Óriási izgalommal készült Oberling Krisztián és Czupár Tamás a Székesfehérvár Rallye-ra, hiszen, amíg Krisztán imádja a hazai pályákat és idén még nem autózott egy egészségeset, addig Tominak ez volt a bemutatkozó versenye, navigátorként. A srácok szerencsére hamar összeszoktak, így mindkettőjük számára élvezetes futam kerekedett a székesfehérvári előfutásból, amiről Oberling Krisztián mesélt nekünk.

Tavaly sem sokat autóztatok, de az idei évitől mégis lényegesen többet láthattunk titeket a pályákon, és a Rallye2 Bajnokságban is 2016-ban. Ez volt az első szereplésetek ebben az évben?

Azt mondanám, hogy az első éles bevetés, már amennyire az előfutást annak lehet nevezni. Écsen, a RábaRingen egy rallyeedzésen próbáltam csak ki eddig az autót. Erre az előfutásra nagy szükségem volt már, mert nagyon hiányzott az autózás, és mindenképpen részt szerettem volna venni a hazai versenyemen. Ki nem hagytam volna a Székesfehérvár Rallye-t, a világ minden kincséért sem.

Láthatóan igyekeztél kiélvezni a versenyt, az elsőtől, az utolsó kilométerig.

Ahol csak lehetett, a látványért és a szurkolók kedvéért meghúztam a kéziféket és amellett, hogy elláttuk az előfutói feladatokat igyekeztünk jó tempót is autózni. A Suzuki-nk ezúttal is majdnem teljesen hibátlan volt, a navigátorom pedig új, Tamás soha az életében nem ült eddig versenyautóban, soha nem olvasott itinert, de ehhez képest nagyon hamar rátaláltunk a kocsiban az összhangra, élveztük az autózást. Volt egy megforgásunk, ami éppen a kézifék fokozott igénybevétele miatt jelentkezett. Kiesett egy sasszeg, emiatt beragadt a kézifék, ezért megforogtunk az autóval. De sikeresen célba értünk és amennyire előfutóként lehet, még az eredménnyel is elégedettek voltunk. Nézegettük az időket, mértük is magunknak, ha a mezőnyben mentünk volna, akkor elég közel lehettünk volna az abszolút tizedik helyhez.

Tavaly év végén azt mondtad, hogy 2017-ben nem látsz arra esélyt, hogy sokat versenyezz. Továbbra is ez a helyzet? Hol láthatunk legközelebb?

Veszprémben, a hétvégén, szurkolóként. A Budapest Rallye még benne lehet a versenynaptárunkban, mert az sem lesz nagyon messze hozzánk, de ott is csak előfutásról lehet szó. Amit még nagyon szeretnék az egy sprintverseny és a Mecsek Rallye, de ezek még erősen kérdőjelesek. Ez most egy ilyen év. Én már ezzel a székesfehérvári előfutással is nagyon boldog voltam.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!