Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Bodogán Ferenc: Kicsit bajnoknak érezzük magunkat

Bodogán Ferenc és Molnár Tamás holtversenyben lett majdnem bajnok a P12-ben, csak a győzelmeik száma miatt nem került 2017-ben hozzájuk a Rallye2-es ladások legnagyobb serlege. Idén viszont egyet előre lépnek a srácok és az ORC-ben teszik próbára a tudásukat. Bodogán Ferencet kérdeztük.

Mik voltak a tervek a 2017-es évben? Már 2016-ban is sokat fejlesztettetek a kocsitokon, és tavaly sem álltatok le a Ladátok „okosításával”.

Valóban elég sokat dolgoztunk 2016-ban azért, hogy 2017-ben labdába tudjunk rúgni. Szinte nem volt olyan verseny két évvel ezelőtt, ahol ne teszteltünk volna valamilyen újdonságot. Tavaly a legnagyobb előre lépés a szekvenciális váltó volt, gondoltuk, hogy azzal még tovább tudunk gyorsulni. Maradjunk annyiban, hogy nyilván nagyon jó kis játékszer, de utólag nézve nem lettünk tőle azonnal királyok. 🙂 Lesz még mit tanulnunk róla. A tervünk az volt 2017 elején, hogy beleszólunk a futamokon az első öt helyezésért folytatott csatába, emellett pedig a P12-ben, valamint a Lada kupában is a bajnoki címre hajtottunk. Az utóbbiakról egy kicsivel lemaradtunk, de az ezüstérem is szépen csillog.

Telefonon beszélgetünk, hallom, hogy autózol. Mit vezetsz éppen? Jól hallom, hogy sírós a váltója?

Igen. 🙂 Molnár Tomi Ladájában ülök, aki hókocsizni vette a vasat. Bele raktunk ezt-azt, ám hó az sajnos nincs. Sebaj, járatjuk szárazon. Így mondjuk nem akkora feeling, de így sem rossz. Majdcsak megérkezik egyszer a hó is. 😉

Milyen volt a 2017-es esztendő nektek, a versenypályákon?

Az év legfájóbb pillanatát rögtön a Miskolc Rallye-n, a nyitó futamon átéltük. A második szakaszon abszolút időt futottunk, majd a harmadikon nekiütköztünk a szalagkorlátnak egy tempósabb részen és kiestünk. Szerencsére a szervizes fiúk gyorsan és ügyesen kikalapálták a kocsinkat, – amit az egész éves munkájukkal együtt köszönünk szépen – így ott tudtunk lenni Salgótarjánban is. A Szombathely Rallye-n a váltókulissza tört el. Ezeket az eseteket leszámítva, jó és eredményes versenyeink voltak.

Mondtál rosszat, most mondj valami jót, mert az is volt bőven. Számszakilag akár azt is mondhatjuk, hogy bajnokok lettetek a P12-ben…

Ezt egyfelől nagyon jó kimondani, de azzal is tisztában vagyunk, hogy hiába a pontazonosság, mert Vizelli Karcsiék már kihagyták az Eger Rallye-t, ezért is tudott kialakulni köztünk látszatra holtverseny. A több nyert verseny viszont feléjük billentette a mérleg nyelvét, gratulálunk nekik a címvédéshez. Ha minden versenyen ott vannak, akkor biztosan simábban nyernek. Nem szégyen egy jobb ladástól kikapni. Én az eredmény ellenére egy kicsit mégis bajnoknak tekintem magunkat. 🙂 🙂 🙂 Székesfehérváron, Veszprémben és Egerben nyertük a kategóriánkat, de a többi versenyen is jól éreztük magunkat, miközben jókat csatáztunk, úgyhogy vannak bőven szép emlékeink is az elmúlt esztendőből. Decemberben bemutatkoztunk a Mikulás Rallye-n és a Szilveszter Rallye-n is autóztunk egy jót. Nem vagyunk elégedetlenek, és tudjuk, hogy a tervünk megvalósításához a kisebb műszaki gondokat és a miskolci kicsúszást kellett volna elkerülni. Azon dolgozunk a holtszezonban, hogy idén az ilyen szerencsétlen pontvesztéseket kiküszöböljük.

Hol tervezitek ezt a kiküszöbölést? A kategóriatársaitok közül már többekkel beszélgettem és azt mondták, hogy Bodogánék csalogatnak minket az ORC-be.

Részünkről az már teljesen biztos, hogy mi az ORC-ben folytatjuk. Az időnk és a szponzorainknak köszönhetően a kellő anyagi háttér is a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy bajnokságot váltsunk. Ezt most meg kell lépni. Elég sokan mellettünk állnak, ezért szerintem nincs más hátra, mint előre. Jelenleg úgy látjuk, hogy nem lesz annyi Lada, a Rallye2-ben, amennyivel mi szeretnénk csatázni. Vizelli Kareszék valószínűleg a skodás projektben vannak benne, Csigolyék utcai gumival szeretnének csapatni, ezzel pedig alaposan megritkul a géposztályunk kemény magja. Többeket megkérdeztem a P12-ből, ám ők most még bizonytalanok abban, hogy mit is szeretnének az idén, de nyitottak rá, hogy hozzánk hasonlóan az ORC-be nevezzenek. Végre megkezdtük a kocsink felkészítését is. Addig már eljutottunk, hogy szétszedjük a Ladánkat.

Orbán Norbihoz eljuttattuk a motort, folyamatban van a revíziója. A Weberek helyére injektorok „költöznek”, számításaink szerint egy hét és készen is lesz Norbi az újítással. Csipesznek köszönhetően kerül egy új, fogasléces kormánymű a Ladánkban. A gátlók Hadik András műhelyében vannak, reméljük, hogy ők is jól haladnak a munkákkal.  A március 9-i gépkönyvezésre szeretnénk mindennel elkészülni, hogy aztán az ORC-ben ugyanolyan élvezetes versenyeket tudjunk futni, mint ahogy tettük azt már több éven keresztül a Rallye2 Bajnokságban.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.