Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_415Nem tervezte, de végül egyáltalán nem bánta meg Ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Peti, hogy rajthoz állt Veszprémben, hiszen a jó eredményüknek köszönhetően a srácok alaposan megerősítették vezető helyüket a 8-as kategóriában. A hazai versenyük a Székesfehér Rallye előtt viszont még lesz idő egy kis mókázásra, hiszen a hét végén Attila visszatér az alapokhoz és egy Trabival fog csapatni Kincsesbányán, a MARB futamán. Ifj. Fogarasi Attilával beszélgettünk.
Rallye2.hu: Eredetileg nem terveztétek a részvételt a Veszprém Rallye-n, ismeretlen is volt nektek a Balaton parti terep, hogyan készültetek a versenyre?

Ifj. Fogarasi Attila: Valóban erre a versenyre készültünk a legkevésbé a 2016-os Rallye2 Bajnokság során. Rettenetesen sok elfoglaltságom volt a versenyzésen kívül, csak néhány belsőkamerás videó megtekintésével „tréningeztem” a Veszprém Rallye-ra, de még ezt sem vittem túlzásba. A kuplungon kívül a kocsi versenykész volt, átnéztük és kicseréltük, amit kellett, megerősítettük a futóművet, de csak ennyi dolgunk volt vele a Szombathely Rallye után, ahol mindössze két gyorsaságit tudtunk teljesíteni.

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_216

Rallye2.hu: Veszprémben azért ennél több jutott, szám szerint hat, sőt, célba is értetek. Milyen volt számotokra ez a nem tervezett verseny?

Ifj. Fogarasi Attila: Az első két gyorsasági szakasz kimondottan tetszett, egész jó minőségűek is voltak ezek a pályák. A lőtéren minket még elrajtoltattak, pont nálunk kezdett el ömleni az eső. A gyorsasági szakaszt végig szenvedtük, de végül mégis megállapított időt kaptunk, aminek egyáltalán nem örültünk miután végigküzdöttük magunkat törölt speciálison. A szervizben sok teendőnk nem akadt, a kocsink kitűnően bírta a megpróbáltatásokat. A gond a második körben Kislődön ért minket utol, leszakadtak az autóról a műanyag alkatrészek és valószínűleg a kerék alá is bekerültek néha, ami miatt teljesen olyan viselkedett kocsi, mintha defektünk lenne. Az utolsó 2-3 kilométert nagyon óvatosan, vészvillogóval teljesítettük. Hegyesden csak simán végig autóztunk, Hajmáskéren pedig rendkívül óvatosra vettük a figurát, hogy biztosan célba érjünk és megszerezzük a kupákat valamint a pontokat. Jobb is volt, hogy óvatosak voltunk, mert éreztem, hogy kocsink nem igazán szívleli a veszprémi kiképzést. Napközben több alkalommal is lenyúlt valaki értünk fentről és az úton tartotta a Hondánkat, a kényes szituációkból jól kijöttünk, mindent megúsztunk. Tökéletes autót adott nekünk a szervizcsapat, nem volt műszaki gondunk, köszönet illeti ezért őket. Az eredményünkkel teljesen elégedettek voltunk. Felsoroltak minket az 5-ös géposztályba, ahol a második helyet szereztük meg, abszolútban pedig a hatodikok lettünk. Annak tükrében, hogy célba értünk nem bánom, hogy elindultunk, de nem lesz a szívem csücske a Veszprém Rallye. Nagyon örülünk, hogy a másfélszeres szorzóval begyűjtött pontokat a saját kategóriánkban, a 8-asban kapjuk, így most már elég sokkal vezetünk a bajnokságban. De ez nem ok arra, hogy a bajnokság félidejénél elbízzuk magunkat.

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_031

Rallye2.hu: Az még valóban korai lenne. Közeledik a hazai versenyetek, a Székesfehérvár Rallye.

Ifj. Fogarasi Attila: Nagyon várjuk már és szeretnénk ezúttal az abszolút értékelésben is kimagaslóan jól szerepelni, amiben hatalmas segítségünkre lehet majd a lelkes szurkolótáborunk. De még mielőtt Fehérváron rajthoz állnánk, megméretjük magunkat a MARB kincsesbányai futamán egy Trabanttal. Itt elsősorban az örömről és a mókáról fog szólni minden. Barátokat, szponzorokat fogok autóztatni, akiknek rengeteget köszönhetünk. Brettschneider Zolinak külön köszönet az autóért. Ha pedig a Trabival kiszórakoztuk magunkat, akkor nekilátunk a soron következő Rallye2 bajnoki futamra a felkészülésnek, mert nem szeretnénk, ha éppen a hazai pályán nem úgy sikerülne valami, ahogy azt mi szeretnénk.

Salánki Gábor – Rallye2.hu

Köszönjük a segítséget!
Premio abroncs+autószerviz, Winkler Trans Kft, Persped Kft, GreenWork Kft JunoBár Balatonlelle, Etik nyílászárók, Lincz es társa Kft, Er-Fa 2000 Kft, JaKo Parts autóalketreszek, Turbó autósbolt – Mór, Tárlat étterem – Mór, Mór Város Önkormányzata.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!