Stepán Árpád: A bajnokság 2. murvás versenyhez érkezett az Országos Rallye Bajnokság. Ismét „új” navigátor foglalt helyet a jobbos ülésben Magyar Péter személyében, hiszen Miklós újra rendezői feladatokat látott el. Petivel már mentünk együtt 2008-ban egy sprintversenyen, tehát összeszoknunk nagyon nem kellett. Szombaton a pályabejárással kezdtük a hétvégét, ami a nagy kövek és a hatalmas por miatt nem volt túl egyszerű utcai autóval, illetve utcai gumival. Szerencsére megúsztuk defekt nélkül. A verseny nagyon jó gyorsasági – etap arányban, 180 km össztávval és 78 versenykilométerrel, 6 gyorsasági szakasszal került megrendezésre. A rendezők beiktattak egy új pályát Szentkirályszabadja közelében, a legendás Sólyi erdő, és a már hagyományos Gyártelep szerepelt a programban. Az első kört eléggé elrontottuk, mivel annyira bekezdtünk, hogy 3 km megtétele után kis híján széthullott a gép a rettentő rossz minőségű utakon. A gyors után igyekeztünk Petivel mindent megjavítani, csak a kormányszár tartó törését nem tudtuk. Innen a szervizig „gyorsan de óvatosan” volt a szlogen. A szerviz 50 perces volt, így volt idő mindent kijavítani. A második körre 1 másodperccel lemaradva a 3. helytől indultunk ki. Megbeszéltük, hogy igyekszünk mindent beleadni. Veszprémben nagyon nehéz azt a pontot megtalálni ahol gyorsan megyünk és az autó is bírja. Ha a gépet kíméljük kikapunk, ha meg nagyon sietünk, szinte biztos a kiesés. Megtaláltuk az optimális tempót, és nagy küzdelem árán felküzdöttük magunkat a dobogó második fokára 7 másodpercre lemaradva a legfelsőről. 2 gyorsaságit sikerült megnyernünk a versenyen, ami nagyon biztató volt számunkra.

Következnek ismét az aszfaltversenyek, ahol igyekszünk majd tartani a pozíciónkat, hiszen vezetjük a bajnokságot!

Szeretnék köszönetet mondani: a szervizcsapatnak, a szurkolónak, Rokkernek, Őzarcúnak, Juhász Mikinek és nem utolsó sorban a támogatóinknak a bizalmat!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!