Bodogán Feri és Molnár Tomi számára az egyik legnagyobb ajándék az volt az év végére, hogy önfeledten élvezhették a Szilveszter Rallye-n annak a sok-sok fejlesztésnek a gyümölcsét, amit 2016-ban beépítettek a Ladájukba. Most megtapasztalhatták a munkájuk eredményét, közelről üldözték Szauer Gergőéket a mogyoródi gyorsaságikon, ami azt jelenti Feriék számára, hogy jó irányba haladnak a Ladájukkal. Ennek pedig rettenetesen örült a célban az Ivanics SE párosa. A Szilveszter Rallye-ról, a 2016-os évadról és a szilveszter éjszaka terveiről beszélgettünk Bodogán Ferenccel.

Rallye2.hu: Most volt a Szilveszter Rallye, az eredménylista és az idők alapján én azt láttam, hogy nagyokat csatáztatok, külső szemlélőként szerintem nem volt ez egy rossz verseny a számotokra.

Bodogán Ferenc: De nem ám! Mi is nagyon jónak értékeljük. Mondanám, hogy 100%-osan odatettük magunkat, de ez nem igaz, mert inkább csak 98%-on autóztunk. Hagytunk benne egy pici biztonsági tartalékot, annak érdekében, hogy nehogy nagyot hibázzunk. Nem akartuk összetörni a kocsit. De mindent elkövettünk annak érdekében, hogy gyorsak legyünk és minél jobb legyen az időeredményünk. Ennek ellenére is voltak hibáink, mert a bajnokságból megmaradt, de még használható gumiabroncsokat szereltük fel a kerekekre, azokat áldoztuk fel a szilveszteri versenyünk oltárán. Az első, azaz az éjszakai gyorsaságink sokkal jobb is lehetett volna, a második körben pedig teljesen elfogytak, elolvadtak az aktuális gyorsaságikra teljesen alkalmatlan intermedia gumijaink. Reggel felkerültek a középkemény abroncsok, amikkel eleinte szenvedtünk a hidegben, de miután bemelegedtek egészen jól lehetett őket használni. A verseny végére már nem maradt olyan pozíció, amiért érdemes lett volna küzdenünk, így a célba érkezésre törekedtünk. A célban 40 másodpercre voltunk Szauer Gergőéktől, ami számunkra nagyon biztató a jövőre nézve. Azért is álltunk rajthoz a Szilveszter Rallye-n, hogy megtudjuk, hogy a magyarországi ladások között hol tartunk, hol van a helyünk és a tapasztaltakat mindenképpen pozitívumként értékeljük. Annak örültünk volna, ha Vizelli Kareszék is sietősre veszik a figurát, de ők ezúttal nem figyeltek az órára. Azt látjuk, hogy hazánk ladás versenyzői között a Rallye2 ladásai a legkeményebbek és a leggyorsabbak.

Rallye2.hu: Nem csak a Szilveszter Rallye-n, hanem egész évben nagyon nyomtátok a gázt, rendszeresen a kategóriátok elejében, dobogóján zártátok a versenyeket. Milyen volt számotokra ez az év?

Bodogán Ferenc: A tervünk a 2016-os év elején az volt, hogy az abszolút értékelésben a legjobb ötbe kerüljünk. Ez egy picin múlt, hatodikak lettünk az idény végén, a kategóriában pedig a dobogó alsó fokán zártunk. Nem voltunk emiatt elkeseredve, mert egyfelől a csapattársaink és barátaink, Papp Laciék furakodtak be elénk, nagyokat csatáztunk a Volvo-val, ami egy nagyon jó autó. Másfelől az idei évünket az Ladánk fejlesztésének szenteltük. Ebben pedig nagyon nagyot haladtunk, jól sikerült, mondhatom, hogy rengeteget léptünk előre a támogatóink és a szervizcsapatunk hathatós segítségével. Rengeteg pénzt kaptunk, amit az autónkra költhettünk, így mind motorerőben, mind pedig a hajtásláncban előrébb tudtunk lépni. A mi Ladánk talán szeptemberre került olyan állapotba, hogy fel tudta venni a versenyt az ellenfeleink technikájával. Ezen felül pedig az utastérben is nőtt az összhang Tomi és köztem, szerintem most már mi is egy elég jól összeszokott párost alkotunk. Bízok benne, hogy ezekkel a feltételekkel 2017-ben már bele tudunk majd szólni többször is a kategória és akár az abszolút értékelés dobogós helyezéseinek a sorsába. Az eredményünkkel elégedettek voltunk, mert, aki a Rallye2-ben befér az abszolút tízbe, az minden elismerést megérdemel, hiszen nagyon gyors a Rallye2 Bajnokság élmezőnye.

Rallye2.hu: Melyik volt az a pillanat 2016-ban, amikor a legboldogabb voltál és mikor érezted azt, hogy valami nagyon nem sikerült?

Bodogán Ferenc: A legjobban annak örültünk, hogy a Miskolc Rallye-n abszolút harmadikak lettünk. Teljesen önerőből. Ráadásul ekkor még a motorunk és a hajtásláncunk sem esett át a fejlesztésen, jóval gyengébb volt, mint az év végén. Azért is örültünk még külön is ennek a bronzéremnek, mert az évadnyitó Eger Rallye-n kiesünk, így egy nulla pontos forduló után rögtön az összetettben is kupákat szereztünk. Idesorolnám még az évzáró Ózd Rallye-t is, ahol az abszolút és a géposztály második helye jutott nekünk, de elég sok szerencsével. Többen kiestek előlünk, így szinte az ölünkbe hullott az eredmény. Miskolcon viszont küzdeni, hajtani kellett érte, ezért tartom én azt nagyobb sikernek. Mélypont? Szerintem nem volt. Hibázni, nem hibáztunk, egy-két sérülést, horpadást raktam a kocsira, de azon kívül nem volt mélypontunk.

Rallye2.hu: Van egy elég jó Ladátok, ami az eredmények alapján ütőképesnek látszik a Rallye2 P12-es géposztályában. Mit terveztek 2017-re?

Bodogán Ferenc: Első körben az szerepelt a terveink között, hogy jövőre kipróbálunk egy összkerekes autót és azzal megyünk majd talán néhány versenyt. De el kellett vetnünk ezt a gondolatot további támogatók hiányában. Ezért most azon dolgozunk, hogy a Rallye2 Bajnokságban tudjuk folytatni a pályafutásunkat, szeretnénk újra egy teljes évet versenyezni és minden futamon részt venni a jövő évben.

Rallye2.hu: Beköszöntött a holtszezon, mivel fog ez telni nektek?

Bodogán Ferenc: Darabokra szedjük a kocsinkat, amit csak lehet átnézünk és az összes kopóalkatrészt újakra fogjuk cserélni. Gondolok itt a fékekre, a futóműre és minden olyanra, ami gondot okozhat. Vadonatúj első futómű készül, arról tárgyalunk éppen, hogy megvásárolnánk a Hadik András által a Ladákba fejlesztett lengéscsillapítókat. Ez a projekt éppen folyamatban van. Dekorációban nagy valószínűség szerint nem lesz változás, bár szívesen keresünk helyet bármikor az újabbnál újabb matricáknak, logóknak is a kocsinkon.

Rallye2.hu: A Szilveszter Rallye-t már abszolváltátok, most viszont magát a szilvesztert kell túlélni. Hogy érzed? A Z jel soha nem érhet véget, 🙂 vagy valami nyugisabbra készültök az óév búcsúztatásakor?

Bodogán Ferenc: Túl nagy ereszd el a hajamat biztosan nem lesz, mert családdal, baráti körben, gyerekekkel várjuk majd az éjfélt, egy kis házi tűzijátékkal és kolbászsütögetéssel fogjuk tölteni a szilvesztert. De éjfélkor természetesen mi is pezsgővel koccintunk majd arra, hogy mindenkinek sikeres, boldog és békés új éve legyen 2017-ben!

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

IT’S LOGISTICS, Ventil Épületgépészeti Kft. ventil-team.hu; IT-PNG System Kft. Business Solutions Hungary Kft, Agrihő Energia Kft.; Szitár-Net; IVANICS CSOPORT, Ivanics Kft., www.ivanics.hu;

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!