Több mint egy évtized szünet után tért vissza a rallye világába Hajdú Tamás, aki visszaszerezte és korszerűsítette régi, gombszemű Ladáját, és ezután rajthoz állt az Eger Rallye-n, ahol a felesége, Niki diktálta neki az itinert. A futam végén meglepően jó eredménynek örülhettek a Dobó téri célban, így Hajdú Tamás boldogan összegezte az egri visszatérésüket.

12 évvel ezelőtt versenyeztél utoljára. Honnan jött ennyi idő után az ötlet, hogy újra versenyautóba ülj?

Az elmúlt 12 évben folyamatosan bennem volt a késztetés arra, hogy versenyezzek. Csak eddig nem adatott meg rá a lehetőség. A dolgok 2018-ra alakultak úgy, hogy sikerült visszavásárolnom a régi Ladámat, amivel elég nagy fába vágtuk a fejszénket, mert egy alapos felújítás vette kezdetét. Jelenleg minden új a kocsiban, a mai kor követelményeinek tökéletesen megfelel a 2101-esünk, csak a külseje maradt a régi. Miután ennyi időt és energiát feccöltünk ebbe a projektbe, úgy döntöttünk, hogy mindenképpen egy színvonalas versenyen állunk rajthoz vele, ezért esett a választásunk a Rallye2 Bajnokságra, valamint az Eger Rallye-ra.

Milyen volt a versenyetek? Tesztelni tudtatok e, vagy fejest ugrottatok a mélyvízbe?

Egy perc fölösleges időnk nem volt, tesztelni sem sikerült, mivel mi tíz éve Németországban élünk, az autónk pedig Magyarországon van. Úgyhogy kizárólag a verseny idejére tudunk hazamenni. Így volt ez az Eger Rallye-n is, tehát a szarvaskői gyorsasági szakaszon egyszerre kezdtük meg a tesztelést, a versenyzést és a régi formánk keresését. A teszt hiánya sok meglepetést idézett elő, de az autónk alapvetően jó volt, csak apróbb problémáink adódtak vele. A fék nem volt tökéletes, a futóművet túl keményre állítottuk, folyamatosan pattogott a kocsi az úton. A hideg miatt nem sikerült jól a gumiválasztásunk. Középkemény keverékű gumikat raktunk fel, amik nem bírtak megmelegedni, a hideg aszfalton, emiatt nem tudtunk jó féktávokat sem venni, sokat csúszkáltunk. Kalandunk az nem volt, nem romboltunk le egy lassítót sem, csak az lepett meg, hogy kétszer is egyes fokozatba kapcsoltam valamiért, közvetlenül negyedikből. Ennek az oka még most sem világos. Ezeket figyelembe véve nagyon örültünk, hogy kupákat szereztünk a visszatérő versenyünkön, a Lada kupa harmadik helyét szereztük meg, a P12-es géposztályban negyedikek, az összetett értékelésben pedig tízedikek lettünk. Maximálisan elégedettek voltunk, nem számítottunk rá, hogy ennyire jól sikerül a visszatérésünk.

A Miskolc Rallye-ra is haza tudtok jönni?

Igen, úgy szerveztük a dolgainkat, hogy ott lehessünk, sőt már az autónk is felkészítve várja a következő megmérettetést, elhárítottak minden Egerben felmerült hibát, a szervizeseink. Reméljük, hogy az egri tapasztalatoknak és a javításoknak köszönhetően tudunk Miskolcon gyorsulni. A pályák ismeretlenek lesznek, soha nem mentünk még rajtuk. Miskolcról vannak szép emlékeim, ott lettünk ugyanis a Rali Túrában, 2006-ban, a Lada kupa H kategória bajnokai. A salakos prológ sem lesz teljesen ismeretlen, Ózdon már mentem az oválpályán néhányszor, az nekem kifejezetten tetszett. Meglátjuk, hogy Miskolcon milyen lesz a salak minősége, aztán ha az megengedi, akkor igyekszünk a nézőknek is a lehető legtöbbet nyújtani.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!