Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Kerekes László: Miskolcon jobbnak kell lennie

ZuZoo és ZuZoocska, azaz Kerekes Laci és lánya, Kerekes Réka számára sem a tavalyi év kezdete, sem 2018 rajtja nem volt az igazi. Az évadnyitó futam után, a miskolci páros most keményen készülődik, szeretnék kiköszörülni az egri csorbát, hogy a hazai versenyükön sok szép pillanatot élhessenek át a szurkolóik és természetesen ők, maguknak is. Kerekes László foglalta össze az egri hétvégéjük eseményeit.

Nem volt egyszerű a felkészülésetek az Eger Rallye-ra…

Sem a felkészülés, sem az Eger Rallye nem volt egyszerű nekünk. Rengeteget dolgoztunk az autón, mielőtt elindultunk Egerbe, de mégsem sikerült tökéletesen az Opelunk. Ezért késtünk rögtön a szerviz ki állomásról négy percet. Nem kapott áramot a GPS, nem volt jele. Négy percbe, de inkább még több időbe telt mire kábelt találtunk, és áramot tudtunk neki biztosítani a működéséhez.

Gyanítom, hogy siettetek, de Szarvaskőről így is elkéstetek.  

Igen, megkaptuk a 40 másodperces büntetésünket is, de az első gyorsaságin a történtek ellenére igyekeztünk higgadtan gondolkodni és versenyezni, mert nem akartunk úgy járni, mint tavaly, Miskolcon. Ezért hagytunk (volna) időt magunknak az első körben, hogy belerázódhassunk a versenyzésbe. A második szakasz már jobb volt, lobogós, tempós volt, végsebesség közelében autóztunk, de kevés volt a motorunk ereje, anélkül pedig nem sok mindent tudtunk kezdeni az ellenfeleink sebességével. A harmadik, siroki gyorsaságin ért utol minket a baj, amikor letört a bal hátsó gátlónak az alja a hídról, ezért fel kellett adnunk az Eger Rallye-t. A legfájóbb, hogy ezúttal is nagyon korán kellett kiállnunk.

A hazai versenyetek, a Miskolc Rallye következik. El tudtok indulni rajta?

Húsvét után elviszem a másik motorunkat Molnár Zsolti barátunkhoz, hogy rakja össze nekünk, ám abból még nem gondolnám, hogy lesz valami az április végi futamra. Így marad a jelenlegi motor, amire még azt is rámondták már, hogy kisebb, mint ahogy azt mi gondoltuk a vásárláskor. A gátlót majd megjavítjuk, de Miskolcra úgy készülünk, hogy egy teljes garnitúra AST gátlóval szeretnénk javítani a kocsink úttartásán. Ezek fel vannak újítva. Külsőre mindenképpen jobbak, és szebbek. 🙂 A Miskolc Rallye útvonallapját természetesen már átböngésztük, mentünk már ezeken a gyorsaságikon, navigátorként és pilótaként egyaránt ismerősek a számomra. Nem tartoznak a kedvenceink közé, de reméljük, hogy a sors ezúttal éppen azzal tesz nekünk keresztbe, hogy jó sokat kell majd rajtuk mennünk. Nagyon szeretnénk már úgy általánosan is, de hazai környezetben meg különösen célba érni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.