43 páros adta le a nevezését a Székesfehérvár Rallye-ra, a Rallye2 Bajnokság mezőnyébe, hogy vasárnap teljesítse a hat pályát és a csaknem 80 gyorsasági kilométert. Az adminisztratív átvételen megkérdeztük a Rallye2-es versenyzőket, hogy „mi szél hozott, monca erre, és mi vajon a szíved terve”, 🙂 a Székesfehérvár Rallye-val kapcsolatban.

Vizelli Károly: Csak a szokásos dolgokat szeretnénk most is elérni. Igyekszünk jól szerepelni és hozni a legjobb formánkat. Megtapasztaltuk már többször is, hogy nagyon erős a mezőny eleje, de mindent megteszünk majd, hogy felvegyük velük a versenyt és, hogy jókat csatázhassunk a legjobbakkal, holnap pedig jó lenne szép eredménnyel zárni a Székesfehérvár Rallye-t.

Ifj. Fogarasi Attila: Nagyon örülünk, hogy újra rajthoz állhatunk. A célba érkezés, a minimum elvárás magunkkal szemben, de a valódi tervünk az az, hogy valahol a topp 5-ben végzünk a hazai versenyünkön.

Hibján József: Rendben megérkezett az autónk, köszönjük Attilának. Felkészítette az autót, minden rendben van vele, bár nagy problémánk alapvetően nem is volt. Tavaly egészen jót mentünk itt, Székesfehérváron. Most jól felírtuk a pályákat, reméljük idén is így lesz és tisztán, hibáktól, valamint problémáktól mentesen autózhatunk majd. Bízunk a száraz időjárásban, nem szeretnénk, ha esne az eső.

Bodogán Ferenc: Maximálisan a szórakozás lesz a célunk. Tegnap lett készen a kocsink, ma pedig eljöttünk, hogy holnap jókedvűen érjünk végig minden gyorsaságin. Eddig az első és a harmadik gyorsaságit jártuk be, fantasztikusak, nagyon tetszenek.

Kiss Zsolt (Az interjút készítette Bodogán Ferenc): Tervek?

Nincsenek tervek. Örültünk, hogy ide értünk, de szerintem a székesfehérvári fehér aszfalton jót fogunk csúszkálni. Szerintem.

Hankook, vagy Pirelli? Új, vagy használt gumikkal mentek?

Az attól függ, hogy esik e majd az eső. Ha esik, akkor lesz két új Pirelli. Ha nem, akkor használt Hankook.

Tibi csoki megmondta, hogy újak kellenek! 🙂

Van kettő.

Az jó. De a pótkerékre rakjátok az újat! 🙂 Úgy tovább tart. Kérdezzek még valamit? Soha nem dolgozod fel! 😀

Csomós Mixi: Elég jól sikerültek az eddigi versenyeink, ezért mindenképpen pontokat kellene gyűjtenünk Székesfehérváron. Nem feltétlenül az első helyre fogunk hajtani. Megnéztük a pályákat, eddig mindegyiken kettőt mentünk, készülünk, holnap meglátjuk, hogy mire lesz elég a teljesítményünk.

Gyöngyösi Marcell: A tervek, a szokásosak. Jókedv, jó szórakozás. Pénteken egy kis lazítással kezdtük a hétvégét, ezzel is ért véget a péntek esténk, úgyhogy ma este megpróbáljuk egy kicsit kipihenni a pihenés fáradalmait, hogy holnap azért ne teljesen háttal üljünk majd be a moziba. 🙂 Tetszik, hogy megvariálták a pályákat, igyekszünk majd odatenni magunkat.

Madari Imre: A pályabejáráson tetszettek a gyorsaságik, szeretnénk célba érni és minél előkelőbb helyen zárni a futamot. A kategóriánk dobogója a cél.

Ruszó Krisztián: Örülünk, hogy itt lehetünk újra a versenyzőtársaink között. Legtitkosabb vágyaink közt szerepel, hogy a célba érkezést egy jó P12-es és Lada Kupás eredménnyel is megkoronázzuk. Szeretnénk dobogón végezni. Ha lehet, minél magasabb fokán. Meglátjuk, hogy mi teljesül a vágyainkból. Az autónkat sikeresen felkészítettük, vásároltunk új gumikat is, remélem ehhez majd gyorsasági is társul.

Riskó Dániel: Sikeres célba érkezés és sok versenykilométer gyűjtése a tervünk a Székesfehérvár Rallye-n. A kategóriánkban szeretnénk felférkőzni a dobogóra, bár tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű feladat. A pályák tetszenek, de a hosszú gyorsaságinak a végén nem sikerült eltalálni a ritmust. Megyünk rajta, amennyit lehet, szerintem azt is megtaláljuk a verseny kezdetére.

Molnár Ferenc: Jó időeredményekkel célba szeretnénk érni. A pályák nagyon gyorsak, ezért is kell még több időt fordítanunk a tréningre, mert amit eddig a pályabejárással töltöttünk, az kevés volt. Szerintem óvatosan fogunk kezdeni. Bár, ha az idő jó lesz, akkor szinte a rajttól nagyon sietni fogunk.

Ifj. Pethő István: Terveink nincsenek, kilátástalan a helyzet. 🙂 Az biztos, hogy végig szeretnénk érni a versenyen. A pályák tetszettek, egyedül a harmadik gyorsaságin nem jártunk még a beszélgetésünk idején.

