Nagy meccs vár Komlón, Berényi Lászlóra és Pap Tamásra, hiszen a tét számukra a bajnoki címért folytatott harcuk kiélezése vagy lezárása lesz. Ha jól alakulnak a dolgok, akár utol is érhetik, vagy meg is előzhetik a Baranya Kupa előtt 20 ponttal előttük álló Csomósékat, rosszabb esetben Mixiék bajnoki címéhez is gratulálhatnak majd vasárnap, Laciék, a Városház téren. A háromszoros bajnokok mégis teljes nyugalomban, a megszokott módon készülődnek a Baranya Kupára. Berényi Lászlót kérdeztük.

Hogy éreztétek magatokat Veszprémben?

Köszönjük, teljesen jól. Bár egyáltalán nem rajongok a kemény, autógyilkos veszprémi szakaszokért, de talán mégis ez volt az a verseny idén, ahol eddig a legjobban mentünk. Egyre inkább azt érzem, hogy jobb az Opel Adam murvás futóműve, mint amilyen a Hondánké volt. Elégedettek voltunk a célban az eredménnyel, örültünk az abszolút értékelés, illetve a 6-os géposztály második helyének.

Elég sok, konkrétan az abszolút bajnoki cím múlhat a hétvégi Baranya Kupán nektek. Hogyan készültök?

Igen, ezt mi is tudjuk, ennek megfelelően, alaposan, minden részletre nagyon odafigyelve, de alapvetően mégis a megszokott módon készülődünk Komlóra. A versenytáv nagyon hosszú lesz, 116 gyorsasági kilométer vár ránk, a pontokból pedig másfélszeres szorzóval osztogatnak majd a célban. Bízunk magunkban és a szerencsénkben.

Nyomaszt titeket az a tény, hogy Csomós Mixiék akár már a Baranya Kupán megszerezhetik a Rallye2 Bajnokság abszolút bajnoki címét? Ám ha nem jön ki nekik a lépés, akár ti is az élre állhattok.

Egyáltalán nem foglalkoztat minket ez a kérdés, tehát arra, hogy nyomaszt e a helyzet, egyértelmű nem a válaszom. De tény, hogy izgatottan várjuk az idei év hatodik versenyének a rajtját.

A pályákat mennyire ismeritek?

Hetvehely viszonylag ismerős lesz a számunkra, Mecsekpölöske szintén, ám az egyik kanyar különösen ismerős lesz, mert egyszer ott borultunk fel a Mitsubishi Lancer Evo VI-osunkkal. Zobákpuszta és Vasas környékén is jártunk már, nem hiszem, hogy bármelyik gyorsasági szakasz komolyabb meglepetést fog okozni a pályabejáráson, vagy a versenyen.

A tét tehát nem kicsi, de mik a tervek, vágyak, álmok az eredménnyel kapcsolatban? Nyomjátok majd, ahogy a csövön kifér?

Reméljük, hogy hibamentesen tudunk majd versenyezni, célba érünk. A többi úgyis a helyszínen derül ki. Az biztos, hogy nem szeretnénk szégyent vallani, amennyire lehet sietünk majd, de nem fogunk ész nélkül száguldozni.

Az autó készen áll már a csatára?

Most dolgozunk éppen rajta. Szombaton beszélgetünk, van még pár napunk, azt biztosan kihasználjuk. Amikorra kell, tökéletes állapotban lesz az Opelünk. Annak viszont kifejezetten örültünk volna, ha verseny közben nem kell költözködnünk a szervizzel és mindkét napon ugyanott lenne felállítva a szervizpark. A csapatnak optimálisabb lett volna, bár szerencsére ez a pályán a csatáinkat biztosan nem fogja befolyásolni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!