Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_464Vizelli Karcsi és Vizelliné Jobbágy Évi életében először várja a Rallye2 Bajnokság abszolút értékelésének vezető helyéről egy verseny, esetünkben a Székesfehérvár Rallye rajtját. Karesz elmondta, hogy ő azt gondolta, hogy jobban fogja érezni a 201-es rajtszám terhét a vállán, de egyelőre ennek a nyomait sem észlelte, ám szeretne ezen a kellemes „problémán” gondolkodni még a Baranya Kupa előtt is. De ki tudja később, hogy lesz? Talán majd a fehérvári rajt előtt már nagyobb lesz az izgalom… Vizelli Károllyal beszélgettünk a Székesfehérvár Rallye-ról.
Rallye2.hu: A Rallye2 Bajnokság abszolút értékelésének valamint a P12-es géposztálynak az élén is ti álltok jelenleg. Hogyan készültök ennek tudatában a Székesefehérvár Rallye-ra?

Vizelli Károly: Természetesen megkezdtük a VFTS-ünk felkészítését az év ötödik versenyére, már vissza lett alakítva aszfaltra a futómű, a lelkes szervizcsapatunkkal folyamatosan dolgozunk a kocsin és izgatottan várjuk a székesfehérvári futamot. Nagyon boldogok voltunk Veszprémben, amikor sikerült átvennünk a vezetést az összetettben valamint a kategóriánkban is és mondhatom, hogy azóta is örömmámorban úszúnk emiatt. Megpróbáljuk minden percét kiélvezni, amíg a dobogó legfelső fokán állhatunk.

Rallye2.hu: Jelent e bármilyen nyomást ez a számotokra merőben új helyzet?

Vizelli Károly: Azt gondoltam, hogy nagyobb lesz a lelki teher rajtunk, de most még nem érzem a súlyát. A verseny helyszínén már biztosan több lesz bennünk a drukk, mint így 10 nappal a rajt előtt. Igyekszünk majd megbírkózni vele.

Rallye2.hu: Milyen eredménnyel lennétek elégedettek?

Vizelli Károly: Mi a dobogós helyezésekkel is mindig elégedettek vagyunk, de természetesen jó lenne, ha meg tudnánk őrizni a vezető pozíciónkat a megmérettetés után is. Az első számú feladat ezúttal is a biztonságos célba érkezés lesz.

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_206

Rallye2.hu: A pályákon már tavaly is mentél…

Vizelli Károly: Igen és nagyon tetszettek. Bár akkor egy kicsit gyengébb autóval álltunk rajthoz. Pozitív élmények maradtak meg nekem velük kapcsolatban 2015-ből, ezért ennek megfelelő hangulatban várom, hogy újra autózhassak rajtuk.

Rallye2.hu: Mit üzennél az ellenfeleknek?

Vizelli Károly: Azt, hogy jó nagy és széles gázpedált szereljenek az autójukba, mert mi biztosan taposni fogjuk keményen a gázt. 🙂 Készüljenek fel jól, kössék föl rendesen a gatyót, mert szeretnénk velük újra hatalmas csatákat vívni és a verseny végén mosolyogva köszönteni őket magunk mellett a dobogó jobb illetve bal oldalán. 🙂

Salánki Gábor – Rallye2.hu

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!