salgo-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0862Ruszkai Attila és Ruszkai Máté idei éve egy kissé foghíjasra sikerült a Rallye2 Bajnokságban, de a Ruszkai testvérek Salgótarjánban bebizonyították, hogy a szünet ellenére illik mindenkinek figyelni rájuk, mert ha két kisebb műszaki hiba nem tesz keresztbe a srácoknak, akkor jó eséllyel a P13-as géposztály dobogóján végeznek Nógrádban. Ez lesz Attiláék terve az Ózd Rallye-n is. De ott nem csak a verseny, hanem a kategóriájuk év végi bronzérméért is hajtanak majd a fiúk és ahogy Attila elnézi a bajnokság állását, úgy érzi, hogy nem lesz számukra sétagalopp október utolsó hétvégéjén az ózdi évadzáró versenyhétvége. Ruszkai Attilát kérdeztük.  

Rallye2.hu: A Miskolc Rallye-n szerepeltetek legutóbb a Rallye2 Bajnokságban. Merre jártatok, hol versenyeztetek azóta?

Ruszkai Attila: Összességében nem sok versenykilométert tudtunk gyűjteni, mert idő szűkében voltunk, rengeteg volt a munkánk a nyári hónapokban, amit mese nem volt folyamatosan nyomni kellett. Legutóbb Máriapócson, a RabócsiRingen ültünk az autóban, ahol a Ladaracing All Star gáláján vettünk részt. Egy kis bohóckodásnak, bandázásnak, kikapcsolódásnak teljesen jó volt. A testvéremmel egy VFTS-el és a kereklámpással csapattunk a Nyírségben.

Rallye2.hu: Hogyan készültetek Salgótarjánba?

Ruszkai Attila: Az autónkkal az olajcserén kívül nem sok dolgunk akadt. Minden tökéletes volt rajta, a lengéscsillapítókon állítottam egy kicsit, keményebbek lettek, mert Nógrádban némileg jobb minőségű aszfalt fogadott minket, mint úgy általában. A gumijaink már használtak voltak. Egerben és Miskolcon is ugyanezek szolgáltak minket, nem is terveztük ezúttal, hogy újakat vásárolunk. Biztos jobb lett volna a vadonatúj, de jól döntöttünk, hiszen az állapotukhoz képest egészen jókat autóztunk ezekkel is.

Rallye2.hu: A prológon mutatkoztatok be a nagyközönségnek.

Ruszkai Attila: A prológ arra mindenképpen kitűnő volt, hogy visszarázódjunk a versenyzésbe. Barátkoztunk a kocsival, a sebességgel, amennyire a főutcán a lehetőségek és a hely engedte. Jól éreztük magunkat, de nagyon vártuk a vasárnapi éles gyorsasági szakaszokat, a klasszikus pályákon.

Rallye2.hu: Csak egyet kellett aludni és meg is kaptátok őket. Milyen volt? Hogy kezdődött?

Ruszkai Attila: Sejtettük, hogy Kazáron nyálkás, itt-ott vizes aszfaltra kell készülnünk, így összességében nem leptek meg minket a körülmények. De nem is volt annyira vészes, csak az erdőben csúszott jobban itt-ott. Cereden pedig szinte teljesen száraz volt az út. Kazáron, lefelé a falu előtt volt egy lassító, aminek reggel még a féktávja megtréfált minket, ott elmondtunk néhány miatyánkot, hogy teljesíteni tudjuk a feladatot. Besütött a nap, nem gondoltam, hogy még vizes lehet a talaj, amiről aztán kiderült, hogy mégsem száradt föl teljesen. Az elején spórolósan mentünk, nem akartuk összetörni a kocsit. A második körben, Kazáron adódott az első problémánk. Egy terelős lassítónál bent ragadt a negyedik sebességfokozatban a váltónk. A hátralévő távon negyedikben kínoztuk végig a Ladánkat, elég sok időt bent is hagytunk emiatt, ám az etapon gyorsan meg tudtuk szerelni. A nagyobb fejfájást az okozta, hogy a negyedik gyorsaságin a gázvisszahúzó rugó eltört, a gázpedál pedig beesett padlóig. Nem tudtunk mást tenni, mint, hogy lehúzódtunk, kiszálltunk, megjavítottuk, visszaültünk, bekötöttük magunkat és csak eztán tudtuk folytatni a gyorsaságit. Közben röpültek a percek, egyre csak számoltam a mellettünk elhúzó versenyautókat. Hatig jutottam. 🙁 Hatan megelőztek mire elkészültünk, majd egy hondás versenyzőpárost még utolértünk, akiket már nem előztünk meg, egyszerűen nem volt értelme még őket is zavarni a versenyzésben. A mi időnknek meg már úgyis teljesen mindegy volt, hogy előttük, vagy mögöttük teljesítjük a speciálist. A nap végén célba értünk, az eredményünket nem fogjuk a kirakatba tenni, hiszen utolsó előttiek lettünk az összetettben, de jól éreztük magunkat a nógrádi megmérettetésen. A két problémát leszámítva jó versenyen vagyunk túl, folyamatosan a kategóriánk második helyén autóztunk, abszolútban is a kilencedik, tízedik, azaz a pontszerző helyek környékén teljesítettünk, amiért nagy köszönettel tartozunk a szervizcsapatunknak és a támogatóinknak is.

salgo-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_669

Rallye2.hu: Közeleg az Ózd Rallye, ami nektek biztosan nem lesz ismeretlen, borsodiak vagytok. Indultok e és ha igen, akkor hogyan készültök az évadzáró Rallye2-es futamra?

Ruszkai Attila: Igen, ott leszünk Ózdon, a P13-as géposztály év végi harmadik helye csak öt pontnyira van tőlünk és ezt nagyon szeretnénk megkaparintani Nagy Petiéktől. Matematikailag még másodikak is lehetnénk, de az ezüstéremhez a kiemelkedő teljesítményen túl még egy nagy kalapnyi szerencsére is szükségünk lenne, mert 10 pont a lemaradásunk Kiss Zsoltiékhoz viszonyítva. Mögöttünk három pontnyira vannak Forgács Laciék, ők is felférkőzhetnek még az éves dobogóra, úgyhogy óriási csatákra készülünk. Mi a harmadik helyért megyünk, azt szeretnénk elcsípni a bajnokságban. A pályákat még konkrétan nem tudjuk, de ezek már garantáltan jobban fejben lesznek, mint a salgótarjániak. A hazai pályák kicsike előnyt jelenthetnek majd nekünk, biztos, hogy még bátrabban nyomjuk majd a gázt. Bemelegítésként hamarosan a Borsodbóta-Sáta MARB futamra is el fogunk látogatni. Jól fog jönni a gyakorlás, mert irtó keveset mentünk az autónkkal 2016-ban, szeretnénk az Ózd Rallye rajtjáig a legjobb formánkba lendülni, mert nagyon vágyunk a P13-as géposztály idei évi bronzérmére.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!