A Budapest Rallye elmaradása okán érzett bánatára Gyöngyösi Marci és Kollár Karcsi Ausztriában keresett gyógyírt, amit meg is találtak az Austrian Legend-en. A várva várt hazai szakaszok helyett, szűk, festői szépségű alpesi utakon rótták a srácok a kilométereket és egyáltalán nem voltak boldogtalanok a célban. Ausztriai élményeikről és az egri tervekről Gyöngyösi Marcit kérdeztük.
Az Austrian Legend nevű versenyen álltatok rajthoz az elmúlt hétvégén. Hogyan kerültetek ti oda?
Tervbe volt véve, hogy nézőként mindenképpen elmegyünk a versenyre és megnézzük, hogy milyen ez a futam, mert sok jót hallottunk már róla, ám személyesen nem voltunk még ott soha. De miután a Budapest Rallye elmaradt, az emiatt érzett elkeseredésünkben megváltoztattuk a terveinket, gondoltunk egy merészet, és feldobtuk az autónk mögé a trélert, a versenyautónkat és a csapatot is és rajthoz álltunk a megmérettetésen, amit egyáltalán nem bántuk meg. Köszönjük Daninak, Ollé Józsinak és az egész csapatnak, hogy elkísértek minket.
Milyen volt a sógorok versenye?
Csodálatos, már-már festői környezetben autózhattunk és a szállásunk is fantasztikus helyen volt. A rendezők, szurkolók, segítők kivétel nélkül kedvesen és maximálisan korrektül álltak hozzánk. A pályák szenzációsak voltak, egyedül az volt nekünk furcsa velük kapcsolatban, hogy nagyon szűk, igazi kis osztrák hegyi utakat jelöltek ki a szervezők. Sok helyen egy autó is éppen csak, hogy elfért rajtuk. Itthon viszonylag ritkán találkozik ennyire szűk úttal, versenyen az ember. Az szintén meglepő volt, hogy közvetlenül a házak között száguldoztunk, sőt, arra is akadt példa az egyik gyorsaságin, hogy konkrétan valakinek az udvarán és nemzeti parkon keresztül vezetett a pálya és még kigumizva sem voltak a kanyarok. 🙂 Nem is értettük, hogy ezt itt hogyan lehet megcsinálni? Itthon is el lehetne gondolkodni hasonló dolgokon… És senki nem tiltakozott semmi miatt, hanem inkább mosolyogtak és örültek az emberek. Így voltunk ezzel mi is. Ezért mentünk, maradéktalanul megkaptuk. Remekül éreztük magunkat, jól telt a hétvégénk, nagyot autóztunk, de eredményt nem értünk el, mert nem volt hivatalos időmérés, de ennek a versenynek nem is az eredmény volt a lényege. Mindössze kértek minket arra, hogy igyekezzünk tartani a verseny időtervét. Inkább egy bulirendezvény, egy rallyeünnep volt ez mintsem egy kötöttségektől hemzsegő verseny. De a végén, a céldobogón mégis kaptunk egy szép emlékérmet, a 12 gyorsasági szakasz és a 110 gyorsasági kilométer teljesítése után.
Folytatás? Egerben?
Nem szeretnénk rajthoz állni Egerben. Lehet, hogy mennünk kell, a döntés Madari Imiék kezében van. A kategóriánkban, 9,5 pontnyi előnnyel állunk az első helyen, Imiék a másodikak mögöttünk. Ha ők mennek, és jól szerepelnek, mi pedig nem állunk rajthoz, akkor simán megszerezhetik az 5-ös géposztály bajnoki címét, amit meg is érdemelnének, mivel legtöbbször gyorsabbak nálunk. A Budapest Rallye botránya és elmaradása után én azt mondtam, hogy nem akarok itthon versenyezni egy darabig, és a jövő évet is ennek megfelelően tervezgetjük. Nagyon szerettünk volna Esztergom környékén, a hazai pályáinkon versenyezni. Ezért fájó pont nekünk az, hogy semmi nem történt a versenyzői megbeszélés után sem, ahol szinte mindenki sértődötten tárta szét a karját, nem lett megoldása a dolgoknak. Ezt elkeserítő volt látni. Szóval, Eger Rallye. Nem voltunk egész évben ráfeszülve a versenyzésre, nem sokat foglalkoztunk az egésszel, aztán valahogy mégis az első helyre kerültünk. Ha Imiék úgy döntenek, hogy szeretnének megküzdeni a bajnoki címért, akkor állunk elébe, elindulunk az egri futamon, ha már így alakultak a dolgok, akkor nekünk ennyit mindenképpen megér a bajnoki cím, nem szeretnénk, hogy ezen az egy versenyen múljon a végső sikerünk. Egy ponton örülnénk, ha nem kéne mennünk, ugyanakkor örömmel töltene el, ha Imiék az indulás által visszakaphatnák a lehetőséget a végső sikerre, amit a Budapest Rallye elmaradása miatt elvesztettek. Nagyon jó barátok vagyunk, ebből semmi problémánk nem lesz. November elejéig minden kiderül, hogy ott leszünk e a rajtnál. Egy biztos: bármelyikünké lesz a végső győzelem, egyformán tudunk majd örülni, akár a saját, akár a barátaink sikerének is.
Rallye2.hu – Salánki Gábor