Fotó: Farkas Tamás Fotó forrása: Rallyfeeling.hu, Facebook/Farkas Tamas Foto

Trencsényi Vince és Pannuska Dávid a Budapest Rallye-n szerette volna bemutatni a közönségnek a vadonatúj Ford Fiesta R2-es versenyautóját, de ez, a verseny elmaradása miatt a lyukóbányai MARB futamon történt meg. Az első fordos tapasztalatokról Trencsényi Vince számolt be nekünk.

Rettenetesen ráérnek a Rallydream-es srácok a Photoshop-al bíbelődni, úgy látom… 🙂

🙂 No igen. Bár az is lehet, hogy más gondunk adódott és tényleg felrobbantottuk a lassítót az egyik gyorsaságin. Én csak megpróbáltam szépíteni a helyzeten a fotó alatti Facebook kommentemben. Hát ez most nem sikerült. 🙂

Ezen kívül milyen volt a versenyetek? Hogy sikerült az ismerkedés a Ford Fiestátokkal?

A terv az volt, hogy a korábbi és az új autónk összehasonlítása miatt állunk rajthoz Parasznyán, de ebből az esős, vizes körülmények miatt szinte semmi nem valósult meg. A Peugeot-val és a Citroennel is autóztunk már a Lyukóbánya-Parasznyán, de akkor száraz aszfalton versenyeztünk, most pedig egész nap ömlött az égi áldás. Viszont magáról, a Fordról, az első, versenyhelyzetben szerzett benyomásaink ezzel együtt is pozitívak. A futóműve, motorja teljesen rendben van az új kocsinknak, érzésre talán még jobb is, mint a 208-asé, a fék is jó.

De lehetne még jobb…

Nem a fék volt szerintem a ludas a lassító lerombolásánál. Visszafelé irányban autóztunk, és egy kanyar után volt vagy 80 méternyire a lassító. Nem láttam, hogy van előtte egy vízátfolyás. Ezen megúszott a kocsink, sok mindent nem tehettem, próbáltam megközölni a két gumikupacot, hát így sikerült. Fotókon jól mutat, de szerencsére nem lett komolyabb kárunk. Kisubiék balesete után – jobbulást kívánunk ezúton is a fiúknak – mi nem vártuk meg, hogy lesz e folytatás, elindultunk haza, mert ezekre a nagyon esős, csúszós, vizes pályákra nem volt sajnos megfelelő gumink. Nem láttuk értelmét annak, hogy tovább kockáztassunk a rendelkezésünkre álló abroncsokkal. Tesztnek, autóval ismerkedésnek, vizes úton tapasztalatgyűjtésnek tökéletes volt a parasznyai MARB futam, ezekért mindenképpen megérte kiruccannunk Borsodba.

Fotó: Farkas Tamás Fotó forrása: Rallyfeeling.hu, Facebook/Farkas Tamas Foto

Ott lesztek e az évadzáró, Egerbe tervezett Budapest Rallye pótlásán?

Mindenképpen szeretnénk ott lenni a rajtnál, mert tovább kellene ismerkedni a Fiestánkkal. Azt ne feledjük, hogy Lyukóbányán igazából nem tudtuk összehasonlítani a Peugeot-t és a Fordot, ez a feladat továbbra is várat magára. Másképpen kell vezetni ezt a kocsit, amit meg kell tanulnom. A kanyarokban például más sebességfokozatokat használok, mint a 208 R2-nél. Ezeket kell minél inkább és a lehető leghamarabb kitapasztalnunk. Erre pedig a leghamarabb november elején, Egerben lesz lehetőségünk. Mindössze annyit kérünk az égiektől, hogy szép, őszi időjárást küldjenek nekünk ehhez, és akkor egy rossz szavunk sem lesz, megígérem.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!