ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0519Kerekes Laci és Kerekes Réka az Ózd Rallye-ra konkrétan nem sokat, de összességében rengeteget készülődött, hogy egy értékelésen kívüli, élvezetes autózással köszönjön el Ózdon, a 2016-os versenyévadtól. De a technika túl hamar kibabrált velük, korán föl kellett adniuk a versenyt. Ám Lacit, azaz Zúzoo-t nem olyan fából faragták, hogy hamar feladja a dolgot, így már szinte minden alkatrész megvan az Opeljük motorjához és a másik autójuk, egy Volkswagen Golf is közel van a harckész állapothoz. Kerekes Lacival beszélgettünk az Ózd Rallye-ról és a terveikről.

Rallye2.hu: Egerben és Miskolcon találkoztunk veletek kizárólag az idei év során a Rallye2 Bajnokságban. Mivel telt azóta az időtök, hogyan készültetek az Ózd Rallye-ra?

Kerekes László: Igazából nem készültünk sehogy sem. 🙂 Csinálgattuk sokat az autót leginkább, a váltóval voltunk elfoglalva. Az volt a legnagyobb falat, csaknem három hónapunkba telt, amire elkészült és visszaszerelhettük a kocsinkba. Egy elég komoly revízión esett át, aminek során sok minden ki lett benne cserélve.

Rallye2.hu: Borsodiak vagytok, nem hinném, hogy a Felsőkelecsényen kívül bármelyik pálya is újdonságot jelentett volna a számotokra. Jól gondolom?

Kerekes László: Évekkel ezelőtt én már láttam ezt felsőkelecsényi gyorsaságit, de csak nézőként. Rudabányánál, az elágazásnál tekintettük meg akkor a Miskolc Rallye-t, ennyi ismeretségem volt korábbról ezzel a speciálissal. A királdi körgyorsaságit, a sátai és a borsodbótai verziókkal együtt is jól ismerjük, többször versenyeztünk már rajta, megkockáztatom, hogy talán minden formájában. Legutóbb, az Ózd Rallye előtt két héttel autóztunk ott, egy MARB rallysprinten. Az útvonallapon rajta volt még ugye a Sajókaza-Felsőnyárád, ami a csúszós aszfaltjával nem okozott nekünk meglepetést. Jártunk már arra többször, sőt a lányom és navigátorom, Réka tavaly ott törte össze az egyik autónkat, a Volkswagen Golfot, úgyhogy bőven volt onnan is tapasztalatunk. Rettenetesen csúszós ott az aszfalt. Amúgy jó pálya lenne, csak…

ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0521

Rallye2.hu: Milyen volt a versenyetek? A célban sajnos már nem találkozhattunk.

Kerekes László: Értékelésen kívül, Michelin gumikkal álltunk rajthoz, ezért akárhogy is szerepelünk, akkor sem adtak volna nekünk kupákat vagy pontokat. Csak egy jót akartunk autózni, ez volt a terv. Nem láthattál a célban, mert az első gyorsasági szakaszon hengerfejes lett a kocsi, majd később eldurrant a vízcső. Már a királdi rajthoz úgy álltunk oda, hogy gőz jött a motortérből, én pedig azt gondoltam, hogy a szél fújja visszafelé a kipufogógázt. De már lehet akkor el volt szakadva valami, valahol, de nem gondoltuk volna akkor még, hogy ez, illetve ekkora lehet a baj. Köszönjük a szervizes barátaink minden munkáját, nem rajtuk múlt a siker és a szponzorainknak is hálásak vagyunk minden segítségükért.

Rallye2.hu: Akkor az örömautózás helyett csak küszködés jutott nektek a gyorsaságikon.

Kerekes László: Az első gyorsaságin, ahogy a galvanizálónál felkanyarodtunk, ott már kezdett melegedni a vizünk. 90-100 Celsius foknál járt a mutató, a célban meg már ki volt akadva a hőfokmérő a 130-as értéknél. Így jöttünk le a nyitó gyorsaságiról. Az etapon Nekézsenyig elmentünk, ott – miután értékelésen kívül mentünk – a kocsmánál kértem vizet, feltöltöttem a víztartályt, amivel majdnem teljesíteni tudtuk a sajókazai gyorsaságit. A második gyorsasági vége felé, amikor kibukkantunk az erdőből a hosszú egyenes elején, pukkant egy nagyot a vízcső a motortérben, mert a hatalmas nyomás miatt elengedett. Lehet már víz sem volt a rendszerben. A lényeg, hogy ez az Ózd Rallye-nk végét jelentette. A motor beindul, de sok munkánk lesz vele, meg kell majd hengerfejezni. Szerettünk volna végig menni, élvezni a versenyzést, de ennyi adatott most meg. Pedig a technikai gondok ellenére magunkhoz képest jól is autóztunk. Mivel mostanában keveset mentünk az Opellel, nagyon örültünk, hogy Királdon a gyorsasági vége felé már kezdtünk ráérezni a kocsira. De ez most ennyi volt. Majd legközelebb…

ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0523

Rallye2.hu: Idén lesz még a legközelebb? Gondolok itt a Mikulás vagy a Szilveszter Rallye-ra, vagy bármilyen más év végi buliversenyre, netán rallysprintre.

Kerekes László: Valószínűleg nem. Mikulásra garantáltan nem megyünk, de más megmérettetésen sem valószínű, hogy részt vennénk már az idei évben. A szerelésre koncentrálunk. A Golfunk már csaknem teljesen elkészült, de akad még némi szépítgetni való rajta, ezért inkább ezzel foglalatoskodnánk a versenyzés helyett. Jövőre pedig megeshet, hogy a Volkswagenünkkel a Historic Bajnokságot választjuk. Ez még nem biztos, majd meglátjuk. De az Opelünk motorjához is szinte minden alkatrész a rendelkezésünkre áll, szeretnénk rajta erősíteni, fejleszteni egy kicsit. A VW-t szépen felkészítettük, az biztos, hogy Historic gépkönyvet akarunk neki, homológ a belseje, át lett építve, a motor új, úgyhogy tűkön ülve várom, hogy minden összeálljon és eldönthessük, hogy miként is fog kinézni a 2017-es évünk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!