Gyöngyösi Marci és Kollár Karesz ügyesen lavírozott a sok felhordás között a miskolci pályákon, és a nem túl erős Opel Astrájukkal már a top 10-ben voltak, amikor kénytelenül, kelletlenül búcsút kellett inteniük a szép eredménynek, amit ugyan sajnáltak, de rájuk jellemző módon mégis fülig érő szájjal gurultak át a céldobogón. A vége tehát mosolygós lett, de Gyöngyösi Marcell úgy gondolja, hogy sajnos nem mindennek lehetett örülni a borsodi pályákon. El is mondta nekünk, hogy mire gondolt.
Hogyan készültetek a Miskolc Rallye-ra?
Nagy felkészülés nem volt, mert az alapos téli felújításoknak köszönhetően rendben volt a kocsink, nem sokat kellett dolgozni rajta. Átnéztük, olajat cseréltünk, leellenőriztük a csavarokat, felszereltünk két új lökhárítót, futómű beállítás, apróbb munkákat kellett csak eszközölnünk. Eger és Miskolc között részt vettünk a Hungaroringen, egy jótékonysági gyermekautóztatáson, ott jól éreztük magunkat, örülünk, hogy segíthettünk, máskor is biztosan megyünk majd ilyen rendezvényekre. A miskolci pályabejáráson az előzetes híreknek köszönhetően bevallom, hogy rosszabb állapotokra számítottunk, mint, amit tapasztaltunk. Persze azért nem volt így sem egyszerű a helyzet, de alapvetően egyik pályával sem volt különösebb problémánk.
Az Olvasók ezt aligha fogják érzékelni, de a hangodból mégis azt hallom, hogy valami mással akadt azért gondotok. Milyen volt a versenyetek?
Azzal van, vagyis volt a probléma, hogy ilyen feltételek mellett, mint, amik Miskolcon fogadtak minket, nem lehet versenyezni. Nem lehetett tudni azt, hogy mi vár ránk a gyorsaságikon. Volt egy itiner, amibe jelezve volt, hogy hol lesznek a gumik, nyilván mi is ehhez írtuk a saját itinerünket. Ha ki van gumizva egy kanyar, ahhoz tudunk alkalmazkodni. Ahhoz is tudunk alkalmazkodni, ha tudjuk, hogy sok helyen, vagy uram bocsá’ mindenütt felhordásosak a kanyarok. De ahhoz hogyan alkalmazkodjunk, hogy az első körben, ott van a gumi, a helyén, a kanyar ívén. A második körben még mindig ugyanott van a gumi, de mindezek ellenére teljesen felhordásos a pálya. Harmadik nekifutásra pedig már csak a felhordás marad, a guminak se híre, se hamva. Háromból háromszor más, és más volt a helyzet nagyon sok kanyarban. Erre nem lehet felkészülni. Pedig mi igyekszünk már a tréningen is, mert már úgy írjuk fel a pályákat, hogy belekalkuláljuk azt is, hogy hol fogják az ORB-s versenyautók megdolgozni a szakaszokat. Beírjuk, hogy „drazsés” lehet, vagy lesz gumi az út mentén, vagy nem. Csak az mégis elbizonytalanító egy „kicsit”, hogy amikor megérkezik valahová 130-140-es tempóval az ember és nem tudja, hogy mire számíthat. Átnyomjuk? Lassítsunk és benézzünk, vagy ne nézzünk be a kanyarba? Tudunk mi bármihez igazodni, nem félünk a felhordásoktól sem, átmegyünk rajta, ha kell és számítunk rá, de az ilyen helyzetekkel, hogy abszolút nem lehet tudni, hogy mire számítson az ember, nagyon hamar kezdeni kéne valamit, mert ebből előbb-utóbb roppant komoly balesetek lesznek, és akkor már későn lesz gondolkodni. Ennek a szele Miskolcon meglegyintett sajnos minket. A mi futamunk is izgalmas volt. A selyebi gyorsaságin egy kitérőnél, egy bukkanó után, vissza akartam rakni egyesbe a váltót, akkor azt éreztük, hogy szétugrott a kuplung. Később kiderült, hogy a kuplung bowden szakadt el. Másodpercekkel később, amikor meghúztam a kéziféket, hogy el tudjunk fordulni, még a kézifék is beragadt. Volt bőven esemény hirtelenjében. Megálltunk szerelni, de ezzel elment majdnem 3 perc és egy kitűnő végeredmény. Abszolútban a tizedik helyen álltunk, miközben volt remény az előre lépésre, és a biztos 5-ös kategória harmadik helyünk is oda lett. Kár érte, de műszaki hibából soha ne jöjjünk ki rosszabbul. A power stage-en legalább sikerült néhány pontot mentenünk a bajnokságban. Még ebben a megtizedelődött mezőnyben is nagyon büszkék lettünk volna, ha az első tízben érünk célba ezzel az autóval. Ezt leszámítva tetszett a verseny, élveztük, nem volt gond, csak észnél kellett lennünk, de nagyon. Hosszú volt, meleg volt, elfáradtunk a végére. Karesz reggel azzal nyitott nap eleji jó tanácsként, hogy – miután az elsőkerekes autóknál az az egyik menekülési módozat, hogy állsz a gázon – csakis akkor vehetem el a gázt, ha már tetőn vagyunk. 😀 Ez volt a szombati napra a filozófiánk, amire szerencsére csak részben, kerékkel lefelé volt szükség. 🙂
A Szombathely Rallye-n ott lesztek?
Én igen, de Karesz nem, mert családi rendezvényen vesz részt. Innen is nagyon boldog születésnapot kívánunk Karesz nagypapájának! Beugrós navigátorral fogok menni, mégpedig egy nagyon jó barátommal, Szalai Danival, akivel már régen megbeszéltük, hogy megyünk egyszer együtt egy versenyt, hát most kijött rá a lépés, Szombathelyen együtt autózunk. A tervek a szokásosak, azokon ezúttal sem változtatunk. Jókedv, vidámság, aztán ha kapunk kupát örülünk, ha meg nem? Akkor is! 🙂
Rallye2.hu – Salánki Gábor