Szepesi Marcell: Szeretnénk a kategóriánkban és a 2WD kupában is jól szerepelni, bár az utóbbiban alaposan fel lesz adva a lecke. Ha jót autózunk, és jól érezhetjük magunkat, akkor mi már boldogan fogunk hazatérni a verseny végén.

Egerszegi Dávid: Előfutóként indulunk a Rallye2 Bajnokság mezőnye előtt. Az autónkkal szeretnénk megismerkedni, holnap reggel teljesítjük vele az első éles kilométereket. Kíváncsiak vagyunk rá, hogy miként fog muzsikálni. A pályákat bejártuk, mindhárom nagyon tetszik.

Marton Zoltán: Szeretnénk jót versenyezni, célba érni és életben maradni. Ezúttal a saját Renault Clio-nkkal. Rettenetesen kátyúsak a pályák, reméljük, hogy megússzuk a defektet.

Gyenes Attila: Kettő mínuszolható verseny után szeretnénk végre célba érkezni, műszaki hibák nélkül élvezni a versenyzést. Ha ehhez jó eredmény is társul, akkor biztosan boldogok leszünk.

Borza Tamás: Tesztelni, ismerkedni és tanulni jöttünk. A gyorsaságikról az a véleményem, hogy igazi bátorságpróbát jelentenek, gyors, lobogós pályák, tetszenek, de óvatosan fogunk menni az új navigátorommal.

Dián Attila: Szeretnénk végig autózni a teljes versenytávot. 🙂

Szombathely után nem is csodálkozok, hogy csak ennyire vágytok. 🙂

Ott akadt egy kis problémánk, de orvosoltuk. A pályákat bejártuk, nekem mindegyik tetszett. Reméljük, hogy nem lesznek gondjaink. Holnap meglátjuk…

Dudás Gergő: Elsősorban tesztelni jöttünk. Új az autónk, egy Citroen C2R2-vel fogunk menni Székesfehérváron. A BMW nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem tudtunk vele elég gyorsak lenni. Szerintem ez nem a mi hibánk volt, motorikusan hagyott maga után némi kívánni valót. Szeretnénk gyorsulni és szokni a sebességet.

Oroszki Tamás: Nagyok a tervek, mert a sprint után ez a következő Rallye2-es versenyünk. Salgótarjánban tetőre estünk, Szombathelyre ezért nem tudtunk elutazni. Szeretnénk szép eredményt elérni, de nem lesz egyszerű, mert elég bonyolultak, tempósak, figyelmet igénylőek a gyorsasági szakaszok.

Tom: Soha nem mentem még Székesfehérváron, kíváncsi voltam, hogy milyen lehet ez a verseny. Véleményem szerint ezek a gyorsaságik nem klasszikus rallyepályák lesznek. Csúszós, hosszú egyenesekre számítok, felhordásos kanyarokkal. Szöcsi barátom helyett ezúttal Kerekes Réka olvassa majd az itineremet. Nem ért rá, Réka pedig beugrott a helyére.

Ráti Gergő: Most készült el az autónk és szeretnénk holnap alaposan kipróbálni. Nem tudjuk, hogy milyen tempóra lesz képes. Az első tapasztalatok biztatók, szerintünk jól sikerült a kocsi. A pályákat alaposan feldolgoztuk, reméljük, minden jól alakul vasárnap.

Karner Zoltán: A tavalyi évhez képest gyorsulni szeretnénk, valamint idén jó lenne célba érni is. Új a motorunk, amit már bejárattunk. A többi csak a szerencsén múlik.

Godó Tamás: Új motorral és új navigátorral, Laboncz Lacival megyek Székesfehérváron. A szombatunk izgalmas volt, remélem mindkét új „alkatrész” beválik a kocsinkban. A pályák izgalmasak, rendben vannak.

Fábián Dániel: Mindenképpen célba szeretnénk érni. Nem az éles motorunk van a Ladánkba beszerelve, ezért csakis a gyakorlásról és az élvezetről szólhat a versenyünk. A Rallye2 Bajnokságban elég régen versenyeztünk már, de két hete Borsodnádasdon bemelegítésként rajthoz álltunk egy sprintversenyen. Az volt idén az első versenyünk. Tesztelni szerettünk volna, de nem úgy alakultak a dolgaink, mint, ahogy mi azt elterveztük. Reméljük, hogy most több sikerrel járunk.

Gondi Csaba: Célba érés, pontgyűjtés. Ez a fő csapásvonal. Én még soha nem mentem ennyire hosszú gyorsasági szakaszokon, mint, amik most ránk várnak, izgatottan várjuk ezt a nagy kihívást, koncentrálni kell majd, hogy sikeresen teljesíthessük. Tempós, érdekes, igazi kihívás lesz.

Oberling Krisztián: Előfutóként állunk rajhoz a megszokott Suzukinkkal. A hazai pályákat ki nem hagytuk volna, de a bajnokságba nem akartunk elindulni, így maradt az előfutás. Bízunk benne, hogy jó idő lesz holnap. A kocsink nem változott, a navigátorom viszont új lesz, Czupák Tamás, ám ő még soha nem ült versenyautóban. Holnap leteszteljük, hogy mennyire bírja a kiképzést… 🙂

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!