Trencsényi Vincéről és Pannuska Dávidról legutóbb a Veszprém Rallye-n hallottunk, ahol egy „űridővel” elért szakaszgyőzelem után, a soron következő gyorsaságin estek egy takarosat, összetörték magukat és a kocsijukat is. A fiúk szerencsére már jól vannak, a Peugeot 208 R2 versenyautó is „meggyógyult”, de Vincéék mégis útilaput kötöttek mind a négy tappancsára és beújítottak helyette egy vadonatúj Ford Fiesta R2-t, amit a Budapest Rallye-n szerettek volna bemutatni a közönségnek. Az új autóról és az elhalasztott bemutatkozás pótlásáról Trencsényi Vincével beszélgettünk.

Elég nagyot estetek a Veszprém Rallye-n, de az anyagi kár talán még sem volt akkora, hogy a Peugeot 208 R2-t egy Ford Fiesta-ra kelljen cserélni…

Ez így igaz. De a kocsink cseréje már a perecelésünk előtt is tervbe volt véve. Mi tagadás, jobb lett volna a bukás nélkül kiszállni belőle…

Vadonatúj, gyári építésű autó a 208-as, bevallom, hogy nekem eszembe nem jutott volna, hogy néhány verseny után lecseréljem. Ti miért döntöttetek így?

A Fordunk is egy új, D-mack kupára felkészített kocsi. A kezdetektől fogva az volt a tervünk, hogy minél több R2-es versenyautót ki tudjunk próbálni. Kezdtük a sort egy Citroen C2-vel, aztán jött a Peugeot, és a Peugeot-s időszakunk alatt is sokat szemeztünk a Fiestával. Láttuk, hogy szép eredményeket érnek el vele a fordos versenyzők és az R5-ös Fordunknak köszönhetően sikerült jó kapcsolatot kiépíteni az angol és a lengyel M-sporttal egyaránt. Ennek köszönhetően jobbak az ügyintézési, alkatrész beszerzési és együttműködési lehetőségek, mint a Peugeot esetében.

A Ford Fiesta R2 már a garázsotokban áll. Volt lehetőséged vezetni, kipróbálni? Össze tudnád hasonlítani a Peugeot-val?

Sajnos nem tudok érdemi választ adni a kérdésre, mert nem tudtam még autózni vele tesztkörülmények között. Kb. 20 kilométert mentem a Fiestával, de ezalatt tényleg csak egy kis próbálgatásra, bejáratásra a váltó és a motor bekoptatására volt lehetőségem. Ebből nehéz értékelhető véleményt mondani, viszont már ennyiből is kiderült, hogy a Fiesta egy nyomatékból működő autó, másképp kell használni, vezetni, mint a Peugeot-t, vagy a Citroent. Lesz mit tanulnunk.

Ezek után a kérdésem is korai: mit vártok ettől az autócserétől és mikor fogjátok kipróbálni rendesen a Fordot?

A Budapest Rallye lett volna számunkra az első teszt, itt versenykörülmények között kezdhettük volna meg az új kocsinkkal az ismerkedést. Hogy mit várunk? Hát azt, hogy legalább annyira jó legyen, mint a Peugeot. Ezt a mércét szerintem – az első benyomások alapján – hozza majd a Fiesta. A lyukóbányai sprint után már sokkal többet tudok majd erről mondani. Ha meg lesz tartva a verseny, akkor ott szeretnénk mindenképpen rajthoz állni és tesztelni. Aztán a Budapest Rallye pótlása is szóba jöhet majd, csak egyelőre még nem ismerjük a verseny részleteit. Az időjárás és a valós helyszín befolyásolhatja a végső döntésünket.

Mi lett a sorsa a Peugeot-nak a Veszprém Rallye után?

Ki kellett cserélnünk a karosszériát, abból egy vadiújat szereztünk be, amibe mindent át tudtunk költöztetni a régiből, mert a kasztnin kívül semmi más nem sérült meg. Még itt van nálunk a kocsi, folyamatban van az eladása.

A 2018-as évre adott a sportszer, de tudtok e valamit mondani a tervekről?

A körülményektől és a lehetőségeinktől függenek a terveink. Tudom, ezzel nem mondtam nagy meglepetést és túl sok infót sem, de jelenleg nincs sok konkrétumom a jövőnket illetően. Lehet ORB is, vagy maradhatunk a Rallye2 Bajnokságban is. Márciusig minden kiderül. Addig pedig szeretnénk rendesen belakni az új kocsinkat, hogy 2018-at már igazi, versenytempóban kezdhessük meg.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!