A kitűnő részeredmények ellenére nem sikerült jól a felkészülés Ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Peti számára, mert a páros Hondájához nem készültek el az új lengéscsillapítók, így Fehérváron, a már Miskolcon is sok sebből vérző régieket kellett visszatenniük, ezek pedig maradéktalanul beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, megdolgoztatták a fiúkat. Mégsem emiatt adták fel végül a hazai versenyüket. A Székesfehérvár Rallye-ról, valamint Attila futballsikereiről és frissen megszerzett gólkirályi címéről 🙂 beszélgettünk a móri pilótával.

Szia Gabi! Mi újság veled?

Szia Attila! Mi most jöttünk haza a városból, szülőkkel töltöttük a vasárnap délutánt és azért csörgettelek meg, hogy beszélgessünk egy kicsit a székesfehérvári versenyetekről. Te, hogy vagy?

Nekem egy kicsit veszélyesebb volt a hétvégém, mert legénybúcsúban voltam Békéscsabától nem messze.

Ajajj! Az tényleg veszélyes üzem…

Hosszú volt az út, meg jó is a hangulat, de én már szombaton hazautaztam. Ám rájöttem, hogy mihez kezdek, ha nem rallye-zok. A foci lesz az én sportom! 🙂 Csináltunk a srácokkal egy kis házi bajnokságot, felfúlható, vizes focival vívtunk néhány meccset, és ha összeszámoljuk a gólokat, lehet, hogy én leszek a gólkirály. 😀

Gratulálok! Pont jókor jött a siker. Elkelne egy-két focizni is tudó ember a válogatottba mostanság. 🙂

Ja! Az biztos. Hallottad, hogy mire változtatta meg a nevét Ben Stork?

Nem én.

Andorra. 😀

😀 Jó döntés. Na, nézzük azt az autóversenyt, mert én továbbra is az olyan sportokért lelkesedek, amiben valami elől szaladni kell, nem az olyat, ahol szaladni kell valami után. Ösztönzőbb az előbbi felállás… 🙂 Hogyan készültetek a hazai versenyetekre? Miskolc óta nem találkoztunk…

A nagy kihagyás miatt különösen vártuk már a Székesfehérvár Rallye-t, az izgalmunkat pedig csak tetézte, hogy ez a futam éppen a hazai versenyünk volt, amit 2016-ban, abszolútban meg tudtunk nyerni. Ám nem lettek készen az új lengéscsillapítóink, a régieket kellett visszaraknunk, amiket hiába küldtünk el revízióra, sajnos nem csináltak velük semmit. Mi megsimogattuk, megpuszilgattuk őket és vártuk a csodát. 🙂 Többet nem tehettünk. A jobb hátsó sem volt tökéletes, de a jobb első szára kb. 3-4 millimétert kottyant is.

Ettől nem lettetek túlzottan földhözragadtak…

Nem javított egyik probléma sem az autónk úttartásán, de az első gyorsaságin még a toronyban, a gumi is szétszakadt, szépen fogalmazva, igencsak rossz volt a futómű a Hondánk alatt. Az első gyorsaságira menet egyre kíváncsibbak voltunk, hogy mit okozott nálunk ez a több hónapos kihagyás, mivel a március végi Miskolc Rallye óta nem versenyeztünk. De meglepődve és örömmel tapasztaltuk, hogy nincs nagy gond, egyből elkaptuk a ritmust, mert második időt autóztunk az abszolút értékelésben, miközben a hangosítás sem volt tökéletes. Vagyis sem volt. Az első kanyartól kezdve recsegett az átbeszélő, amit ki-be kapcsolgattam, de nem javult meg, ezért Peti kézjelekkel mutogatta nekem el a pályákat, és fejből is mentem. Küzdelmes volt. A pályák tetszettek, főleg a hosszú, hármas gyorsaságit vártuk, de sajnos oda már nem jutottunk el, ki kellett állnunk előtte.

Mi történt a kocsival?

Rángatott a Hondánk rettentően. Azt már menet közben eldöntöttük, hogy addig nem versenyzünk sehol sem, amíg nem készülnek el az új lengéscsillapítók. De nem ezek miatt kellett feladnunk a Székesfehérvár Rallye-t. A második gyorsaságin, Nagyveleg előtt az egyik balos kanyarban már majdnem sok lett, de akkor még nem volt komolyabb gond, úton maradtunk. Azt hittem, hogy a futómű miatt kerültünk csávába. A következő balosban, ahogy beértünk Nagyvelegre becsúsztunk egy ároknak csak jó indulattal nevezhető mélyedésbe. Lefulladt a motor, ami csak második próbálkozásra indult be. Rükverc, tolattunk, raktam az 1-est, biztos ott hagytunk 15 másodpercet. Átgurultunk a célvonalon, majd az etapon hallottuk, hogy a futóművön kívül a váltó is a végét járja. Zörgött ötödikben. Megálltunk, megnéztük, láttuk, hogy elrepedt a váltóház, ezért elfolyt az összes váltóolaj. Ennek tudhattuk be az árokjárást is, mert olajos lett a fék. Félre álltunk, és ennyi volt. Még ezzel a kicsúszással is az abszolút második helyen, a kategóriánkban pedig az élen álltunk, mielőtt leadtuk a menetlevelet.

Felmértetek már minden kárt?

A jobb első futómű az atomjaira hullott, a torony is felnyomódott, az meg a kasztnit nyomta, úgyhogy ha nem a váltó, akkor a futómű állított volna meg minket a verseny vége előtt. A váltóban, az ötödik fogaskerékről tört le egy fog, ami beszorult valahová és az nyomta szét a váltóházat. De ezeken kívül más nem sérült szerencsére.

Ha sikerül a javítás és lesz futómű is, akkor a Baranya Kupán láthatunk titeket?

A Veszprém Rallye-t így is, úgy is kihagytuk volna, jól gondoltad, Komlón szeretnénk legközelebb rajthoz állni. Szorítsatok nekünk! Mi pedig dolgozunk rajta ezerrel, hogy a tökéletesen felkészített Hondánkkal ott lehessünk a Baranya Kupa rajtjánál.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

Er-Fa 2000kft. Persped Kft. Etik Trans Kft. Winkler Trans Kft. JuNo Consulting, GreenWork Kft. Lincz es Tsa Kft. Molnár Borház Mór, Rolling Wash, Ottomax Kft, JaKo Parts Autó Kft, Turbó Autósbolt Mór, Jó Reggelt pékség kávézó, Tárlat étterem, Mór Város önkormányzata

Köszi Petya, Bugyi, Tomi, Lev, Jimmy!

 

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!