Zsebe Gabi és Tukacs Ákos minden versenyén a Rallye2 Bajnokság egyik legkeményebb kategóriájának, a P12-nek az élmezőnyét riogatja, a megizmosított Skoda Feliciájával, de a remek részeredmények és dobogós pozíciók ellenére a teljesen kerek verseny nem akar nekik mostanában összejönni. Pedig Komlón is jól álltak a srácok, de ezúttal a motor tett nekik keresztbe. Zsebe Gábor mesélte el nekünk, hogy milyen volt, a Baranya Kupájuk.

A Székesfehérvár és a Veszprém Rallye-t kihagytátok így volt időtök rákészülni, a hazai versenyetekre, a Baranya Kupára.

A Szombathely Rallye-n átélt kálváriánk után eldöntöttük, hogy sem Székesfehérváron, sem Veszprémben nem állunk rajthoz, inkább elmegyünk nyaralni és pihenni, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. A Baranya Kupán viszont mindenképpen szerettünk volna részt venni, úgy intéztük a dolgainkat, hogy fel tudjuk készíteni az autónkat az év leghosszabb versenyére. A pályáknak nagyjából a háromnegyedét ismertem, de hiába élek itt a környéken, az Alsómocsolád-mecsekpölöskei elágazás gyorsasági még nekem is abszolút ismeretlen volt, így a hazai versenyünk nekem is tudott valami újat mutatni.

Pénteken kezdődött a verseny érdemi része. Hogy sikerült nektek az első nap?

Nagyon régen ültünk a versenyautóban. Aszfalton, a Salgó Rallye-n mentünk utoljára. Áprilisban. Ezért az volt a tervünk, hogy fokozatosan felépítjük a futamunkat, magunkat és igyekszünk visszarázódni minél előbb a versenytempóba. Ez sikerülhetett is volna, ha idő közben nem esünk ki. Tapogatóztunk, óvatoskodtunk, de figyeltünk arra, hogy ne legyünk indokolatlanul lassúak. A két dolog között nehéz megtalálni az aranyközéputat, de úgy vélem, hogy sikerült, mert a kezdő zobáki gyorsaságin másodikak, az esti, hosszabb, Vasas-Hosszúhetény szakaszon pedig harmadikak lettünk. Egyedül a prológ eredménye lett egy kicsit gyengébb, de egyáltalán nem siettünk a komlói főutcán. A nap végén, a P12-ben a dobogó alsó fokán álltunk, és abszolútban is volt egyetlen ideiglenes pontunk, vagyis másfél, a tízedik helyünknek köszönhetően. Innen vártuk a reggeli folytatást, nem voltunk ezzel elégedetlenek. Szombaton már sokkal jobban éreztük magukat, de azt is éreztük, hogy kevés bennünk idén a versenykilométer. Többek közt emiatt kaptunk elég sokat Hetvehelyen. Ám ez mégis több összetevős dolog volt, mert meggyűlt a bajunk a kormányszervóval is, ez pedig nem javított a kocsink vezethetőségén. Én sem voltam elégedett önmagammal, de próbáltuk elkapni a fonalat és gyűjteni a versenykilométereket. Abból volt is bőven, de a 116-ból végül csak 65-öt autózhattunk.

A szervó miatt kellett kiállnotok?

Nem, egészen másról volt szó. Már pénteken este is éreztük, hogy rakoncátlankodik a motor. Sok volt a kartergáz, jött kifelé az olaj, végül emiatt kellett leadnunk a menetlevelet. A Nyárasvölgy-Hetvehelyen elég sokat autóztunk tiltás közeli fordulaton, és egyszer csak jelzett az olajnyomást jelző lámpa, hogy baj van. Inkább leállítottam a motort, mielőtt még nagyobb kárunk keletkezett volna. Kigurultunk egészen a beíróig és ennyi volt a Baranya Kupánk. Nagyon köszönjük a szervizcsapatunk és a szponzoraink minden segítségét.

Hogy áll az autó? Nem soká kezdődik a Budapest Rallye.

Terveztük, hogy rajthoz állunk, mert eddig kizárólag nézőként voltam ott a Budapest Rallye-kon. Ezért is vártam volna nagyon az évadzáró verseny pilisi szakaszait, de nem lesz kész addigra a motor, emiatt nem tudunk a Budapest Rallye-n ezúttal sem részt venni. Túl nagy lett volna a kapkodás. Ezért a Mecsek Rallye-ra készülődünk. Ennek a tervnek a része egy rallyesprint is, ami a Mecsek Rallye előtt két héttel lesz, Árpádtetőn. Valószínű, hogy erre van reális esélyünk, mert nem hinném, hogy túl nagy a kárunk, hiszen azonnal leállítottuk a motort, ahogy felvillant a kis olajoskanna a műszerfalon. Úgy gondolom, és nagyon remélem, hogy nem kell erre a két versenyre új motort építeni. Örülnék, ha most inkább három előttünk álló versenyről beszélgethettünk volna, mert mi igazából a Budapestet is nagyon szerettük volna. De ez már most így alakult. Talán majd 2018-ban…

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!