Egyet oda, egyet vissza és már meg is szökött a lyukóbányai MARB futamról Hibján Joci és Szurovcsák Pisti, de amiért mentek, azt ennyi idő alatt is megkapták a srácok. Teszteltek és mosolyogtak, így nyugodtan készülődhetnek a Rallye2 Bajnokság zárófutamára. Hibján Jocival beszélgettünk.  

A sikeres Baranya Kupa után, a hétvégi Lyukóbánya-Parasznya MARB futamon próbáltatok szerencsét. Milyen volt a versenyetek?

Kitűnő! Kicsit olyan hangulatunk volt, mintha megérkeztünk volna a Budapest Rallye-ra.

De jó már nektek… 🙂 Nem is tudom, hogy lemaradtatok e valamiről, vagy túl korán érkeztetek.

Ezt mi sem tudtuk eldönteni. 🙂 De alapvetően jól éreztük magunkat. Jó volt újra kocsiba ülni és átmozgatni a végtagjainkat. Az esős úton elég sokat csúszkáltunk, aminek azért örültünk, mert régen autóztunk már vizes aszfalton. Talán legutóbb áprilisban, Salgótarjánban. A kocsink a komlói futamunkhoz hasonlóan ezúttal is hibátlan volt, de nem mentünk végig minden szakaszon, mert két gyorsasági után kiálltunk. Hazajöttünk, ugyanis vasárnap ünnepeltük meg a kisfiam születésnapját, de más teendőim is voltak. Ám tesztelni, autózgatni, kitűnő volt ez a sprintfutam. A pályáról tudtuk, hogy szenzációs, ezért is mentünk el oda és nem okozott ezúttal sem csalódást. Jó minőségű, ismerjük, a Miskolc Rallye-n is szerettük. Mindent összevetve megérte ezúttal is elutaznunk Borsodba. Kisubiéknak pedig mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk.

Az egri „pót Budapest Rallye-n” ott lesztek?

Ha lesz, akkor megyünk, mert szeretjük az egri pályákat. Imádom Egert, az Eger Rallye a szívem csücske év elején egy kicsit csalódott is voltam amiatt, hogy nem ott kezdtük az évet. Remélem, hogy ezúttal minden rendben lesz, az időjárás kegyes lesz hozzánk, és akkor egy füst alatt két versenyt is sikerülhet bepótolnunk november első hétvégéjén.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!