Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Ifj. Kanyik Antal: Irány külföld, irány a Mitropa kupa!

Két bronzéremmel és pályafutása első abszolút futamgyőzelmével zárta a 2017-es esztendőt Ifj. Kanyik Anti és Nyirfás Julcsi, de a sikerek ellenére idén jelentős változások lesznek a csapatnál. Az elmúlt esztendőről és az előttünk álló izgalmas szezonról Ifj. Kanyik Anti beszélt nekünk.

A tavaly előtti ORC-s kitérő után egy vadiúj Peugeot 208 R2-vel tértetek vissza a Rallye2 Bajnokságba. Mire készültetek a 2017-es év elején?

Tanulóévnek szántuk 2017-et, ami egyértelműen a várakozásainkon felül sikerült. Az Abarth Grande Punto után meg kellett ismerkednünk a Peugeot 208 R2-vel, ami egy számunkra ismeretlen autó volt. De hamar ráéreztünk az „ízére”. Az utolsó futam előtt két fronton is csatában álltunk az év végi bronzéremért, amiket egy emlékezetes futamgyőzelemmel szereztünk meg végül Egerben.

Nem ez a Peugeot volt az első gyári építésű versenyautó, amit vezethettél.

A Fiat Stilom és a Punto is gyári építésű volt, ám mind közül a Peugeot 208 R2 a legfejlettebb. Ez a legjobb kocsim az eddigi pályafutásom során.

Sikerekből és kudarcokból is kijutott nektek a tavalyi esztendőben.

Miskolcon – magunkat is meglepve – mi nyertük meg a Rallye2 Bajnokságban az év legelső gyorsasági szakaszát. Az év végi Eger Rallye-n elért abszolút futamgyőzelmünk mellé becsúszott sajnos két olyan verseny is év közben, amit nulla ponttal zártunk. Az egyik éppen a másfélszeres szorzós Iseum Rallye volt. Az utolsó gyorsaságin, pár kilométerrel a cél előtt megütöttük az autó orrát és a hűtőt, egy ugrató után, ez okozta a vesztünket. A másik kiesésünket egy vékonyka ékszíj miatt a veszprémi futamon, az első gyorsaságin könyvelhettük el. Nem sok szerencsénk volt tavaly a murvákon. Sokat vesztettünk ezeken a futamokon, biztos vagyok benne, hogy ha ezek az esetek nem történnek meg, akkor még előkelőbb helyezésért harcolhatunk, vagy mondjuk már Komlón megszerezzük az év végi bronzérmünket. Így pedig csak az egri power stage plusz pontjaival kaparintottuk meg a trófeákat. A murvákon túl a többi versenyünkre nem panaszkodhatunk, mert szinte mindig a dobogós pozíciók környékén autóztunk.  A kiesések miatt sem szomorkodunk utólag, mert ezekből az esetekből sokat tanultunk, amik később egészen biztosan a hasznunkra válnak. Voltak nagy csatáink, szakaszgyőzelmeink, gyűltek a tapasztalatok, miközben lépésről-lépésre megismertük és megkedveltük a kocsinkat, valamint fokozatosan gyorsulni tudtunk. Az egri győzelmünk utáni Dobó téri pezsgőfürdőzéssel pedig egy régi álmomat is kipipálhattam a bakancslistámon. Az év végi abszolút harmadik helyünkkel és a 6-os géposztály bronzérmével is maximálisan elégedettek vagyunk, az év elején simán kiegyeztünk volna ezzel, ha felajánlják nekünk.

Az idei évre mit terveztek? Nagyon vártátok a Peugeot kupával kapcsolatos információkat, végre azok is megérkeztek.

Elég sokáig gondolkodtunk rajta, hogy mi legyen az idei évben. Kerestük és mérlegeltük a lehetőségeket, miközben a Peugeot kupát írtuk be magunknak az első helyre. A versenyautónk felkészítése megtörtént, már lassan egy hónapja teljes harci díszben várja, hogy az első futamra, Egerbe elinduljunk vele. Sokat várakoztunk, lestük, hogy mikor jelenik meg a Peugeot kupa kiírása. Ám miután ebben a sorozatban alaposan megszabták, hogy milyen matricák lehetnek a kocsikon, elég gyorsan el kellett engednünk a Peugeot kupával kapcsolatban szövögetett álmainkat. Ha indulni szeretnénk a Peugeot kupában, akkor a jelenlegi és egyben nagyon régi, hűséges szponzorainknak kellene búcsút intenünk, amit nem szeretnénk semmiképpen sem megtenni, mert nem ezt érdemlik. Emiatt nem vagyok túl vidám, nem kívánom szavakba önteni a véleményemet ezzel a dologgal kapcsolatban. Ennek az lett a vége, hogy külföldön, nevezetesen, a Mitropa kupán fogunk versenyezni 2018-ban. Karrierem eddigi csúcspontja lesz az idei év. Ezután jöhet az EB és a VB! 🙂 🙂 🙂 Kilenc fordulós a bajnokság, amiből hat futamot értékelnek a végelszámolásnál, mi pedig öt, esetleg hat futamon tervezzük a részvételt. Ausztriában, Horvátországban, Olaszországban és itthon, a Baranya Kupán fogunk rajthoz állni. Ez egy teljesen új kihívás lesz nekünk, sokat fejlődhetünk a kevesebb tréninggel, az ismeretlen pályákon. Nagyon várjuk már, hogy a sorozat idei második futamán csatlakozhassunk a mezőnyhöz. Ahogy a nyitó futamra érkező nevezéseket elnézem nem lesz mindenki ismeretlen, mert sok magyar versenyzővel fogunk találkozni a Mitropa kupa futamain.

Az a hír járja, hogy új navigátorral várod az első versenyed.

Valóban új navigátort kell(ett) találnom magam mellé a Peugeot-ba. Az első futamon, Ausztriában Endrész Pisti barátom ül be hozzám navigálni, aztán három versenyre lesz egy újabb segítőm a jobb1-ben, az ötödik megmérettetésen pedig előreláthatólag újra Pisti diktálja majd az itineremet. Ez a terv egyelőre, aztán a többi alakul, ahogy alakulnia kell.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük