Nagy Peti és Gonda Dani szépen kezdte meg az Eger Rallye-t, de egy lassító előtti féktáv kibabrált a srácokkal, a magas gumirakás pedig hamar véget vetett a visszatérő versenyüknek. Nagy Péter beszélt nekünk az Eger Rallye-n átélt kalandjaikról.

Sok idő eltelt, amióta nem álltatok rajthoz a Rallye2-ben. Mit terveztetek az Eger Rallye-ra és miként készültetek a versenyre?

Nem csak a Rallye2 Bajnokságban, hanem sehol máshol nem versenyeztünk az elmúlt évben, de az autónk emiatt nem kívánt sokkal több gondoskodást, mint máskor, karban volt tartva mindig is, ezért a mostani Eger Rallye előtt is csak egy teljesen átlagos felkészítést, átnézést igényelt. A fékekkel meggyűlt a bajunk, emiatt nem volt 100%-os a kocsi, de nem gondoltuk, hogy ez az apróság ilyen szinten fogja megbosszulni magát.

Mi történt veletek? A szervizben láttam a kocsitokat, ami nem festett túl jól.

Az első szakaszon teljesen simán átmentünk, nem túl jó, inkább közepes idővel, de magunkhoz képest és bemelegítésként megfelelőnek mondhattuk a teljesítményünket, hatodik helyen álltunk ekkor a P13-ban. Tudtam, hogy a lassítókra, a nagy tempó miatt nagyon oda kell figyelni, rá is tartottam mindegyikre, a kanyarokban viszont teljesen jól el tudtunk fordulni, kitűnő volt a kocsi. De a második szakasz vége felé, már majdnem a bátori elágazásnál, az utolsó előtti lassító féktávja nem adta ki, szétromboltuk az autó jobb oldalával a gumifalat. A gyorsaságiról ki tudtunk jönni, de úgy döntöttünk, hogy a szerviz felé vesszük az irányt és inkább kiállunk a versenyből.

Mindketten megúsztátok a kalandot? A Peugeot-tok úgy nézett ki, mintha fának csaptátok volna.

Nekünk semmi bajunk nem lett, az autónk sérülése is inkább látványos, mint vészes. Ellenben bennünk az fogalmazódott meg kérdésként, hogy miért kell egy lassítót nagyjából 120 centiméter magasra építeni? Az, hogy elvisz egy lassítót a versenyző, benne van, bárkivel megeshet, nincs ezzel semmi gond. De hozzánk, az ablakra felpattanva majdnem bejöttek a gumik, kitörték az oldalablakokat és megdolgozták a karosszériát is. Isteni szerencse, hogy Danit nem találta el egy sem. Egy lassítóval történt találkozás után nem szabadna, hogy így nézzen ki, egy versenyautó.

A Miskolc Rallye-ra el jöttök e április végén?

Miskolcot eleve nem írtuk be a versenynaptárunkba, meg ez az Egerben keletkezett kasztnis munka sem hiányzott, ezért 110%, hogy nem leszünk ott Miskolcon. Azt gondolom, hogy a Székesfehérvár Rallye-ra fogunk felkészülni, addigra biztosan összekapjuk magunkat.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!