A ladás versenyzők uralták a Rallye2 Bajnokság mezőnyét az Iseum Rallye-n, ahol a győztesek bizony nagyot akasztottak, mivel a több, mint 104 kilométeres gyorsasági táv miatt másfélszeres pontokat osztottak a célban. A saras megmérettetés végé ezekből Krehlik Nándornak és Madarász Szabolcsnak jutott a legtöbb, ugyanis ők voltak a leggyorsabbak Lada VFTS-ükkel. Három futamból idén ők a harmadikak, akik győzni tudtak, így nagyon változatosan alakult eddig a 2018-as, Rallye2-es Bajnokság.

Eseménydúsan kezdődött a szombat délután, a Rallye2-eseknek, hiszen idén először nem ők vették birtokba elsőként a gyorsaságikat, hanem az ORB és az ORC mezőnye, akik ráadásul háromszor is végigmentek a pályákon, a nap folyamán. Ez alaposan megdolgozta az amúgy sem tökéletes, becsülettel felázott murvát. A győzelemre hajtó Ráti Gergőék már az első lassítónál megütötték a Fordjukat, amiben elgörbült a kormányösszekötő. Dudás Gergőék egy Ford Fiesta R2-vel akartak rajthoz állni, de az meghibásodott a teszten, így a régi Citroenjüket hozták el csütörtökön, az éj leple alatt Szombathelyre, amit rögtön az első szakaszon fel is borítottak. Körmöndi Szabolcsék viszont tőlük sokkal rosszabbul jártak, mert egy szelestei felbillenés után csak szuperrallyeval folytathatták vasárnap a versenyt. Nagy Varga Gézáék az ablaktörlőkkel küzdöttek Szelestén, mert nem indultak be egy pocsolya után, ami full hd-ban terítette be a BMW-jük szélvédőjét. Pethő Istvánék VFTS-ében felakadt a gáz és megforogtak, a Neukirchner-Pardi kettős pedig iszonyatos tempóban söpört végig mindkét pályán, a jobb, vasárnapi rajthely reményében. A Rallye Katlan ezúttal is sok meglepetést tartogatott. A bajnokság éllovasai Tim Gábor és Timár Tamás a nagy ugratón kis híján Föld körüli pályára állt, a leérkezéskor nagyon megütötték a kis Opel Adam-et. De túlélték. Nem úgy, mint Kolencsik Balázsék Peugeot 207-ese, amihez nem volt megfelelő alkatrész a becsapódás okozta károk felszámolásához. Hofbauer Tamásék is sokat repkedtek, de nem csak az ugratókon, hanem mindenütt, mert szinte folyamatosan a levegőben pattogott a Suzukijuk hátulja. Balics Ákosék 360000 kilométert futott utcai motorja folyamatosan melegedett a Honda Civicben, míg Bartha Nándorék beestek, őket a Fróna-Magyar páros mentette ki. Ennek a levét itták meg a később odaérő Virág Tamásék, akik a célig Frónáék porában autóztak. Trencsényi Vincéék a nap végi etapon véletlenül elhagyták a megszabott útvonalat, ezért büntetéssel zárták a szombatot. A vasárnap reggeli, immár harmadik szakaszon az elvileg elsőként rajtoló, de technikai gondok miatt hat percet késő Neukirchnerék és kategóriatársaik, Gyöngyösi Marcellék is ugyanabba a kanyarba estek be az elrontott féktáv után. Az eredmény: két törött autó és két kiesett páros. Tim Gáborék motorja melegedett a szombati repülős csattanás után. Hulmann Gábor arra panaszkodott, hogy nem meri maximálisan elvállalni a nagy tempós szakaszokat, míg Üveges Sándorék egyszer túlcsúsztak. Várnai Dávidék egy fával találkoztak, szerencsére csak kis tempóval, így folytathatták a futamot, Marton Zoltánéknak pedig kétszer is lefulladt a Hondája. Ezután jött a verseny leghosszabb szakasza, a 22,5 kilométeres Hosszúpereszteg. Krehlikéknek volt túlcsúszása, Trencsényiéknek elfogytak a Fordról, elölről a gumik. Kiss Zsolték úgy érezték, hogy a stabilizátor karja tört el, az egyébként végre jól működő Ladájukban. Baksaiék, a miskolci perecelésük után jól állták a sarat, bár a pilóta elárulta, hogy a nagyjából 100 lóerős A-s Ladájukkal igencsak melósak a felázott vasi gyorsaságik. Az utolsó körnek Szabó Attila, Krehlik Nándor és Trencsényi Vince sorrendben vágott neki a megmaradt mezőny. Szabóék hibáztak Farkaserdőn, ütköztek egy lassítóval, ami tönkre tette a féket a páros Ladáján, de még így is 6,6 másodperc előnnyel indultak el az utolsó szakaszra. Zsebe Gáboréknak olyan érzése volt Skoda Feliciában, mintha nem menne egy henger. Timéknek itt ért véget a futam, eltört az Opeljükben az egyik féltengelycsukló. Pethő Istvánék VFTS-ében a szakasz célja után adta meg magát a differenciálmű. Az utolsó gyorsasági szakaszon Szabó Attiláékat a maradék szerencséje is elhagyta Hosszúperesztegen, mert a fék nélküli Ladájuk hátsó kerekét tartó tőcsavarok pontosan az utolsó kanyarban törtek ki, így méterekkel a cél előtt feladták a futamot. Frónáék beestek, a nézők szedték ki őket az árokból, Virágék és Nagy Varga Gézáék autójában pedig harmadikban ragadt a váltó a záró szakaszon, ahol már mindenki leginkább csak a célba érkezésre törekedett. Ráti Gergőék megnyerték a power stage szakaszt, amivel 4,5 plusz pontot szereztek a végelszámolásnál.

Az Iseum előtt felállított célban Krehlik Nándort és Madarász Szabolcsot hirdették ki győztesként, akik az abszolút értékelés mellett a P13-as géposztályban is diadalmaskodtak. Az összetett értékelés második, és a 6-os géposztály első pozíciója Dudás Gergőéké lett. Mögöttük Ráti Gergőék gurultak át a célkapun, harmadikak lettek, a P13-ban pedig ezüstérem járt nekik. Az 5-ös géposztályban Madari Imréék voltak a leggyorsabbak, a 7-esben pedig Balics Ákosékhoz kerültek a legnagyobb kupák. A P12-ben és a Lada kupában Hulmann Gáborék szerezték meg a győzelmet, míg Baksai Lászlóék a 2WD kupában örülhettek az aranyéremnek. A 33 rajthoz álló Rallye2-es párosból 18 teljesítette az Iseum Rallye versenytávját.

Folytatás június 15-17-ig, a Székesfehérvár Rallye-n.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!