Takács Olivér tavaly tapasztalhatta meg életében először, hogy milyen érzés egy vérbeli, gyári versenyautót hajtani a gyorsasági szakaszokon és Kulcsár Dani navigálásával, a kőkemény 6-os géposztály harmadik helyét zsebelték be a srácok. Olivérék télen sem tétlenkednek, hanem gőzerővel tervezik az idei évet, dolgoznak a 2017-es szezonon és az már szinte biztos, hogy újra előrébb lépnek egyet, autó tekintetében már biztosan. A C2R2 marad, ám egy fiatalabb, frissebb Max-ba ülnek be idén a srácok. Hogy mit is terveznek az autóval? Arról és az elmúlt évükről olvassátok el inkább Takács Olivér szavait.  

Rallye2.hu: Két évvel ezelőtt kezdődött a pályafutásod, 2016-ban viszont már egy ízig-vérig versenyautóval rajtoltál el Egerben. Milyen különbséget éreztél a Hondád és a Citroened között?

Takács Olivér: A Hondám egy csaknem minden részében utcai, N csoportos autó volt. A Citroenben ismerkedtem meg például a szekvenciális váltóval, ahogy te is mondtad, ez már egy igazi versenyautó volt. Mindenben másabb és erősebb, mint, amit korábban tapasztaltam. Tanulni, illetve Danival és az autóval is össze kellett rázódnunk újra az év elején. Nyitásként ez volt a terv az év elejére, a „második félidőre” pedig annak fényében akartuk kitűzni a célokat, hogy mit tudtunk elérni a bajnokság első felében. Az eredményeink függvényében akartunk tovább gyorsulni. Ám az autó miatt a 2016-ost is tanulóidénynek terveztük. De voltak benne fordulatok.

Rallye2.hu: Mondjuk a Baranya Kupán. Ahol tetőre fordultatok és ezzel te is beiratkoztál a denevér klubba.

Takács Olivér: Nézzük inkább egyben az egész évünket!

Rallye2.hu: Nézzük! 🙂

Takács Olivér: Egerben kiestünk az egyik féltengely eltörése miatt. Ez elég rosszul érintett, mert ahhoz viszonyítva, hogy az első versenyünk volt a C2R2-vel egészen jó helyet foglaltunk el a táblázaton. De végül csak nulla pontot írtak a nevünk mellé. Miskolcra éppen ezért úgy utaztunk el, hogy a legjobb formánkat kell hozni, egészen a célig. Ez annyira jól sikerült, hogy győzni tudtunk a 6-os géposztályban. Jó verseny volt, ahol a szerencse is mellénk szegődött. Szombathelyen viszont került bőven problémánk. A háttérben gondok voltak, a csapatban akadt egy kis nézeteltérés, – ettől eltekintve nagyon hálás vagyok a csapatnak az egész éves munkáért – valamint az egyetemen sem éppen úgy alakultak a dolgok, mint ahogy azt szerettem volna. Nem voltam ott fejben a versenyen. Meg is lett a baj, árokba csapódtunk és kiestünk a versenyből. Volt ebben az esetben rosszul beállított gátló, éppen úgy, mint hibásan felírt itiner. A miskolci csúcspontunk után rögvest a mélybe zuhantunk. A Veszprém Rallye-ra meg kellett javítanunk a kocsit. Egyetlen tervünk lehetett a Balaton parti versenyen, mégpedig az, hogy célba érjünk, mert ez nekem addig murván egyszer sem sikerült. Az eredmény sokadlagos kitétel volt, a céldobogó volt a cél. Aztán végül ezt úgy sikerült elérni, hogy még érmet is szereztünk a kategóriában. Nagy előrelépésként éltem meg ezt a futamot a pályafutásomban. Dani már sokszor ért célba murván is, de nekem ez volt az első alkalom. Székesfehérváron szerintem az idényünk egyik legjobb power stage-ét produkáltuk. Abszolút hatodik időt jöttünk a záró gyorsaságin, amivel a címvédő Jánosa Ákos-Brunekker Árpád duót is megelőztük, dobogóra állhattunk. Nagyon jó verseny volt, nagyon szerettük.

