Balics Ákos és Vigh Sanyi első közös versenyének vágott neki Miskolcon egy – számukra – vadonatúj, frissen felújított, egy nap alatt összerakott Honda Civic-el. Stabilan tartották a géposztályuk ezüstérmes pozícióját, amikor a széria lengéscsillapítók kilehelték a lelküket, feladásra kényszerítve ezzel a roppant lelkes párost. Ákosék, immáron a salgótarjáni versenyre készülődnek, ahol azért sem lesz egyszerű a helyzetük, mert a pilóta, még nézőként sem járt eddig a környéken. Balics Ákossal beszélgettünk a Miskolc Rallye-ról.

Elég sűrű volt a versenyt megelőző néhány napotok…

Az autónk, március 30-án konkrétan még darabokban volt. Összerakta, majd pénteken gyorsan leműszakiztatta a csapatunk, akik ezután elhozták Miskolcra az alapos felújításon átesett Hondánkat. Nagyon köszönjük a munkájukat! Ebből kifolyólag nem is tudtunk tesztelni, csupán kipróbálni tudtam a kocsit, mintegy öt kilométert autóztam vele a Miskolc Rallye előtt. Az autón kívül a navigátorom is teljesen új volt, ez volt az első közös versenyünk Vigh Sanyival.

Ennyi újdonsággal nem lehetett könnyű az életed…

A pályabejáráson előre láttuk, hogy egyetlen egy tiszta gyorsaságira számíthatunk, a Lyukóbányára, mert a Kánó-Imola-Ragály igen felhordásos volt már a pályabejárás során is, és a minősége sem volt éppen a legjobb. Mályinkában viszont kellemesen csalódtunk, mert nem volt annyira vészes, mint azt előzetesen gondoltuk. Több helyen is felírtuk, hogy sodorhat, de azt láttuk, hogy valószínűleg takaríthatták a pályát, mint, ahogy arra a rendező is ígéretet tett korábban. Emiatt szerintem ott nem volt gond. A verseny, a sok újdonság miatt nagyon izgalmas volt, tetszett, Sanyival jó itinert írtunk, és egészen jól tudtunk együttműködni a gyorsasági szakaszokon is. Mivel extrém gyorsan rakta össze a Hondánkat a Korda Racing csapata nyilván adódnak még gyermekbetegségei. Nincs még ereje teljében a motor, a gyújtást is tökéletesíteni kell, nem volt még idő 100%-osan beállítani, de a tapasztaltak alapján jónak tűnik az irány. Mi már annak is örültünk, hogy beindult az autónk. 🙂 A váltóval is lesz még dolgunk, mert nagyon rövidnek bizonyult. Kb. 140 km/óra volt a végsebességünk, sokat utaztunk tiltáson, ahol a vetélytársaink hozzánk képest még tudtak gyorsulni. A szervizparkba a géposztályunk második helyén gurultunk be, de sajnos innen már nem térhettünk vissza a versenybe. A versenygátlóink nem készültek el a Miskolc Rallye-ra, így utcaiakat használtunk, amik nem bírták azt a fokozott igénybevételt, amit a Kánó-Imola-Ragály, valamint a Mályinka is megkövetelt tőlük. A jobb első felrobbant, elfolyt belőle az olaj, a gumi is bele-bele ért már a kerékdobba. Mérlegeltük a dolgokat és pótalkatrész híján úgy döntöttünk, hogy megkíméljük magunkat egy nagyobb anyagi kártól, inkább kiálltunk. Fájó volt búcsúzni a 7-es kategória második helyéről, de nem volt más választásunk.

Salgótarjánban ott lesztek?

Igen, és remélem, hogy addigra a fiúk tudnak fejleszteni az autón, mert érzem, hogy nem csak az autó, hanem az én részemről is rengeteg maradt benne a miskolci gyorsaságikban, ám ez még csak az ismerkedés első felvonása volt. Meg kell még tapasztalni a kanyarodását, hogy mennyire úszik az eleje, rengeteget kell vele barátkoznunk, de az irány, mint említettem, jónak tűnik. Hogy legyen még egy újdonság a számomra Salgótarjánban, a pályák is feliratkoznak az ismeretlen dolgok sorába, mert soha nem mentem még egyetlen Salgótarján környéki gyorsaságin sem. Talán még nézőként sem vettem részt eddig soha Salgó Rallye-n. A rajtig túl sok ismerkedésre nem lesz lehetőségünk, mert a munkám egy évre Németországba szólított, itt élek, csak a versenyek hétvégéjére utazok haza, úgyhogy szorgalmas videózással fogok a nógrádi futamra felkészülni, illetve ráhangolódni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

A Korda Racing együttműködő partnerei:

A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj – Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, , BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész,Total Quality Control Kft., Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika Kft, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Régió Center Kft, Auner Motorsport

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!