salgo-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_690Bencs Zoli és Bencs Gabi hosszú kihagyás után tért vissza a Rallye2 Bajnokságba és rögvest bizonyította is, hogy a régi technika és a lóerők hiányát is lehet orvosolni megfelelő kézügyességgel és tapasztalattal. Zoliék hatalmasat küzdöttek a kocsival, hiszen egy jeladó folyamatosan nehezítette a dolgukat, ami végül egy pedáltöréssel kombinálva vitte be a végső döfést. A Bencs testvérek azonban nem szomorodtak el, kalapálják a kocsit, ami a tervek szerint az Ózd Rallye-ra, a srácok majdnem hazai versenyére újra harckész lesz, hiszen egy szerencsés és jó ózdi produkcióval akár még öt helyet is előrébb léphetnek a géposztály éves elszámolásban. Bencs Zoltánt kérdeztük.

Rallye2.hu: Régen láthattunk titeket a Rallye2 Bajnokságban, mivel telt az időtök, hogyan készültetek Salgótarjánba?

Bencs Zoltán: Sokat nem autózhattunk a nyáron, mindössze egy Mátra sprinten mentünk, az elfoglaltságaink nem tették lehetővé, hogy a Rallye2 Bajnokság futamain is rajthoz tudjunk állni. Az én naptáramban éppen a Rallye2-es versenyek időpontjai voltak a foglaltak, ez pedig döntéskényszert eredményezett. A munkánk és az elfoglaltságaink mellett tettük le a voksunkat, ezzel pedig a hazai Miskolc Rallye után a salgótarjáni versenyhétvége volt az, ami elérhető volt a számunkra. A két megmérettetés között csak a Mátrakeresztes-Mártaszentimre sprinten versenyeztünk, amit nevezhetünk akár tesztverseny, felkészülésnek is Salgótarjánra.

Rallye2.hu: Mennyire voltak ismerősek nektek a salgótarjáni pályák?

Bencs Zoltán: 2010-ben mentem utoljára ezeken a pályákon és kettő éve már, hogy részt vettünk egy kazári rallysprinten így a pályák nem voltak ismeretlenek, régi ismerősként köszönthettük őket.

Rallye2.hu: Egy nedves aszfaltos prológgal kezdődött meg a verseny. Hogy ízlett a bemelegítés?

Bencs Zoltán: Arra számítottam, hogy jobban, látványosabban fogunk menni a prológon, mert a vizes aszfaltra direkt slick gumikat raktunk fel, azt gondoltam, hogy ezek jobban csúsznak majd. De jelentkezett egy technikai probléma, nem tudtuk rendesen kiforgatni a motort és emiatt rögvest az első visszafordítónál lefulladt a motorunk. Nem volt könnyű így, de teljesítettük a prológot.

salgo-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_068

Rallye2.hu: Vasárnapra nyolc gyorsaságival készültek a szervezők, hogyan sikerült a napotok?

Bencs Zoltán: Több sprintversenyen is autóztunk már, így nekünk nem jelentett gondot, vagy bármilyen problémát, hogy oda-vissza irányba kellett autóznunk a speciálisokon. Szerettem már őket korábban is, elég jó szakaszok ezek, a ceredi kifejezetten technikás, sok kanyar van benne és ez inkább fekszik a mi autónknak, mint egy tempós sok egyeneses szakasz. A nap folyamán felszabadultan tudtuk autózni, többször rám is szólt a szakaszok végén a bátyám, hogy hová sietünk ennyire? 🙂 Az ő olvasatában ez azt jelenti, hogy magunkhoz képest eléggé tempósan, gyorsan teljesítettük a speciálisokat. A műszaki problémánk viszont végig kísért a nap folyamán, amit egy elektromos probléma, egy jeladó hibája okozott. Valószínűleg csak a két végállásban dolgozott. Az egyik állásban kevés, majdhogynem csak a vészüzemhez elegendő mennyiségű benzint engedett, a másikban meg bedúsította a keveréket, túl sok üzemanyagot adott, de az utóbbi verzióban még aránylag használható volt a kocsi. Mit tehettünk, harcoltunk vele. Ránk nem jellemzőek a kicsúszások, beesések, most sem volt ilyen jellegű kalandunk. A Skodánk karakterisztikája inkább a pontos és gyors kocsizásra van kitalálva. A kategóriatársainkhoz mérten a miénk egy gyengébb autó. Nem örültünk a kiesésnek, de az mindenképpen bizakodásra adott okot, hogy a kategóriánk harmadik helyéről kellett elbúcsúznunk, ami szerintünk jó eredménynek számít ezzel a versenyautóval a nívós és népes géposztályunkban. Az lett volna még jobb, ha ezt a pozíciót a célig meg tudjuk őrizni. A hatodik gyorsaságin tört el a kuplungpedálunk, ami egy tolókerekes váltóval még nem lett volna végzetes, eljuthattunk volna a szervizbe, de a jeladó problémával kombinálva – ami a gyújtás ráadásakor mindig a rossz irányba billent ki – viszont már megpecsételte a sorsunkat.

Rallye2.hu: Egy forduló maradt hátra a Rallye2 Bajnokságból, az Ózd Rallye, ami nektek hazai, nem teljesen hazai, de Miskolcról egészen közeli verseny. 🙂

Bencs Zoltán: Közeli hazai. 🙂 Mindenképpen ott szeretnénk lenni, az alkatrészek, a pedálsor időben megérkeztek a kocsinkhoz, készülünk, szerelünk, nem szeretnénk a végére hagyni a javításokat. Ezeken kívül nem hinném, hogy túl sok probléma lenne a kocsival, de biztos, ami biztos alaposan át fogjuk nézni, megejtjük a szükséges revíziót mielőtt útnak indulnánk Ózdra, ahol 100%-os formában szeretnénk majd rajthoz állni. Sokat versenyeztünk már Ózd környékén. Reméljük, hogy ezúttal is kitűnő pályák várnak majd ránk és egy jó hangulatú, élményekben gazdag versenyen vehetünk majd részt a Rallye2 Bajnokság évadzáró futamán.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük reklámpartnereink segítségét!

Márton Media Kft. Univer-Car Kft. Anetis Mérnöki iroda

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!