A Baranya Kupán teljesítettem életem első olyan megmérettetését, ahol két napon is versenyeztünk, mindkét napon gyorsasági szakaszt kellett teljesíteni. A prológ után az első gyorsaságin akadt egy technikai gondunk, ami miatt nagyon bosszús voltam. Szerettünk volna győzni a versenyen. A bajnokság félideje után éreztem magunkban annyit, hogy versenyre tudunk kelni a többiekkel és akár meg is verhetjük őket. Ettől a tervtől az első szakaszon elég távol kerültünk, ami miatt igen paprikás hangulatban zártuk a napot. Reggel, ha nem is ingerülten és idegesen, de olyan csak azért is hangulatban vágtunk neki a speciálisoknak. Ráfeszültünk a versenyzésre, nyomtam neki a gázt, ahogy a csövön kifér. Ennek eredményeként Árpádtetőn repesztettünk egy kategória első időt. Jött a Nyárasvölgy, ahol szembesülni kellett vele, hogy rosszul írtuk fel a pályát. Sodrós volt a kanyar, a kocsi megcsúszott, a partfalnak tudtam csak irányítani, nem volt más választás. Elgörbült a kormányösszekötő és dobtunk egy hátast, felborultunk. Nagyon mérges voltam magamra, mert tudtam már akkor, amikor tetőn csúsztunk, hogy vége a versenyünknek. Egy újabb lépcsőfokot léptünk fentebb, amiből ismét tanulhattunk. Ki kell használni a maximális lehetőségeket a tréningeken, nem engedhetünk meg semmilyen lazaságot a pályafelírások alkalmával. A Salgó Rallye-ra Kuncz Dezső segítségével hoztuk formába a kocsit, aki rohamtempóban, de gyönyörűen lefényezte, kijavította a kocsinkat. Két hét alatt újjá varázsolta a leharcolt kasznit. Le a kalappal előtte! Mi négy nap alatt összelegóztuk a kocsit, ami után Salgótarjánban megszereztük a géposztály második helyét. Izgalmas két hét volt ez. 🙂 Ózdra, az évzáróra már úgy érkeztünk, hogy biztos volt az év végi harmadik helyünk, de egy nagy adag szerencsével még akár bajnokok is lehettünk volna a géposztályban. Nem kockáztattunk, kiautóztuk magunkból, amit tudtunk, figyeltük a bajnoki címért küzdőket, de nem csatáztunk életre-halálra, az évünk második legjobb futama volt ez. A power stage-n pedig abszolút ötödikek lettünk a sötétben.

Rallye2.hu: Elégedettek voltatok az év végén a bronzéremmel?

Takács Olivér: Azt gondolom, hogy rendben volt ez így. A kategóriatársak gyorsak, ügyesek, ennek ellenére sokszor felvettük velük a versenyt és volt, hogy meg is tudtuk őket előzni. Nagyon jó éven vagyunk túl. Miután tetőn is voltam azt mondják, hogy most már én is vérbeli rallye versenyzővé váltam 2016-ban. 🙂

Rallye2.hu: Mi változik 2017-re?

Takács Olivér: A csapat komoly fejlődésen esik át a télen. Lesz új versenyautónk is, de erről egyelőre nem mondhatok többet. Mi valószínűleg egy újabb fejlesztésű Citroen C2R2-be, egy Max-ba ülünk át, de hogy hol fogunk versenyezni, arról még nem tudok most beszélni.

Rallye2.hu: Akár az ORB is szóba jöhet?

Takács Olivér: Lehet. Sok mindentől függ, képlékenyek még a tervek. De nem zárjuk ki az ORB lehetőségét sem. A Miskolc Rallye rajtja előtt minden kiderül majd.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!