Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_787Oberling Krisztián számára talán az év leginkább várt eseménye volt a Székesfehérvár Rallye, hiszen a hazai verseny volt ez számára. Az Oroszlány-Pusztavámon gyakorlatilag akkor is végig találna, ha kezét-lábát összekötöznénk és ezután fordítva tennénk a fejére a bukósisakot és még Ferenczi Laci is némasági fogadalmat tenne. A hihetetlen helyismeret ellenére mégiscsak izgalmas lett a verseny vége, a Zsebe-Köbli duó alaposan megkergette őket, de végül csak sikerült behúzniuk a kategória győzelmét. A Baranya Kupa kimarad a suzukis párosnak, de a Székesfehérvár Rallye-ról és az év további terveiről alaposan kifaggattuk Oberling Krisztiánt.

Rallye2.hu: A hazai versenyetek volt a Székesfehérvár Rallye, régen készültetek már rá, bombabiztos pont volt első perctől kezdve a versenynaptáratokban.

Oberling Krisztián: Pontosan így van. Nagyon vártuk már a szombathelyi Iseum Rallye után, készültünk is pedig nem volt sok munka a kocsival. A futóművön kellett állítani, valamint a kötelező revíziót végeztük el a rajt előtt, ami jól sikerült, meg tudtuk nyerni a kategóriát, annak pedig külön örültünk már a rajt előtt, hogy volt saját géposztályunk, elegen neveztünk a 7-es kategóriába.

Rallye2.hu: Győztetek tehát, de könnyű győzelem volt ez? Milyen volt a versenyetek?

Oberling Krisztián: A péntek-szombat-vasárnap elég hosszadalmas volt, de helyben, itthon, túléltük. Pörgős volt minden, nekünk pedig optimálisan alakultak a dolgaink. Nem sokszor volt ez így mostanában. Csákberényt jól ismerem, szerettünk volna egy jót autózni rajta, de érzésem szerint maradt még benne valamennyi.  Ezt a második körben szerettük volna kijavítani, de sajnos etap lett a negyedik gyorsasági. Nem tudtunk mit tenni, alkalmazkodtunk hozzá. Visszatérve az első gyorsaságira, ott 10 másodperccel nyertünk. Az Oroszlány-Pusztavámon biztosan ki tudtam autózni mindent a kocsiból, hiszen gyakorlatilag majdnem mindennap ott közlekedek.

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_442

Rallye2.hu: Fejből megy már az ottani itiner? 🙂

Oberling Krisztián: Hát persze. 🙂 Oda-vissza. 😉 Bármikor. Abban semmi nem maradt, biztos lehetsz benne. Nagyvelegen a sok egyenes és a fölfelék nem fekszenek az autónak, úgyhogy ott örültünk, hogy végig mentünk. A szervizben átnéztük az autót, guminyomást is ellenőriztünk, köszönjük a szervizcsapatnak és a támogatóinknak, hogy ilyen jó kocsival versenyezhetünk. Eztán döbbenten tudtuk meg a hírt, hogy a Csákberény etap lett. Oroszlányon ismét megelőztük Zsebe Gabit igaz csak egyetlen másodperccel, de ezzel is gyűlt az előnyünk. Az utolsó gyorsaságinak úgy indultunk neki, hogy 12 mp volt az előnyünk. Jót jöttünk érzésem szerint, csak a hatalmas melegtől az autó már nem tudta a maximumot nyújtani, így Gabiék alaposan elkalapáltak minket, felszívták magukat és a végére összesen 2.7 secundum maradt velük szemben az előnyünk. Szenzációsan hajráztak, majdnem itthon kaptak el minket. Ha pár kilométerrel hosszabb a pálya, lehet bajban lettünk volna a végére. De szerencsére meg tudtuk nyerni a versenyt, elégedettek és nagyon boldogok voltunk a célban. Izgalmas volt, tudtunk végre meccselni, ráadásul a saját kategóriánkban gyűjtöttünk pontokat, kupákat, élményeket.

Rallye2.hu: A Baranya Kupán tehát nem lesztek ott.

Oberling Krisztián: Én nem, de Ferenczi Laci valószínű, hogy rajthoz áll majd Régi Petivel. Nekem nem fog menni. Rengeteg a munka, sajnos és szerencsére építkezéssel fog telni számomra a Baranya Kupa hétvégéje. A Rallye2 Bajnokságból ezután még két verseny, a Salgó és az Ózd Rallye marad. Az egyiken mindenképpen ott szeretnénk lenni, de dolgozunk rajta, hogy esetleg mindkettőn rajthoz tudjunk állni. Meglátjuk hogyan sikerül…

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!