhez, a bajnokságban. Ám ezt a kitűnő pozíciót Salgótarjánban biztosan nem szerezhetik meg. Az okokról, valamint a Baranya Kupán aratott győzelmükről Madari Imrével beszélgettünk.

A Szombathely Rallye-n találkoztunk veletek utoljára, ahol kategória győzelemmel értetek célba. Hogyan készültetek Komlóra, és tudtatok e versenyezni valahol a májusi futam óta?

Nem versenyeztünk, sőt még csak a versenyautóban sem ültünk az elmúlt bő két hónapban. Ezalatt az idő alatt visszaalakítottuk a futóművet murváról aszfaltra, miközben az autó teljes átvizsgálása is megtörtént, alaposan felkészítettük a kis Renault Clio-t, a Baranya Kupára. Kicsit nyaraltunk, keveset pihentünk, sokat dolgoztunk, nem jött ki a lépés arra, hogy részt vegyünk a Rallye2-es futamokon. A komlói futam időpontját viszont már jó előre beírtuk a naptárunkba, ebből nem engedtünk, a Baranya Kupán mindenképpen szerettünk volna részt venni, mert kedveljük a mecseki pályákat. De azt is a fejünkbe vettük, hogy megtörjük a „komlói átkot”, ami évek óta sújt minket. Tavaly technikai hiba miatt estünk ki, 2016-ban pedig kicsúsztunk Hetvehelyen. A legfontosabb tervünk az volt, hogy idén mindenképpen érjünk célba, jókat autózzunk, miközben nagyokat csatázunk. Az eredménnyel úgy voltunk, hogy majd meglátjuk…

Szabad szemmel sem volt nehéz meglátni a szép trófeáitokat, amiket a kategóriagyőzelemért kaptatok a komlói Városháza előtt. Milyen volt a versenyetek?

A prológon semmi különleges nem történt velünk, azt leszámítva, hogy irgalmatlanul elkezdett ömleni az eső, amikor már csak egy autó állt előttünk a rajtban. Emiatt csak szimplán végig gurultunk a belvárosi bemutatkozáson. Az első gyorsaságin, a pálya eleje, főleg az erdőben kicsit vizes és saras volt, a szakasz végén viszont már szárazabbnak bizonyult az aszfalt. Vizes pályára való gumikkal nem készültünk a versenyre, kénytelenek voltunk slickekkel kimenni. De jó volt így is, mert egyből beletaláltunk a tempóba, nem óvatoskodtuk el már az első gyorsaságit sem. Biztonságos, de élvezetes módon abszolváltuk az első, péntek esti szakaszt. Másodikak lettünk a kategóriában.

A második napon már reggeltől kezdve keményen nyomtuk a gázt, próbáltunk nem bealudni a nap kezdetén. A pályák tetszettek, mindkettőt szeretjük, ami az útvonallapon szerepelt, kedveljük a hosszabb jellegű gyorsaságikat, mert ezeken jó tempóban le lehet jönni. Műszaki gondok, kalandok, nem hátráltattak, felszabadultan tudtunk versenyezni. Az alsómocsoládi power stage-en egyszer megúszott a kocsink fara, de összeszedtük az autót, úton tudtunk maradni, nem történt semmi különösebb. Boldogok voltunk a célban, örültünk a győzelemnek, amivel a géposztályunk második helyét is sikerült megszereznünk az éves értékelésben, a következő forduló előtt. Az összetett értékelésben nyolcadikak lettünk a Baranya Kupán.

Salgótarjánban ráhajthattok az első helyre, az 5-ös géposztályban…

Megtennénk, de erre nem lesz lehetőségünk, mert nem tudunk ott lenni a nógrádi futamon. A bátyámék esküvője lesz a Salgó Rallye hétvégéjén, ahol kötelező, és nagyon fontos lesz számomra a megjelenés. Így a salgótarjáni futam kimarad, de az év végi Zemplén Rallye-n mindenképpen ott leszünk.

 

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!