László Pisti és Szabó Gabi 2016-ban, hosszú, három évnyi kihagyás után tért vissza a Rallye2 Bajnokság mezőnyébe egy olyan – számukra – új autóval, amellyel korábban nyertek abszolútban is bajnokságot a Rallye2-ben. A tanulóév után Pistiék nagyon várják már a miskolci rajtot, de nem teljesen őszinte a mosolyuk, mert 2017-ben átsorolják őket a 6-os kategóriába. Tudják, hogy nem lesz hátrányukra a nagyobb motor a Hondájukban, de azzal is tisztában vannak, hogy az új R2-k ellenében még a nagyobb hengerűrtartalom mellett is nagyon fel kell majd kötni a tűzálló alsójukat. László Pistivel beszélgettünk.

Rallye2.hu: Új autóval vágtatok neki a 2016-os évnek, ahol végül egy fél bajnokságot, összesen négy versenyt teljesítettetek. Milyen volt az elmúlt év, mit terveztetek?

László István: Egész évben a Rallye2 Bajnokságban szerettünk volna indulni, ez volt az eredeti elképzelésünk. De nem valósult meg a terv, mert csak Egerben, Miskolcon, Salgótarjánban és Ózdon tudtunk rajthoz állni. A kiesett versenyeket megpróbáltuk MARB futamokkal pótolni, gyűjtögettük a versenykilométereket. Én ezen felül a Mikulás Rallye-n navigáltam Kurtos Robinak, a Mitsubishijében. Ezután még a Szilveszter Rallye-n is rajthoz álltunk a Hondánkkal. Összességében, amit akartunk, azt elértük, komoly célunk nem volt, mert elsősorban arra törekedtünk, hogy újra formába lendüljünk, ugyanis három évnyi kihagyás után tértünk vissza a versenyzéshez. Tetszett minden, teszteltük a gumikat, az autót és minden egyebet, mert rengeteg újdonság volt nekünk ennyi kihagyott idő után. Ezekkel kellett alaposan megismerkednünk.

Rallye2.hu: Idén is láthatunk titeket a Rallye2 mezőnyében?

László István: Mi az, hogy! Sokkal többet szeretnénk menni a Rallye2-ben, 2017-ben, mint tavaly. Jelenleg úgy néz ki, hogy egyedül a Veszprém Rallye-t hagyjuk ki, de én a Balaton parti fordulón is ott leszek, csak úgymondván megismételjük melegben a Mikulás Rallye-t, mert a tervek szerint újra Kurtos Robi mellé fogok beülni a jobb1-be. Ám a többi versenyen a Hondánkkal szeretnénk részt venni, a Rallye2-ben. Ezen felül még egy külföldi, konkrétan horvátországi megmérettetés szerepel a versenynaptárunkban, nyáron.

Rallye2.hu: Továbbra is tanulni szeretnétek, vagy megváltoztak a tervek?

László István: Valószínűleg marad a kilométerek gyűjtögetése és a jó hangulatú autózás élménye a gyorsaságikon, mert nem lesz igazából kategóriánk. Tavaly még a 8-as géposztályban versenyeztünk, de idén ezt a kategóriát a 6-osba integrálják. Ha a 8-asban mehetnénk, akkor megpróbáltunk volna a versenyeken és az év végén is a dobogó valamelyik fokán végezni és kupákat, pontokat gyűjtögetni. De az összevont 6-os kategóriában szerintem hiába megyünk mi majd egy 2000 köbcentis Hondával, az kevés lesz a vadiúj R2-esekkel, szekvenciális váltóval felszerelt versenyautókkal szemben. Tök jó lett volna ugyanúgy versenyezni, mint eddig, emiatt el is vagyok egy kissé keseredve. Reméljük, hogy lesz olyan versenyünk, ahol meg tudjuk majd némi szerencsével szorongatni ezeket az autókat is.

Rallye2.hu: Miskolcon kezdődik az év és azok alapján, amit mondtál ti is ott lesztek majd április elején. Mire számítottok ezen, a számotokra hazai versenyen?

László István: Megyünk természetesen Miskolcra. A kocsin nem sok munkánk volt, egyben van, a gátlókat szereltük, de szerencsére ehhez a Hondához nem nagyon kell hozzányúlni, elég megbízható és üzembiztos autó. Földrajzilag az évnyitó verseny lesz hozzánk a legközelebb, így viszonylag a gyorsaságikat is jól ismerem. Lesz ezúttal egy régi-új pálya, a Kánó-Ragály, szeretem az ilyen jellegű, szűk, nem egészen jó minőségű technikás szakaszokat. Inkább ezek, mint a gyors, lobogós speciálisok. Azokon én nem merem túlvállalni magam, kisebb tempót diktálok általában, mint a maximum. De Miskolcon nem ilyen feladat vár ránk, izgatottan készülődünk az évad rajtjára. Most az a lényeg, hogy mihamarabb elteljenek a hátra lévő napok és guruljunk kifelé a szervizből a lyukóbányai első gyorsasági felé.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!