Baranya Kupa 2016 Rallye2 Salánki Gábor_368A székesfehérvári ezüstérme után Komlón is remekül kezdte a versenyt Madari Imi és Haracska Tomi, de az örömük sajnos nem tartott sokáig, a harmadik gyorsaságin véget ért számukra a Baranya Kupa. Az összességében szerencsés kiesés után Imiék hamar elkezdték a Renault-juk javítását, aminek köszönhetően hamarosan egy rövidke tesztre, próbára készülhetnek, hogy a Salgó Rallye rajtjára már tökéletes lelki és fizikai állapotban lehessenek és túllendüljenek a komlói fiaskón. Madari Imrével beszélgettünk.  

Rallye2.hu: Rövid volt az idő a Székesfehérvár Rallye után, sietni kellett az autó felkészítésével. Elég volt a rendelkezésetekre álló idő?

Madari Imre: Rendben fel tudtunk készülni a versenyre, nagyon jól dolgozott a szervizcsapat, nem okozott különösebb nehézséget a versenyautónk felkészítése. Köszönet ezért a srácoknak és a támogatóinknak is. Siettünk, igyekeztünk mindent a lehető legjobban megcsinálni, mert nagyon szeretjük a Baranya Kupát, nagyon vártuk már a verseny rajtját, szerettük volna a célig élvezni a mecseki pályákat. Sajnos ezúttal nem úgy ért véget nekünk a komlói futam, mint, ahogy azt elterveztük, vagy szerettük volna.

Rallye2.hu: Azt tudjuk, de ne siessünk annyira, kezdjük az elején. Tesztelni voltatok e?

Madari Imre: Nem mert, nem engedte meg az időnk. Nekünk a pályabejárást követően a prológgal kezdődött a verseny.

Rallye2.hu: Hogyan sikerült a szombati bemutatkozás és az azt követő első gyorsasági szakasz?

Madari Imre: A prológ jó volt, de nem akartunk semmilyen extrát belevinni, az volt a cél, hogy a féltengelyeket kímélve abszolváljuk a főutcai szakaszt. Végig gurultunk, ennek ellenére az eredményünkkel is elégedettek lehettünk, az abszolút hatodik helyen fejeztük be a nyitó feladatot. A Camping-Árpádtető egy nagyon érdekes pálya volt. Soha nem mentem még ebben a formában rajta, de egy ritmusos, tempós gyorsaságit ismerhettünk meg szombaton délután. A kategória második pozíciójában zártuk a napot, remekül kezdődött a verseny.

Baranya Kupa 2016 Rallye2 Salánki Gábor_269

Rallye2.hu: Vasárnap még hat gyorsasági várt volna rátok, de ezek közül ti nem mindegyiken autózhattatok.

Madari Imre: Így van. A nyitó speciálist, az Árpádtető-Remeterétet eléggé elóvatoskodtuk, bealudtunk, bár még így is megszereztük és tartottuk a 8-as géposztály második helyét. Gondoltuk, hogy a hosszú hetvehelyi gyorsaságin majd összeszedem magam, sietni akartam, jó, technikás az a pálya, szerettünk volna egy kicsit javítani a teljesítményünkön, szerintem itt nem jelentkezett volna annyira a Hondákhoz viszonyított motorerő hátrányunk. Ez nem sikerült, mert kb. a gyorsasági negyedénél beestünk. Kizárólag az én hibám volt a beesés.

Rallye2.hu: Mi okozta és hogy történt ez a beesés, kiesés?

Madari Imre: Egy egyenes rész végén volt egy pici bukkan, amin rajta volt egy balos, nekünk bal2-es kanyar. Már a bukkanó előtt meg kellett volna fékezni a kocsit, de nem így történt. Pedig az itinerbe beírtuk pontosan, Tomi pedig 100%-osan le is diktálta nekem. A baj az volt, hogy én úgy gondoltam, hogy még egy picit, még egy picit elfér, menjünk még, de a bukkanó eldobta az autó hátulját. Ez már sok volt. Lepattant az autó fara az útról és a hátuljával érkeztünk meg a kanyarba, majd leestünk az útról. Hátul, a bal oldalával eltaláltunk egy fát, ami miután kiszerelte a Renault alól a hidat, a kerék elrepült az erdőbe, a kocsit pedig visszadobta az árokba. A tempó nagy volt, ezért azt mondom, hogy nagy szerencsénk volt, hogy ennyivel megúsztuk az esetet. Szerencsésen találkoztunk a fával, mert utólag visszanézve a dolgokat nagyobb kár és baj is történhetett volna. A kialakult helyzethez képest jól jöttünk ki a történetből, de ezzel véget is ért a versenyünk.

Rallye2.hu: A bajnokság hol folytatódik nektek?

Madari Imre: Természetesen hamarosan Salgótarjánban. Ott szeretnénk legközelebb rajthoz állni. Az autónk már majdnem készen van, hamarosan visszakapjuk a fényezőtől és ezután már csak a dekorosnak lesz vele dolga. Ha elkészült, akkor szeretnénk kipróbálni, tesztelni, mozogni vele egy kicsit a Salgó Rallye előtt. Még az RTE-s időszakomban 2008-2009 környékén mentem a Zagyvaróna-Cereden. Ez elég régen volt már, szerintem minden új lesz, de nagyon várjuk a startjelet. A fő célunk, hogy a Baranya Kupán történt fiaskót elfelejtsük, csakis előre tekintsünk. A fő, hogy sértetlenül célba érjünk és jól érezzük magunkat Salgótarjánban Mi újult erővel megyünk és küzdünk tovább.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!