Kopasz Krisztián csaknem egy éve versenyzett utoljára, akkor Székesfehérváron is dobogóra állhatott, ám Nógrádban a megszokott navigátorával, Papp Lacival sem adta alább, biztonságosan célba értek Hondájukkal, és kupával térhettek haza az idei évük talán egyetlen versenyéről, ahol Krisztián csak egyetlen dologgal volt elégedetlen. A tempójukkal. De ha sikerülne több időt eltölteniük a versenyautóban, akkor garantáltan ezzel sem lehetne gond. A salgótarjáni versenyről Kopasz Krisztiánt kérdeztük.

Nem volt tervben, mégis ott tudtatok lenni a salgótarjáni versenyen. Hogyan sikerült rajthoz állnotok és milyen volt a verseny előtt a felkészülésetek?

A verseny előtti héten derült ki, hogy el kell jönnöm Európába, konkrétan Németországba, egy tárgyalásra, nem sokkal a verseny után. Éppen oda tartok most, már a repülőgépen ülök, amikor beszélgetünk, néhány perc és zárják az ajtókat. Ennek kapcsán tudtam hazautazni. Megkértem a feletteseimet, hogy néhány nappal korábban eljöhessek szabadságra, hogy a hétvégét itthon tudjam tölteni, amit megengedtek, így Amerikából egyenesen Budapestre repültem. Hirtelen jött a lehetőség, de nagyon örültünk neki Lacival együtt mind a ketten. A pályák közül nekem Cered nagyon-nagyon tetszett, bár a másik kettő is roppant szimpatikus volt. Élvezetes, jó minőségű, munkás, változatos gyorsaságik voltak az útvonallapon, amiken nem volt sok felhordás. Cered hazánk egyik legjobb gyorsaságija, az nem kérdéses.

Megérte a munkából elkéreszkedned, hiszen kupával a poggyászodban térhetsz vissza Amerikába. Milyen volt a versenyetek?

Miután számunkra az egész évadot nézve semmilyen tétje nem volt a versenynek így elsősorban a jó hangulatról és a verseny élvezetéről szólt a hétvégénk. Kipróbáltunk egy új itinerírási módot, ami elsőre úgy érzem, hogy jobb lesz, mint a régi, de meg kell még szokni, most még fura volt. A szokásos problémánkkal azonban most is szembe kellett néznünk: nem tudtunk egy centimétert sem tréningezni a rajt előtt. Én legutóbb talán tavaly augusztusban ültem a versenyautóban, jót lett volna kicsit tét nélkül is megmozgatni a berozsdásodott kezeket, lábakat, de nem volt rá mód ezúttal sem. Ezért nagyon óvatosan kezdtünk az esős, vizes, ködös és hideg gyorsaságikon. A nap végére próbáltunk mi persze felpörögni, de annyira, amennyire szerettünk volna, nem tudtunk. Féltávnál, amikorra aránylag sikerült elkapnunk a ritmust, már lemaradtunk a vetélytársak mögött.  De jó volt ez így is, hiányzott a versenyzés, jól éreztük magunkat, kiváló hétvégén vagyunk túl. Meglett a 7-es kategória bronzérme, aminek örülünk, de még jobban örültünk volna, ha egy picivel gyorsabban tudunk haladni a pályákon. Majd talán legközelebb, ha egy kicsit többet tudunk a versenyzéssel foglalkozni, akkor remélem, hogy ez is összejöhet.

Van ötleted arra, hogy mikor láthatunk legközelebb? Egy bécsi tárgyalásod nincs május vége felé? 😉

Egyelőre nem tudok róla, úgyhogy sem a Szombathely Rallye-ra, sem egyéb versenyre nem tudom azt mondani, hogy biztosan ott leszünk. Lehet, hogy nekünk a nógrádi futam volt az idei Rallye2 Bajnokság nyitó és záró futama is egy személyben. Ha újra lesz egy ilyen szerencsés egybeesés, akkor hazajövök, de erre most nincs remény. Szerintem legközelebb a tengerentúlon fogom kipróbálni magam valamilyen autóversenyen.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!