Élete első abszolút futamgyőzelmét aratta az Eger Rallye-n Ifj. Kanyik Antal és Nyirfás Juli, amivel az év végi harmadik helyet is megszerezték abszolútban, a bajnokságban, valamint a 6-os kategóriában. A hétvégéjükről nagyon boldogan mesélt a Rallye2 Bajnokság legjobb Peugeot-s párosa.

Sok dolgotok nem volt Eger előtt az autóval, hiszen már a Budapest Rallye-t is harckészen várta. Tesztelni tudtatok e az Eger Rallye előtt?

Igen, de emellett fejben is nagyon tudatosan készültünk az év utolsó versenyére. Tudtuk, hogy kis szerencsével, valamint kemény munkával jó eredményt érhetünk el. Szerettük volna a kategóriánkban, és az összetettben is megszerezni az év végi bronzérmet, valamint azt se feledjük, hogy ezzel mi lehettünk volna idén, itthon a legjobb Peugeot-s versenyzőpáros, ezért a nem létező Peugeot kupáért is hajtani akartunk. Tesztelni csak keveset, maximum 20 kilométert tudtunk. A verseny előtti napokban gumikat vásároltunk, minden időjárási körülményre felkészültünk.

Ha az eredményeket nézzük, akkor szenzációsan alakult nektek az Eger Rallye. Ti is így láttátok belülről? Gyakorlatilag taroltatok a gyorsaságikon.

Az imént említett gumiabroncsokkal teljesen meg voltunk elégedve, sikerült jó taktikát választani a versenyre. Az időjárástól tartottunk, de a reggeli hideget és ködöt leszámítva szerintem nem lehetett panaszunk, jó időt fogtunk ki a versenyhétvégére. Nem az időjárás döntött a helyezésekről. A mi napunk tökéletes volt, minden klappolt. Jó volt a hangulat, az összhang, az autó. Görcsölés nélkül, végig a saját tempónkat autózva tudtunk menni. Semmit nem csináltunk másképpen, mint ahogy szoktunk. Minden pályára külön készültünk, nyolcból, hat szakaszt nyertünk meg. Egyet, átadtunk 0,3 másodperccel Papp Laciéknak, egy pedig etap lett. Inkább „pályaversenyzős” volt a gyorsaságik túlnyomó része, mintsem technikás, de mégsem voltak egyáltalán könnyűek. A végsebességről, a bátorságról szóltak, de szerettük őket. Ezen túl sajnos, vagyis inkább szerencsénkre, semmi másról nem tudunk beszámolni. Egy rossz féktávunk, vagy megcsúszásunk nem volt, a kocsink hibátlanul működött. A verseny előtt vért ittunk, 🙂 hatalmas elánnal álltunk oda minden egyes szakasz rajtjához, az összest meg akartuk nyerni. Maximálisan elégedtettek voltunk, még az ORB mezőnyében is nyerhettünk volna ezzel az időeredménnyel.

Te is így emlékszel a hétvégétekre Julcsi?

Hasonlóan gondolom én is, mint Anti. Hazafelé pont ezt beszélgettük a csapattal, hogy szenzációsan összeállt a hétvégénk. Ezt lehet annak is betudhatjuk, hogy nem három hetünk volt a felkészülésre.

Hanem három hónap. 🙂

Pontosan. 🙂 Valószínűleg ennek is köszönhettük ezt a sikert. Nem kapkodtunk, nem idegeskedtünk, és remek volt a hangulatunk is. Jó lett volna, ha már hamarabb lehetett volna ilyen versenyünk, ahol tényleg minden, de minden a lehető legjobban alakul.

A pilótád már régen készült rá, hogy rendesen meglocsoljon a céldobogón…

Hatalmas vágya volt ez, hát most bepótolt mindent, ami eddig elmaradt. 🙂 Kaptam rendesen pezsgőt, de nem csak tőle. 🙂 Sajnos én elég ügyetlen voltam az üveg kibontásánál, így némi hátrányba kerültem a locsolókkal szemben, de aztán igyekeztem viszonozni a kedvességüket. 🙂 Egy óriási boldogságbomba volt mindenkinek ez a hétvége.

Anti! Régen készültél már egy ekkora pezsgőzésre, mint amit a célban átéltetek…

Rettenetesen élveztük a locsolkodást és a hétvége minden pillanatát is. Az év végére nagyon jót tett nekünk ez a siker és amellett, hogy önbizalmat adott a jövőre nézve, elhozta nekünk az év végére a géposztályunk és az abszolút értékelés bronzérmét is. Ráadásul mi lettünk 2017-ben a legjobb Peugeot-s versenyzők Magyarországon. Tökéletes volt a hétvége. Köszönjük a csapatnak, a támogatóknak, a családnak, egymásnak és mindenkinek, aki segített minket. A legsimább versenyünk volt. Gratulálunk minden célba érkezőnek, illetve az éves bajnokoknak és a dobogós helyezetteknek.

Vége az évnek, vagy belefér még egy bulifutam?

Azon vagyunk, hogy ezt kigondoljuk. Vagy a Mikuláson, vagy a Szilveszteren lehet, hogy rajthoz állunk. De ez még most kérdéses. Nem lennénk boldogtalanok, ha még láthatnának minket 2017-ben a szurkolóink valamelyik év végi versenyen.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!