Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_068Nem nevezhető éppenséggel a szerencse fiának Baksai László és Ifj. Kuncz Dezső, hiszen az évad elején frissen összeállt páros Egerben és Miskolcon is csupán két gyorsasági szakaszt tudott teljesíteni a P13-as géposztályban. BMW-jük mindkétszer bedobta a törölközőt. Szombathelyre azonban nagy változások várhatók a duó háza táján, ráadásul Baksai Laci igazi murva menő, ezektől pedig mindketten azt remélik, hogy végre egyszer már a céldobogón ünnepelhetik meg a verseny végét. Ifj. Kuncz Dezsőt kérdeztük.

Rallye2.hu: Az autótok felkészítéséről mit tudsz, hogyan sikerült a Miskolc Rallye-ra?

Ifj. Kuncz Dezső: Elvileg jól. Az Egerben eltört vízcsövet kicserélték, valamint egy tolókerekes váltót építettek be az autóba, de ezen kívül tudtommal nem sok munka volt a kocsival. Nem sokat mehettünk Egerben, mondhatni, hogy majdnem rajtkész volt már a verseny végén is.

Rallye2.hu: Eddig mindkét versenyen csak a második gyorsasági szakaszig jutottatok. Nem kezdődött túl jól az évetek…

Ifj. Kuncz Dezső: Így van, sajnos a miskolci versenyünk is éppen olyan rosszul sikerült, mint az egri. Itt is a második gyorsasági szakaszig jutottunk, ott célba értünk majd kiestünk. Etapon inkább a szerviz felé vettük az irányt, hogy ott megjavítsuk az autót és esetleg szuper rallye-val tovább tudjunk menni, de a differenciálmű és váltónk is megadta magát. Ez pedig a versenyünk végét jelentette.

Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_066

Ralllye2.hu: Meséld el nekünk, hogy milyen volt az a két szakasz, amin végig tudtatok menni!

Ifj. Kuncz Dezső: A Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt pálya remek volt, nekem nagyon tetszett, de az autónk a pálya első felén nem igazán szimpatizált vele. Felfelé nem akarta szedni a lábát. Gyári, 2000 köbcentis motor van benne, nem tudtunk sok helyen ötödik fokozatba kapcsolni, mert úgy nem bírt menni felfelé a BMW. Ezzel persze időt is vesztettünk. Lefelé próbáltuk meg behozni a hátrányunkat. Laci ezt sokkal jobban is szereti, mint az emelkedőt, nagyon nagyot autóztunk a szakasz második felén. Ott egészen jól éreztük magunkat. A második szakaszt, a Garadna-Mályinkát gond nélkül teljesítettük, majd a beíróban kiszálltunk átnézni az autót, mert olaj szagot éreztünk. Találtunk is néhány cseppet, de nem gondoltuk, hogy nagy lenne a baj. A többit pedig már tudjátok. Nem értünk el a szervizbe, így a szervizcsapatunk sem segíthetett rajtunk. De nagyon köszönjük minden munkájukat és a támogatóink segítségét. Nélkülük a rajtig sem juthattunk volna el.

Rallye2.hu: Eddig kettőből semmi. A tények azt mutatják, hogy valamit változtatni kellene a Szombathely Rallye-ra, már amennyiben ott is rajthoz szeretnétek állni.

Ifj. Kuncz Dezső: Ezt mi is így látjuk és emiatt jelenleg úgy áll a helyzet, hogy az Iseum Rallye-n maradunk a kategóriánkban, de elbúcsúzunk a BMW-nktől és egy, a Laci számára sokkal kézre állóbb típusra, Ladára, azon belül is VFTS-re váltunk. Ahogy hallottam elég komoly lesz az autó, Baksai Laci szerint egyenesen egy űrhajó. Neki biztosan nagyon fog tetszeni, rengeteget ladázott már, bízok benne, hogy egy ügyes ladás pilóta és egy remek autó találkozásából jó eredmények születnek majd. Baksai Laci most úgy látja, hogy ezzel az autóval – miután összebarátkoztunk- még akár az abszolút értékelés élmezőnyének a csatáiba is beleszólhatunk.

Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_086

Rallye2.hu: Tudom, hogy nem versenyeztél még rajtuk, de kíváncsi vagyok arra, hogy mit tudsz a Szombathely környéki pályákról?

Ifj. Kuncz Dezső: Személyesen tényleg nem ismerem még őket, de Édesapámtól -akinek rengeteg köszönettel tartozunk azért, hogy versenyezhetünk- nagyon sok belsőkamerás felvételt kaptam, ezeken ismerkedek a gyorsasági szakaszokkal. A versenyt megelőző teszten korábban már ültem is Apa mellett, tehát az elmondható, hogy van egy minimális tapasztalatom, némi rálátásom a vasi murvapályákra. Ha a fentebb említett VFTS-el minden rendben lesz, akkor mindenképpen megyünk és a teszten is részt veszünk az idei első murvás futam, az Iseum Rallye előtt. Várjuk már az új autót. Jó lenne beleülni, kipróbálni. Nagyon szeretnénk célba érni, jó lenne, ha lényegesen megbízhatóbb lenne és többet autózhatnánk vele Szombathelyen, mint az évad első két versenyén. De tudjuk jól, hogy ez nem lesz könnyű, mivel most ismét a nulláról kell kezdenünk az ismerkedést egy számunkra totálisan új autóval. Bízok benne, hogy a ladázás olyan, mint a biciklizés. Ha egyszer megtanultad azt nem felejted el. Ez pedig azt jelenthetné számunkra Szombathelyen, hogy Laci újra szenzációs időket repeszt majd a szívéhez és remélhetőleg a kezéhez is oly közel álló típussal.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!