Dudás Gergő és Marcsa Niki remekül kezdte a Baranya Kupát, ügyesen hozta a fiatal pilóta a saját tempóját, és a bemelegítő péntek este után, szombaton, Hetvehelyen elkezdték a felzárkózást, ám az alsómocsoládi erdő kifogott rajtuk és összetörték a Citroen C2R2-jüket. De a párost és csapatát nem olyan fából faragták, hogy ettől megijedtek volna, vagy nehezükre esne egy kis kasztnis munka, így teljes erőbedobással készülődnek az évadzáró Budapest Rallye-ra. Marcsa Nikivel beszélgettünk.

Hogyan készültetek és mi lett volna a terv a Baranya Kupára?

A veszprémi fiaskót követően Komlóig rendeztük a sorainkat és az autónk egy alapos felkészítésen esett át, Takács Norbi vezetésével, a TMC csapatnak köszönhetően. A teszten, amikor kipróbáltuk, olyan érzésünk volt mintha egy teljesen új kocsiba ültünk volna be, az „előzőhöz” képest. Nagyon örültünk neki és bíztunk a sikeres célba érkezésben, a vidám és eredményes autózásban.

Pénteken kettő gyorsasági szerepelt az útvonallapon, ezeken túl a komlói prológ és az éjszakai körülmények vártak rátok.

A pénteki nap első gyorsaságija úgy gondolom, hogy jól sikerült. A prológot elóvatoskodtuk, mint sokan mások, vigyáztunk a lámpasorunkra, mert akkor még azt hittük szükségünk lesz rá. Ám a 70 perces gyűjtő után sem sötétben rajtoltunk el, pedig nagyon készültünk az éjszakai gyorsaságira. Megmondom őszintén, hogy én külön kíváncsi lettem volna arra, hogy Gergő hogyan reagál az új kihívásra, mert még nem versenyzett eddig sötétben. Hogy szerintem melyik pilótacsoportba tartozik? Aki azt mondja, hogy óvatosan, nehogy baj legyen? Vagy, aki kijelenti, hogy minden ugyanott van, ahol fényes nappal, hiszen a kanyar is ugyanott kanyarodik?  😀 Nem tudom. Majd a későbbiekben kiderül. 😉

Szombaton már korán el kellett kezdeni a napot hosszú volt a versenytáv. Ez is újdonság volt Gergőnek, mert ekkora távolságot még soha nem autózott egyetlen versenyen sem. Mennyire volt, lehetett volna ez számára megterhelő? Feszélyezte, hogy ilyen sokat kell menni a versenyen? Hogyan alakultak a gyorsasági szakaszok, amíg versenyben voltatok?

Gergőt ez egyáltalán nem idegesítette. Ugyanolyan higgadtan, kiegyensúlyozottan vágott neki a szombati napnak, akárcsak én. Vidáman, mosolyogva posztoltunk fotókat a közösségi oldalra az első gyorsot követően. Fiatal srác, de roppant jól veszi az akadályokat. Számomra lenyűgöző, hogy idejött a semmiből és fel tudja venni a versenyt az élmenőkkel, illetve szorosan a nyomukban van, vagyunk. Mindemellett nem utolsó szempont, hogy nagyon egy húron pendülünk, öröm vele az autózás, biztos van, aki azt mondja, hogy elfogult vagyok, de aki ismer, tudja rólam, hogy nem. Rengeteg munka és tanulás vár még ránk, de mi készen állunk a feladat elvégzésére.

A vidámság, és a versenyetek a negyedik gyorsaságin ért véget. Mi történt veletek?

Hogyan alakult a versenyünk? A kikerülő képeknek köszönhetően szerintem mindenki hamar értesült róla. Amit pedig külön „köszönünk”, a felvételek készítőjének és feltöltőjének, az az, hogy egyetlen szóval, vagy mondattal sem jelezte, a kép közzétételekor, hogy mi jól vagyunk. Ennek hiányában a frászt hozta a barátokra és az otthonról, a versenyt figyelő családtagjainkra. Javasolnám, hogy lehetne várni a posztolással, legalább addig, amíg biztos információt szereznek, arról, hogy mi is történt. Hogy miért estünk el? Tapasztalt versenyzők mondatát rabolnám: „az esik el, aki gyorsan megy”. Ez pedig az a sport, ahol szükségszerű, hogy siessünk. Talán túl sok volt, talán rossz volt a gumiválasztásunk, talán, talán, de itt nincs talán, itt nincs ha, itt nincs, lehet.  Most ez így sikerült. Megtörtént. Megváltoztatni nem tudjuk. Amit viszont tehetünk és teszünk is az az, hogy megtanuljuk a leckét, megrázzuk magunkat és továbblépünk. Tudjuk, hogy nincs olyan versenyző, aki nem esik, olyan van, aki már esett és olyan, aki esni fog. Ezt tudjuk mind, amikor üldözzük a végzetünket abban a cirkuszban, amit rallyversenyzésnek hívunk, ami az életünk.

Folytatás? Ott tudtok lenni a Budapest Rallye-n?

Ez a csapat, nem az a csapat, amelyik feladja. Megyünk tovább előre még nagyobb erőbedobással, még nagyobb energiaráfordítással, felkészüléssel.  Ezzel tartozunk magunknak és mindazoknak a fantasztikus embereknek, akik mögénk álltak és támogatnak. Köszönjük szépen a rengeteg aggódó telefonhívást, megannyi üzenetet, amit kaptunk mindketten, mindenkitől, és az ösztönzést a folytatásra! Ezúton is megnyugtatok mindenkit, hogy találkozunk a Budapest Rallye-n és ott leszünk a pilisi gyorsasági szakaszokon. 😉

 

Hatalmas nagy köszönetünket és hálánkat küldjük: ATUSNAK, Anitának, Takács Norbinak és Szilvinek, a teljes TMC-nek, az összes szervizesfiúnknak, Lencse Zolinak, a családunknak, barátainknak és támogatóinknak, és a munkatársamnak!

Nélkületek nem sikerülhet:

BiotechUSA – Clone GSM – mobilszaküzlet – Win-Win Position Kft.- HARMdigital Kft. – HEPI s.r.o. Vel’koobchod Potravin – DP Copy – Clone Rally Team , Snela Racing Team

 

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!