Papp Laci és Papp Csabi már csak karnyújtásnyira van régen dédelgetett álmától, így arra is reális esély mutatkozik, hogy a Miskolc Rallye-n végre egy új motor repíti őket és a Volvojukat a győzelem felé. A P13-as géposztály bajnoki címvédő pilótájával, Papp Lászlóval beszélgettünk.

Rallye2.hu: Már a 2016-os év nyitánya előtt is készültetek rá, hogy egy új, erősebb motort építettek a Volvo gépházába. Sikerült ez az elmúlt télen?

Papp László: 🙂 Oké, beszélgessünk… 🙂

Rallye2.hu: Akkor ismét belenyúltam a tutiba. 🙂

Papp László: Teljes sikerrel. 🙂 De épül, a régi motor pedig benne van az autóban, tehát a miskolci indulásunk nincs veszélyben, ott leszünk az év első versenyén. Ha addigra elkészül az új motor, akkor azért kicseréljük őket és a tervek szerint az újjal rajtolunk el a Miskolc Rallye-n. Kicsit szűk az idő, nagyot kell hajráznunk. Amint megkapjuk a főtengelyt összerakjuk, elvisszük programozni, aztán reméljük, hogy minden jól sikerül. Ebből az is kiderült, hogy az autón nem változtatunk, idén is maradunk a Volvo C30-asnál.

Rallye2.hu: Ismerősek lesznek a miskolci gyorsaságik?

Papp László: Talán. 🙂 Azért mondom, hogy talán, mert nem tudom megjegyezni soha a pályákat, nekem sokszor újak a szakaszok. 🙂 Aztán mikor elindulunk rajtuk a tréningen, akkor szoktam rádöbbenni, – nem csak Miskolcon – hogy jé, már itt is jártunk. Az öcsém meg legtöbbször megdicsér egy-egy ilyen korszakalkotó felfedezés után. 🙂 Arra még emlékszek, hogy Mályinkán tavaly már autóztunk.

Rallye2.hu: Akkor neked nem nehéz új gyorsasaságit mutatni. 🙂 Látjátok már a teljes idei éveteket?

Papp László: Elég képlékenyek még a dolgok, de a Rallye2 Bajnokság mind a hét versenyen szeretnénk részt venni. Tavaly év végén arról beszéltünk Csabival, hogy idén jó lenne úgy rajthoz állni, hogy minden versenyen legalább kettő új gumit tudjunk vásárolni. Ezt már tavaly is megkívánta volna a mezőny erőssége, de ahogy látom az idei változásokat erre 2017-ben még inkább szükségünk lenne. Brutálisan komoly társaság várható a Rallye2 Bajnokság idei futamain, az új R2-es autók pedig szélvész gyorsak lesznek, új gumik nélkül nehezen vehetjük fel velük a versenyt. Van még min dolgoznunk.

Rallye2.hu: Milyen eredménnyel lennétek elégedettek Miskolcon?

Papp László: Természetesen a győzelemért fogunk hajtani a géposztályban és az abszolút értékelésben is szeretnénk előkelő helyen végezni. Egy ilyen nívós mezőnyben már az első ötbe is óriási dicsőség lenne bekerülni. Ha az új motor be tudjuk szerelni a Miskolc Rallye rajtjáig a „reaktortérbe”, akkor abból bármi lehet. 😉

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!