ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0774Madari Imire és Haracska Tomira kőkemény ki-ki csata várt az Ózd Rallye-n, aminek a tétje a nyolcas kategória éves bronzérme volt. Imiék pontazonossággal várták a startjelet László Istvánékkal a borsodi futam előtt, ám némi szerencsével még akár a második helyet is elhalászhatták volna a srácok a Dékány-Hegede duó orra elől. Erre végül nem került sor, bár Imiék megtették, amit a haza megkívánt, kiautózták magukból és a kocsijukból is a maximumot ezzel pedig minden tervüket megvalósították, amit az évadzáró versenyre kitűztek maguk elé. Madari Imit kérdeztük.

Rallye2.hu: Nagyon szoros volt a bajnokság állása a géposztályotokban, hatalmas csatában voltatok a dobogó harmadik fokáért a László István-Szabó Gábor párossal az Ózd Rallye előtt. Változtatott ez bármiben is a felkészüléseteken?

Madari Imre: A kategóriánk harmadik helye volt a tét Ózdon és úgy érkeztünk meg Borsodba, hogy László Pistiék és a mi nevünk mellett is egyaránt 22-22 pont szerepelt. De ez igazából nem befolyásolta a felkészülésünket, mindent a megszokott módon csináltunk, ugyanúgy készültünk az évadzáró versenyre is, mint a többire a bajnokság során. Szerettük volna az autónk tudásához, valamint a lehetőségeinkhez mérten a lehető legjobb eredményt elérni és egy kellemes autózással az ózdi célban búcsúztatni a 2016. évi Rallye2 Bajnokságot, no és azt mondanom se kell, hogy meg akartuk szerezni a kategóriánk év végi bronzérmét is.

Rallye2.hu: Kívánom, hogy soha rosszabb hétvégétek ne legyen az életben, mert azt gondolom, hogy ennek az ózdi bakancslistának minden pontját kipipálhattátok a verseny végére.

Madari Imre: A verseny elejétől kezdve a végéig jó időket tudtunk autózni, stabilan tartottuk a második helyet a kategóriánkban, ezt a célban meg is szereztük. Összességében rendben volt minden.

Rallye2.hu: A negyedik gyorsasági szakaszt már nem teljesítette a László-Szabó páros, így tényleg csak a célba kellett beérnetek a bronzért. Befolyásolta ez a taktikátokat a verseny második felében?

Madari Imre: Nem vettünk visszább, nyomtuk a gázt, nem befolyásolt minket az ellenfeleink kiállása, ugyanúgy a saját tempónkat próbáltuk autózni, mint a verseny elején. Még a záró, sötétben megrendezett királdi speciálison is jót jöttünk szerintem a körülményekhez képest. Az utolsó kilométerig élveztük a versenyzést.

Rallye2.hu: Milyen volt a versenyetek?

Madari Imre: Alapvetően tetszett az Ózd Rallye. Volt ebben minden, változatosak voltak a pályák. Hosszú gyorsasági, tempós és lassú részekkel, rövid, csúszós, komoly kihívást jelentő aszfalttal tehát itt megkaptunk mindent, amit csak egy aszfaltos versenyen el tud képzelni a versenyző. Sőt, még egy kis murva is került az útvonallapon. Egyetlen pici műszaki hibánk jelentkezett, éppen a murván. A kuplungbowden felfogatása elvált a kuplungháztól és a felsőkelecsényi szakasz végén már nem volt kuplungunk. De szerencsére pont jött a szerviz, odáig eljutottunk, ahol a csapat megjavította és gond nélkül mehettünk tovább. Köszönjük a szervizes srácok egész éves munkáját, valamint a szponzoraink minden segítségét. A célban elégedettek voltunk, azt gondolom, hogy a kategóriánkban a jelenlegi felállásban ez volt a legtöbb, amit az évadzáró versenyen és az idén elérhettünk. Megszereztük a bajnokságban a bronzérmet, ami egy ilyen kissé vegyesre sikerült év végére szerintem nem rossz eredmény.

Rallye2.hu: Az biztos, hogy sokféle eredmény került idén a nevetek mellé. Voltatok az erdőben, de örülhettetek szép kupáknak is. Mi lehetett ennek a hullámzó teljesítménynek az oka?

ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0730

Madari Imre: Talán az, hogy még nem volt teljesen kiforrott az autónk. Tényleg volt itt minden 2016-ban. Volt, hogy a motorunk állt meg a rajt előtt Miskolcon, a Baranya Kupán beestünk, ám az év végén, a Salgó és az Ózd Rallye-n volt két sikeres versenyünk, emiatt is azt gondolom, hogy az év végére kezdett a Renault-nk valóban összeállni. Az Ózd Rallye után egyértelműen mosolyogva tértünk haza.

Rallye2.hu: Van még lehetőség a versenyzésre bőven az év végén, ti rajthoz álltok valahol?

Madari Imre: Én Bajnán lakok, a jövő héten lesz itt nálunk egy rallysprint, amin szeretnénk mindenképpen elindulni, ez a megmérettetés van már csak betervezve az idei évre a versenynaptárunkba. Egyelőre úgy tűnik, hogy sem a Mikulás, sem a Szilveszter Rallye-n nem állunk rajthoz, az erre szánható pénzünket inkább az autónkra, azon belül is a váltóra, a hajtásra szeretnénk elkölteni, mivel jövőre is megtartjuk a kocsit. Az első közös bajnokságunk végén már élveztük a Clio-nkban a kilométereket és úgy vélem, hogy magunkhoz képest is tudtunk már egészen jókat autózni. Szeretnénk rajta fejleszteni, hogy 2017-ben még eredményesebben, gyorsabban támadhassunk a Rallye2 Bajnokságban.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!