Trencsényi Vince és Molnár Zsolti az autóját és az „előnyét” beosztva, okosan versenyezve, kitűnő eredménnyel ért célba, az Iseum Rallye-n. De ahogy a mondás tartja, változnak az idők, így a célba érkezés után több, mint 48 órával derült ki, hogy a nagy kupákat Vincééknek sajnos kisebbre kell cserélniük. Trencsényi Vincével beszélgettünk a szombathelyi versenyükről.

Miskolcon nem sokon múlt az abszolút győzelmetek, jó állapotban ért célba a kocsitok. Mivel telt az idő számotokra a szombathelyi versenyig?

Navigátort kerestem az Iseum Rallye-ra, mert Dávid nem ért rá a futam időpontjában, valamint murvás futóművet kellett szereznünk a Fordunkhoz, mert az nem állt rendelkezésünkre. A verseny előtti teszt csütörtökön volt, hozzánk pedig szerdán délután érkeztek meg az utolsó alkatrészek, valamint a felnik, így csak az utolsó pillanatban készültünk el az autó felkészítésével. A pályabejárásunk nem alakult túl szerencsésen, mert volt egy kisebb balesetünk, összetört a pályabejáró autónk. A teszten sikerült rajthoz állnunk, ott mentem először a Fiestával murván és Molnár Zsoltival, a beugrós navigátorommal is a káldi főpróbán ismerkedtünk meg versenytempóban.

Látszott is rajtatok, hogy nincs minden rendben, nem volt túl sok kedvetek a versenyzéshez. Milyen volt az Iseum Rallye?

Mondhatjuk azt, hogy rányomta a versenyünkre a bélyegét, az, ami a pályabejáráson történt velünk. Ettől függetlenül a szombati eredményeinkkel nagyjából ki voltam békülve. Az élmezőnyben Neukirchner Bandiék és a ladás srácok űridőket autóztak, – bár ez a teljes versenyre igaz volt – nem tudtuk hozni az idejüket. De azokhoz a párosokhoz mérten, akik a bajnoki ponttáblázaton a közelünkben vannak, jó időket tudtunk teljesíteni. Szombaton este, úton, a Rallye Katlanból, a szervizparkba egy helyen eltévedtünk, amiért végül 15 másodperces időbüntetést kaptunk. Nem értem miért, de ezt elég nehezen adtak hozzá az időeredményünkhöz és ez a végelszámolásnál is kavarodást okozott. Vasárnap a biztonságos autózásra, a sok pont megszerzésére, a célba érkezésre törekedtünk, főleg azután, hogy azt gondoltuk, hogy sikerült az ellenfeleinkkel szemben elegendő előnyt szereznünk. Kisebb kalandunk volt csak, ám emiatt az időeredményeink romlottak. A körgyorsaságin, ha jól emlékszem a második kikerülős lassítóba nem fértünk be, megütöttük a bal első futóművet, kifordult a kerék. 15 kilométer volt még ekkor hátra, amin kicsit sem lettünk gyorsabbak. A szervizben a csapatunk kijavította a hibát, köszönet érte. A power stage-en azért jobban nyomtuk a gázt, mert szerettünk volna pontokat menteni, így másodikként teljesítettük a záró, hosszúperesztegi gyorsaságit. Talán a szakaszgyőzelem is meglehetett volna, de nem hiszem, hogy megérte volna ennél többet kockáztatni.

Elégedettek voltatok a verseny végén?

Ha azt az állapotot vesszük alapul, amit a célban kihirdettek, akkor igen. Ott a kategória első és az abszolút értékelés második helyéért járó kupákat vehettük át. De kedden este került fel az Internetre a módosított végeredmény, amiben már a 6-os géposztály második és az összetett negyedik pozíciójába soroltak minket, miután mindenki büntetése és ideje a helyére került. Bevallom, hogy ha minden pontosan beírásra kerül még a verseny ideje alatt, akkor egy kicsit másabb taktikát választunk. Nem a büntetésünkkel volt a probléma, jogosan kaptuk, hanem azzal, hogy azt gondoltuk, hogy mindenki a megfelelő helyén van a második nap reggelén. Vasárnap olyan előnyt „osztottunk be”, ami igazából nem is létezett. Ez becsapott minket. Persze a géposztályunk ezüstéremnek és az abszolút negyedik helyért járó serlegeknek is örülünk, de a célban átvett kupák után ezek nem csillog annyira szépen.

Székesfehérváron ott lesztek?

Természetesen, és ott már a megszokott felállásban, Dáviddal megyünk majd. A hátra lévő versenyeken szerintem nem elég már az, hogy megcélozzuk a dobogó egyik fokát, egyértelműen a győzelemre kell törekednünk. Nem szeretnénk, hogy az ellenfeleink nagyon elhúzzanak tőlünk az abszolút értékelésben. Székesfehérváron szerintem továbbra is a 202-es rajtszámmal indulhatunk majd, ami elég előkelő. Az ellenfeleinknek az idei évben már volt nullázott versenye, nekünk nem. Utóbbit remélem, hogy a fehérvári és az összes idei verseny után elmondhatjuk majd. Év végén szeretnénk inkább a jó eredményeink közül eldobni valami kevésbé jót, mintsem azért nullázni, mert mondjuk megállt az autó valamelyik futamunkon.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!