Szepesi Marci és Gondos Peti már 2015-ben is beírta magát a Rallye2 Bajnokság történelemkönyvébe, amikor az N/2 géposztály és az azóta megszűnt N csoport győzteseként jegyezték fel őket a krónikákba. Ezt 2016-ban is megismételte a miskolci páros, csak immáron a 9-es kategóriában. Az év végére még egy jutalomverseny is belefért a srácoknak, amikor Marcell bepattant a családi „csúcsragadozóba” az Ózd Rallye erejéég. Tervek természetesen vannak 2017-re is, de még nem látott neki a csapat a felkészülésnek. Ezekről, illetve az elmúlt esztendőről Szepesi Marcival beszélgettünk.

Rallye2.hu: A 9-es géposztály, leánykori nevén az N/2-es kategória bajnoki címvédőjeként vágtatok neki a 2016-os évnek. Címvédésre készültetek?

Szepesi Marcell:  Szerettük volna megvédeni a 2015-ben megszerzett trófeákat, bár azt nagyon sajnáltuk, hogy megszűnt az N csoport. Maradt csak a géposztályunk, ennek az elsőségéért hajtottunk a tavalyi évben. Utólag elmondhatom, hogy sikerrel. A terveinket megvalósítottuk, megvédtük a bajnoki címünket.

Rallye2.hu: Milyen volt az évetek?

Szepesi Marcell: Nem mindig izgalmaktól mentes. Volt, hogy versenyt hagytunk ki, volt, hogy leestünk az útról, de persze több volt a szép emlék 2016-ban is, mint a rossz. Egerben győzelemmel kezdtük az esztendőt, majd áprilisban, a Miskolc Rallye nagyon tetszett, mindaddig, amíg ki nem estünk. Hazai verseny volt, miskolciak vagyunk, szenzációs volt a hangulat, szuperek a pályák, ebből akár még előnyt is kovácsolhattunk volna, de megforgásunk is volt, majd odaütöttem a kocsi orrát, ezért kiestünk. A Szombathely Rallye-t kihagytuk, mert nem készült el a kocsink. Veszprémben szálltunk újra harcba a pontokért. Iszonyatosak voltak a körülmények, egyáltalán nem tetszett nekünk az a verseny. Az autóval is bajok voltak, megszenvedte a rossz minőségű gyorsaságikat, elhagytuk a komplett kipufogórendszert, a bal hátsó futóműből hiányzott két csavar, amit nem tudtunk, nem volt összetartás, csak a második helyen értünk célba. A székesfehérvári fehér aszfalton mi is sokat csúszkáltunk, de minden tökéletes volt, begyűjtöttük a maximális pontszámot. Komlóra, a Baranya Kupára nem utaztunk el, mert nekünk nagyon messze volt. A Salgó Rallye-n a kormányművel volt gondunk, de összességében jól alakultak a dolgok, mert győztünk és ezzel nem csak a versenyt, de a bajnokságot is megnyertük. Ózdon ezért, valamint a móka kedvéért autót cseréltünk Édesapámmal, ő ment az én Hondámmal, én pedig az ő BMW-jélvel álltam rajthoz. Sajnos én nem értem célba, mert a kuplung megadta magát, tanultuk a hátsókerék hajtású kocsit, amíg ment az autó, addig élveztük a versenyzést. Apu, Petivel pedig második lett.


Rallye2.hu: Mi volt az évetek legszebb és a legfelejthetőbb pillanata?

Szepesi Marcell: Azt, amikor Bükkszentkereszten nekimentünk kőnek, azt szívesen elfelejteném. A gyorsasági utolsó előtti kanyarban történt az eset. Ez nagyon rossz volt, pláne a hazai közönségünk előtt. A legjobb futamunk a Salgó Rallye volt és azok a pillanatok, amikor győztesként állhattunk föl a céldobogóra. Ez háromszor adatott meg az évben, plusz, amikor a bajnoki címünket átvehettük a Rallye Show-n, a Syma csarnokban. Ezért végtelenül hálásak vagyunk a szervizcsapatunknak és a szponzorainknak is.

Rallye2.hu: Hogyan képzelitek el az idei évet?

Szepesi Marcell: A Rallye2 Bajnokságon szeretnénk idén is részt venni. Az új versenyfelszereléseket még meg kell vásárolnunk, de az üléseink elméletileg megfelelnek az új szabályzatnak, ezért a sisakokra, a hans-ra és a ruházatra kell koncentrálnunk. Gondolkodtunk az autóváltáson, de egyelőre még nem tudjuk, hogy mi lesz, de ha netán váltunk, akkor egy magasabb kategóriás versenyautóban gondolkodunk, ezt elárulhatom. A Hondánk napjai az ózdi célba érkezés óta nem mondanám, hogy túl izgalmasan telnek, mert amióta hazatértünk az évadzáró futamról a garázsban áll, egy centit sem mozdult. Most akarjuk elővenni és foglalkozni vele. A kipufogórendszerrel és a fényezéssel biztosan sok lesz a dolgunk, a többi pedig majd kiderül a munkák közben. De nincsenek hiú ábrándjaim, tudom, hogy lesz vele meló jó bőven.

Rallye2.hu: Tesztelni tudtok majd a rajt előtt?

Szepesi Marcell: Nem hiszem. De majd azért igyekszünk kipróbálni természetesen a Hondánkat a szezon kezdetét megelőzően. Legutóbb a Bükkben jártunk autózni. Sok hó esett, kipróbáltuk a családi kombi, Diesel BMW-ket. 🙂 Csapattunk egy jót. Szóval szeretnénk majd menni mindenképpen, a többi pedig eldől tavaszig.

Rallye2.hu: Ózdon Apukád ment a Hondáddal. Ő mit szeretne az idén?

Szepesi Marcell: Először is rendbe rakni a BMW-ben a váltót, mert Szilveszter Rallye-n felrobbant a kocsijában. Kellene egy új. Ha meg újról beszélünk, akkor már jó lenne egy szekvenciális, de az meg elég költséges „játékszer”. De szeretne versenyezni. Ezen felül reménykedünk benne, hogy az öcsém autója is elkészül az évre.

Rallye2.hu: Akkor szép és népes családi hétvégék elé néztek 2017-ben…

Szepesi Marcell: Szeretne ő is versenyezni, csak apa autójával tudott nagy ritkán rajthoz állni eddig. Rallye2-ben, vagy ORB-ben gondolkodna. Neki is egy BMW-je lesz, de azzal nem valószínű, hogy szerepelhet a Rallye2 Bajnokságban, mert túl nagy a motorja. Szóval három fronton is helyt szeretnénk állni, amihez tudjuk, hogy sok erő idő és kitartás kell. De mi nagyon szeretjük a kihívásokat…

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!