Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Ruszkai Attila: Miskolcon bátrabban szeretnénk autózni

Ruszkai Attila és Ruszkai Máté nem sokat versenyezhetett 2017-ben, ez a kényszerű „kiéheztetés” pedig óriási lendületet ad a miskolci testvérpárnak az idei évre. A hosszú kihagyás miatt Egerben az volt Attiláék elsődleges célja, hogy újra formába lendüljenek és, hogy megismerkedjenek az autójuk egyik legfontosabb, ám megújult alkatrészével. Ruszkai Attilával beszélgettünk.

A Szilveszter Rallye óta mivel telt az időtök Egerig?

A Szilveszter Rallye-n jó szokásunkhoz híven a stoppert csak dísznek tartottuk magunknál, kizárólag a csapatás, a jó kedv és a nézők szórakoztatása volt a célunk. Két autóval, a megszokott 2101-es gombszeművel, valamint egy új szerzeménnyel, egy VFTS-el képviseltük a Ruszkai Rallye Team-et Mogyoródon. Az utóbbi autót vezette Máté. A Szilveszter Rallye-t letudtuk, de azóta nem sok időnk volt a kocsira. Eger előtt a hivatalos teszten nem tudtunk részt venni, korábban pedig nem sikerült, megfelelő számú versenyzőtársat összetrombitálni ahhoz, hogy gazdaságosan kiadja nekünk egy pályabérlés, így élesben, az első gyorsaságin kezdtük meg a szezont, igyekeztünk minél gyorsabban bejáratni a kezünket-lábunkat.

Milyen volt ezután a versenyetek?

Igazából jó, mert az egri pályákat kedveljük, de visszagondolva egy kicsit bátortalanok voltunk az évadnyitó futamon. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a tavalyi évkezdésünk, Miskolcon egy komoly autótöréssel végződött, úgyhogy most nem szerettünk volna hasonló helyzetbe kerülni. Ügyeltünk rá, hogy ezúttal ne legyen semmilyen galiba. Majd Miskolcon kicsit jobban nyomjuk a gázt, csak gyűljön megfelelő mennyiségű versenykilométerünk ahhoz, hogy érezzük a kormányt és a pedálokat. A nagy tempó miatt alaposan megtiszteltük a lassítók előtti féktávokat, gond nem adódott egynél sem, de ott biztosan rengeteg időt bent hagytunk. A kormánymű megújult az autónkban, azt próbálgattuk, ismerkedtünk vele. Ezt a folyamatot viszont nem segítette elő az, hogy az úttartással adódott egy kis problémánk Egerben. A tavaly őszi, lyukóbányai MARB sprinten valahol megüthettük a felniket, amiket bevallom, nem voltunk elég alaposak és nem ellenőriztünk le az Eger Rallye előtt. Nagyobb tempóval, a lágy gumikkal rázták is rendesen az egész autót, ez is visszább vetette a tempónkat, nem tudtuk még akkor, hogy miért mozog egyfolytában a kormány, a kezemben. A lágy gumikkal sem volt elegendő tapasztalatunk, így alacsony guminyomással mentünk, ami úszóssá, sodródóssá tette a kocsinkat. Más gondunk nem volt. Teljesítettük a tíz szakaszt, karcmentesen célba értünk, kijavítjuk a hibákat és készülünk a Miskolc Rallye-ra.

Ami a hazai versenyetek lesz.

Maximum a neve és a földrajzi elhelyezkedése okán. A pályák számunkra teljesen ismeretlenek lesznek, egyiken sem versenyeztünk még, sőt, utcai autóval sem mostanában jártunk a környéken. Úgyhogy teljesen új kihívással nézünk szembe, amihez annyi a jokerünk, hogy itthon, a saját ágyunkban aludhatunk a rajt, valamint a pályabejárás előtt. Nem kell messze utaznunk, maximum 50 kilométerre. Más előnyünk nem lesz. 🙂 Igyekszünk pontos itinert készíteni és az egritől nagyobb lendülettel autózni a borsodi pályákon. A terv tehát az lesz, hogy az egri produkciónktól bátrabb tempót diktáljunk, előrébb lépjünk a P13 kategóriában, és célba érjünk, hiszen biztosan sok itthoni barátunk és szurkolónk buzdít majd minket a pályák szélén.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük