ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0747Tóth Attilát és Tóth Istvánt a Miskolc Rallye óta nem láthattuk a Rallye2 Bajnokságban, de Ózdon visszatértek a hajdúsági legények és egy számukra teljesen új futóművet teszteltek sikerrel az ózdi gyorsaságikon. Karnyújtásnyira a céltól azonban a motor keresztbe húzta számításokat, így fel kellett adniuk az Ózd Rallye-t. Attiláék nem tétlenkednek, hanem szerelik, fejlesztik a rakoncátlankodó motort, mert 2017-ben sok szép Rallye2-es versenykilométert akarnak gyűjteni és ehhez már a Szilveszter Rallye-n szeretnék megkezdeni a felkészülést. Tóth Attilát kérdeztük.

Rallye2.hu: Régen láttunk titeket a Rallye2 Bajnokságban, hogyan készültetek az Ózd Rallye-ra, mik voltak a terveitek az évadzáró verseny előtt?

Tóth Attila: Miután egy fél éve nem ültünk a versenyautónkba kizárólag a tisztes helytállást és a célba érkezést tűztük ki célként magunk elé az Ózd Rallye-ra. A felkészülés során kapott az autónk egy új futóművet, amit beszereltünk, elvégeztük a versenyek előtti kötelező szervizfeladatokat, más dolgunk nem is akadt igazából. Nagyon hálás vagyok a munkájáért a szervizcsapatunknak, a segítségért pedig a támogatóinknak, nekik köszönhetően nyugodtan, de mégis izgatottan vágtunk neki az ózdi kiruccanásunknak.

Rallye2.hu: Hogyan sikerült a versenyetek?

Tóth Attila: A terveinket nem teljesítettük, nem tudtunk célba érni, de sajnos az Eger és a Miskolc Rallye is ugyanígy ért véget nekünk az év elején. Akkor a hajtás, most pedig a motor húzta keresztül a számításainkat. A futóműben viszont kellemesen csalódtam, mert nem gondoltam, hogy egy jó futómű ennyire pozitív irányba mozdítja előre autónkat. Királdot jól ismertük, Sajókazán pedig nem lepett meg minket a csúszós útfelület. Alaposan megfigyeltem a körülményeket a pályabejáráson és a burkolat minőségéből rögvest sejtettem is, hogy ha egy kicsit hidegebb lesz, akkor az a lehullott falevelekkel együtt egy nagyon síkos felületet fog eredményezni. Nem csalódtam, bejött az elképzelésem, készültem rá. Felsőkelecsényen pedig egyszer, igaz nagyon régen, de autóztam már, egy túra vagy sprintversenyen, így nem volt teljesen ismeretlen. Egész nap a géposztályunk 6-8-ik helye körül autóztunk, a hatodik gyorsaságit kivették a versenyből és ekkor már a P12 értékelésében is a hatodikak voltunk, így gurultunk éppen a záró, királdi gyorsasági rajtja felé. Az etapon egyszer csak azt tapasztaltam, hogy a motor nem akar visszahűlni, pedig akkor már elég sokat mentünk az összekötő szakaszon, közel jártunk a rajthoz, meleg sem volt, illett volna lentebb esni a hőmérsékletének. Furcsálltam, ezért megálltunk, kinyitottam a motorteret és akkor láttam, hogy amit lehetett mindent kifújt a rendszer. Vizet, olajat egyaránt. Innen már nem is mentünk tovább. Jöttek a szervizes barátaink a trélerrel, felraktuk rá az autót és indultunk haza, Debrecenbe.

Rallye2.hu: Kiderítettétek már, hogy honnan eredt a hiba?

Tóth Attila: Igen, megtaláltuk a probléma okát, eltört egy dugattyú.

ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0749

Rallye2.hu: Tervezitek a Mikulás vagy a Szilveszter Rallye-t az év végére?

Tóth Attila: A Szilvesztert igen, ott szeretnénk még egy jót autózni az idei évben. Jelenleg azon vagyunk, hogy a motort összeállítsuk. Alaposan szétszedtük, kap egy teljesen új belsőt. Eddig a mi motorunkban nem voltak kovácsolt alkatrészek, mostanra elérkezettnek láttuk az idejét, hogy ilyeneket szereljünk bele. Bízunk benne, hogy ezek jobban bírják majd a kiképzést és reményeink szerint ezek is segítenek majd nekünk abban, – az új futóművel karöltve – hogy ne csak technikai hibák miatt a cél előtt feladott versenyekről beszélhessünk a beszámolóinkban. A Szilveszter Rallye-n remélem kipróbálhatjuk a megújult motort. 2017-ben a Rallye2 Bajnokság aszfaltos versenyei szerepelnek majd várhatóan a versenynaptárunkban, ezeket vesszük célba. A murván nem akarunk menni, mert nekünk már nem annyira fontos, hogy a dobogós helyekért harcoljunk az év végén, számunkra a versenyzés a jó hangulatú hétvégékről, a kemény munka utáni levezetésről, a felhőtlen kikapcsolódásról szól elsősorban. Erre pedig tökéletesek lehetnek nekünk az aszfaltos Rallye2-es versenyek is.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!