Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Miskolc Rallye 2018 – Gyorsriportok a verseny előtt

A Miskolc Rallye előtt faggattuk a Rallye2 versenyzőit, hogy milyen tervekkel vágnak neki, az évad második futamának.

Molnár Ferenc: Ugyanaz a tervünk, mint Egerben. Szeretnénk a célban befejezni a versenyt, és minél jobban szerepelni a 2WD kupában. Van elég sok hazai versenyző, nehezebb lesz ezúttal a dolgunk, de rajtunk nem fog múlni az újabb siker.

Fróna János: Mindenképpen célba szeretnénk érni, mert a mi Miskolc Rallye-nk Egerben kezdődött meg, új motort kellett építenünk az évadnyitó futam után. Reméljük jól raktuk össze az erőforrást, a váltónk még nincs teljesen kész. A pályákat már felírtuk, várjuk a szombatot.

Dudás Gergő: Szeretnénk kipróbálni az autót, mert csak nem régen sikerült összeraknunk az egri futam után. Bízunk benne, hogy Miskolcon már hibamentesen teszi majd a dolgát. Szombaton minden kiderül.

Jánosa Ákos: Szeretnénk jól szerepelni, de szem előtt kell tartanunk azt is, hogy egy 0 pontos eredménytől bármi jobb. Az első háromban szeretnénk ott lenni a Peugeot kupában, azon belül szinte majdnem mindegy, hogy hányadikak vagyunk. Értelemszerűen, minél előrébb, annál jobb.

Baksai László: Csakis Jánosa Ákosék idejét fogjuk nézni. 🙂 Nem. 🙂 Az egri verseny túl rövidre sikerült nekünk. Zoli gyrosát már egy hete érleljük a kocsiban, 🙂 ezúttal tutira megyünk. A pályák jók, az autó tudja, amit kell, nekem kell összeállni fejben. Nincsenek nagy elvárások velünk szemben, célba szeretnénk érni. Az egri gumikat fogjuk használni, amitől tartok, hogy túl puhák lesznek Miskolcra. A murvára gyúrunk.

Papp Arnold: A célba érkezés a cél, miközben szeretnénk pontot szerezni és jól érezni magunkat. Baksaiékhoz hasonlóan mi is a szombathelyi futamra készülünk nagyon. Sikerült vásárolnunk négy használt puha gumit, ezért tartok tőle, hogy a mi szombatunk sem lesz tökéletes. Nekünk jól jönne egy kis zápor, vagy zivatar. Akkor kiderül, hogy kinek nagyobb a… a… szóval, hogy ki a bátrabb. 🙂

Karner Zoltán: Új autóval, egy Citroen C2R2-vel jöttünk, a célba érkezésre, a folyamatos gyorsulásra és a tanulásra törekszünk. Egész évünk erről szól majd, meg kell ismernünk az autót, amiről kedvezőek az első tapasztalatok. Más vezetési technikát kíván, mint a Lada. Jó hangulatú futamra számítunk, a számunkra ismeretlen pályákon.

Trencsényi Vince: Szeretnénk úgy versenyezni végre, hogy nem babrál ki velünk a technika ördöge, és ha ez sikerül, akkor a futamgyőzelemért szeretnénk küzdeni. A pályákat bejártuk, nem ismerősek, de elsőre tetszenek. A többi eldől szombaton.

Marton Zoltán: Szeretnénk egy jót autózni és Egerhez hasonlóan most is célba érni. Semmi több. Tök mindegy, hogy hol végzünk, csak átgurulhassunk a céldobogón. Ez az egyetlen elvárás.

Nyilas Péter: A lényeg, hogy célba érjünk, a többi majd adja magát. Az autót megjavítottuk, reméljük, hogy minden oké lesz.

Tamás Gergely: Gyorsabban, kevesebb hibával menni, mint Egerben és a célban befejezni a versenyt. Ha pontosabbak leszünk, akkor azzal szerintem előrébb tudunk jutni.

Magyari Beck Szabolcs: 12-13 éve jártam utoljára a Miskolc Rallye-n, szerencsére akkor pont ezek a pályák voltak az útvonallapon. Hernádvécsét Buzitai tetőnek nevezték még akkoriban. A selyebi pálya, a maga fehér aszfaltjával elég komoly, tempós kihívásnak ígérkezik. Az emlékeim kezdenek visszatérni, a prológ pedig mindig parádés szokott lenni. Várjuk nagyon a rajtot. Hosszú lesz a verseny, a taktikánk szerint be kell osztanunk az autót.

Bencs Gábor: Még mindig ismerkedünk az autóval. Történtek változások a beállításokban. A hazai közönség előtt igyekszünk odatenni magunkat és jól szerepelni, de az fontos, hogy célba érjünk. Szívesebben mentünk volna a vasárnapi pályákon, nem is értjük, hogy miért így lett rendezve a Rallye2 versenye, biztos van rá megfelelő magyarázat, mi nem örülünk a mostani gyorsaságiknak.

Kolencsik Balázs: Szeretnénk itthon célba érni, mert Egerben nem sikerült. Az évadnyitón tapasztalt problémákat igyekeztünk kiküszöbölni. Menet közben kiderül, hogy milyen tempót tudunk autózni a mezőnyhöz képest, aztán igyekszünk valami jó helyezést elcsípni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.