Mosoni Pisti és Tóth Erika csak egy szimpla, jó hangulatban végigkocsikázott hétvégét szeretett volna eltölteni a Székesfehérvár Rallye-n, és ezt meg is kapták. Óvatosak voltak a hosszú kihagyásuk után, keresték a féktávokat és önmagukat is, de azzal, hogy átgurultak a MARB-os, versenyzők mezőnyében, a célkapun minden vágyuk valóra vált ezekben, a rallye-ban igencsak ínséges hónapjaikban. Mosoni István foglalta össze a fehérvári futamukat.

Régen találkozhattunk veletek a Rallye2 mezőnyében, ahol most is egyedi, MARB-os rajtengedéllyel álltatok rajthoz. Merre jártatok?

Igazából nem voltunk versenyezni, mégis széthullott az autónk. Tél végén vettünk részt a Hungaroringen, egy jótékonysági rendezvényen, ahol beteg gyerekeknek igyekeztünk szebbé tenni egy napját, de eközben tönkre ment a Suzukinkban a motor. Nem tudtuk, hogy mi baja lett, ezért elmentünk egyet tesztelni, ekkor derült ki, hogy leszakadt a főtengely, és a motor teljes belső része oda van. Egy másik erőforrást kellett kerítenünk, és a váltót is ki kellett cserélni, mert tavaly rettenetesen sokszor megkeserítette az életünket. Ezt a két problémát, gyakorlatilag egyszerre megoldani nem volt olcsó mulatság. Pláne egy olyan időszakban, amikor a versenyzés némileg háttérbe van szorítva nálunk. Összeraktuk az autót, jó is lett, csak sajnos a hosszú kihagyás miatt, azt éreztem a pályákon, hogy semmi közöm nincs a versenyzéshez.

Újra rá kellett találnod az autóra és önmagadra is. Milyen volt a Székesfehérvár Rallye nektek?

Tetszett a hazai versenyünk, de nem mentünk jól. Persze törekedtünk rá, csak olyan volt minden, mintha a nulláról kezdtük volna el a pályafutásunkat. Kicsúszásunk nem volt, csakis a saját jó kedvünkért autóztunk. Nem forszíroztuk túlzottan a tempót, kötöttségek nélkül haladtunk, miközben arra is figyeltünk, hogy nehogy összetörjük a Suzukit. Nem akartunk kockáztatni, sokba volt már így is az autó 2018-ban. Kalandként annyit feljegyezhetünk, hogy egyszer elkezdett füstölni a műszerfal, etapon, amit azzal sikerült megszüntetni, hogy lekapcsoltuk a világítást. Annak a kapcsolójánál lett valami zárlatos, onnantól nem volt világításunk, de a füstölés megszűnt. A verseny utolsóvá előlépett csákberényi gyorsaságija előtt, a beíróban elkezdett vészesen emelkedni a hűtőfolyadék hőmérséklete, de a gyorsaságin visszahűlt. Csákberény végén, ismét a beíróban, újra elindult fölfelé a hőmérő mutatója, de etapon megint ideálisra csökkent a hőfok. Még nem kerestük meg ennek az okát, de arra gyanakszunk, hogy a ventilátorral lehet valami gikszer. Nem hinném, hogy nagy a gond. Célba értünk, a MARB-os versenyzők közül a negyedik helyet szereztük meg.

Hol láthatunk legközelebb titeket?

Nagyon jó a kérdés, mert miután az idei évet és még lehet a következőt is komolyabb versenyzés nélkül képzeltük el, nem terveztük még meg a következő versenyünket. Biztosat nem tudok. Az oroszlányi MARB futamot kinéztük magunknak, de az egyik legjobb barátomnak pont a verseny időpontjában lesz az esküvője, úgyhogy ezt a lehetőséget elvetettük. Más most nekünk a fő csapásvonal. De amint lehet biztosan elmegyünk mi is újra egy jó kis versenyhétvégére.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!