Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Bartha Nándor: 15 év navigátorkodás után időszerű a váltás

Bartha Nándi sok időt és versenykilométert töltött már el a jobb1-ben és 2017 végén azt gondolta, hogy eljött az idő ahhoz, hogy a füzetét és az irkáit kormánykerékre cserélje. Új autó és új csapat van alakulóban Nándi körül, a tervek komolyak, mi pedig nagyon boldogok vagyunk, hogy egy teljesen új párossal gyarapodik a Rallye2 Bajnokság idei évi mezőnye. Mindezekről Bartha Nándorral beszélgettünk.
Tavaly Bucsi Józsival és Fróna Jánossal autóztál a Rallye2 Bajnokságban.

Valamint Tábori Ákos mellé is beültem három futam erejéig az ORB mezőnyében, ami hatalmas élmény volt a számomra.

Milyen volt a 2017-es éved?

Elég vegyes, változatos és az ORB-s versenyemen nagyon sokat tanultam. Éppen ez az élmény sarkalt engem arra, hogy 2018-ban rajthoz álljak a Rallye2 Bajnokságban, immár kormánnyal a kezemben, a bal oldalon. Éppen elég volt ennyi a navigálásból. 15 év után ideje átülnöm a volánhoz.

Ehhez egy sporteszköz is kell, legalábbis nem árt, ha van a garázsban egy versenyautó…

Erre én is gondoltam. 🙂 Éppen ezért elkezdtünk építeni egy vadonatúj Peugeot 206-ost.

Mit lehet erről az autóról tudni?

N csoportos lesz, 2000 köbcentiméteres motorral és amit a szabályok lehetővé tesznek, azt meg fogja kapni a kocsi. Teljes egészében saját építésű autó lesz, az ötös kategóriában fogunk vele rajthoz állni.

Fotó forrása: RallyFeelinh.hu/ZSFotó

Hol tartotok az építkezésben?

Ott, hogy van egy teljesen üres kasztnink, amit hamarosan vihetünk bukócsövezni. Ha elkészülnek a munkákkal Gaálék, és vissza kapjuk, a karosszériát, akkor kezdjük a festést, a kábelezést és minden egyebet, hogy minél előbb elkészüljön az autó, mert már nagyon szeretnénk kipróbálni. Nagy és hivatalos tesztet nem tervezünk, csupán a közúti közlekedés adta lehetőségeket fogjuk kihasználni, de eközben szeretnénk alaposan megismerni a kis Peugeot-nkat. Biztos lesz rá példa, hogy még a Tesco-ba is versenyautóval megyünk bevásárolni. 🙂

Az új autóhoz új csapat is dukál?

Igen. A navigátorom, aki a szerelőm is, egyben, Kálmán Imre lesz. Ő még soha nem versenyzett, nem navigált korábban, de minden erejével, lelkesen segíti a munkákat és a felkészülést, én pedig igyekszek ellátni a navigátorkodáshoz elengedhetetlen tudásanyaggal. A csapatfőnök Polgár László lesz.

Ismerkedős év elé néztek 2018-ban?

A tervek szerint – a murvás futamokat is beleértve – teljes évet szeretnénk menni, úgy látjuk, hogy az összes feltétel adott lesz ehhez. Kellett jó pár év, hogy minden összeálljon, de most sikerülhet. Sok mindenről le kellett mondanunk érte. Lányok, cigi, ital, kábítószer, 😀 😀 😀 de megérte. Nyilván meg kell ismerkednünk az autóval és egymással is, ám az elmúlt 15 év tapasztalata szerintem elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy ne kelljen az egész évet az ismerkedéssel töltenünk. Törekszünk a legjobb eredményre.

Akkor Egerben, a rajtvonalnál találkozunk…

Ezt még nem mondanám 100%-ra, nagyon közel van az évkezdet, és sok a dolgunk, de mindenképpen azon leszünk, hogy már az évnyitón is jó sok ponttal a tarsolyunkban gurulhassunk át a célvonalon. Ha véletlenül mégsem lennénk ott a március végi futamon, akkor Miskolcon, hazai környezetben fogunk bemutatkozni teljes harci díszben a szurkolóknak és a barátoknak.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

One Response to “Bartha Nándor: 15 év navigátorkodás után időszerű a váltás”

  • Molnár Ferenc szerint:

    Gratulálok és sok sikert kívánok az egyik legjobb navigátoromnak.
    Hajrá Nándi.

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.