Vizelli Karcsi és Nagy Peti az idei évre föntebb tette magának a lécet és a Rallye2 Bajnokságból előre lépett az Országos Rallye Challenge mezőnyébe. Kareszéknak igazán sietősen alakult az első ORC-s futamuk, de sokat tanultak Egerben, aminek hála, Miskolcra már sokkal felkészültebben és összeszedettebben érkezhet meg a hajdúsági páros. Vizelli Károlyt kérdeztük.
Az utolsó pillanatban készültetek el a Lada VFTS-etek felkészítésével.
Igen, és az sajnos meg is látszott az egri teljesítményünkön, hogy az utolsó napokra marat feladatokat kapkodva végeztük el. Hamar rájöttünk, hogy egy ORC futamra, valamint főként a felkészülésre több időt kell rászánnunk, mint egy Rallye2-es versenyre. Az autón túl ez ránk is igaz, mind szellemi, mind fizikai értelemben. Vétettünk hibákat, amik azonnal megbosszulták magukat. Az első két gyorsasági szakaszon például úgy autóztunk, hogy nem voltak beállítva a lengéscsillapítók. Vagyis be voltak állítva, csak nem az egri aszfaltra, hanem a Mikulás Rallye murvájára, ami a végsebesség közeli száguldáshoz nem volt éppenséggel ideális.
Az izgalmas lehetett. 🙂 Mit tapasztaltatok a magasból? Milyen volt a versenyetek?
A kezdő része „kissé” kellemetlen. Billegett az autó, nem volt az igazi. A harmadik szakasz előtt nyílt némi lehetőségünk, hogy állítsunk a futóművön, ezt azonnal meg is tettük, onnantól jobban, kezelhetőbben viselkedett az autónk. Sirokon egyszer hibáztam, az egyik lassítóra ráhúztam a jobb első kereket, ennek következtében elszakadt az egyik fékcső, gyorsan elfolyt a fékolaj és a futómű is sérült. Megkaptuk a magunkét, bő másfél percet zsebeltünk be ezen a gyorsaságin. Kivételesen jól jött nekünk, hogy a negyedik gyorsasági etap lett, így további időveszteség nélkül értünk be a szervizbe, ahol a csapatunk megjavította az autót. A futóművet nem tudtuk teljesen rendbe rakni, de vezethető, maradt a kocsink, nem volt nagy gond, folytathattuk a versenyt. Innentől kezdve viszont lazábban, kötetlenebbül kezeltük a versenyzést, arról szólt az Eger Rallye-nk hátra lévő másfél napja és 16 gyorsasági szakasza, hogy felgyorsuljunk, és ezzel felzárkózzunk a kategóriánk élmezőnyéhez. Ez olyan jól sikerült, hogy végül kupákkal térhettünk haza. A tizenegyedik pozícióból kezdtünk hajrázni és a géposztályunk bronzérmét adták át nekünk, a vasárnap esti célban. Szorosan és izgalmasan alakult a futam vége. Azt éreztük Petivel együtt, hogy hosszú, fárasztó volt az egri verseny, és hogy vannak hiányosságaink a fizikai felkészültségünk terén. Az utolsó gyorsaságin szerintem már meg sem közelítettük a 100%-os teljesítményt, csak jó 60%-ot tudtunk kipréselni magunkból.
Akkor a Miskolc Rallye-ig gyűlhet az erő, az izom, jöhetnek a hosszú szunyálások. 🙂
Hogyne, csak így lesz. 😀 De természetesen készülődünk ezerrel a bajnokság második futamára, ami hozzánk földrajzilag a legközelebb található a versenynaptárban. Azt már látjuk az egri tapasztalataink alapján, hogy mire kell jobban odafigyelnünk. Az autónk már aránylag egyben van, csak egy kis finomhangolásra lesz szüksége a rajt előtt. Egerben még frissen volt összerakva a motor, hagytunk benne egy kis biztonsági tartalékot, ám Miskolcon már csúcsra fogjuk járatni az erőforrást, az első pillanattól kezdve. A futóművet kell még tökéletesre állítani, aztán pedig jöhet a fejben történő felkészülés, informálódás, mentális ráhangolódás a borsodi pályákra. Szeretnénk sok belsőkamerás felvételt nézni, de azt hiszem, hogy a Selyeb-Gagyvendégi gyorsaságiról nem fogunk túl sok infót találni az Interneten. Ám a többi pályát biztos, hogy már a miskolci utazásunk előtt alaposan be fogjuk járni, de természetesen csak itthonról, a számítógépünk monitora mögül.
Rallye2.hu – Salánki Gábor