Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_024Bajosan kezdődött és a kezdeti büntetés után további nem várt másodpercek iratkoztak fel Szauer Gergő és Rácz Laci neve mellé a Miskolc Rallye első körében. De mire Gergő kezdett volna elkedvetlenedni a fenyítések és vártnál rosszabbul induló verseny miatt, mégis rájuk mosolygott a szerencse. Olyannyira, hogy hátrányukat ledolgozták, ellenfeleiket sorban sújtották a gondok, Gergő pedig élt a lehetőséggel és egészen az abszolút értékelés, a P-12 kategória és P csoport első helyéig repítette Ladájukat. Szauer Gergőt kérdeztük.

Rallye2.hu: Sikerült e ugyanúgy felkészülnötök, mint az Eger Rallye-ra?

Szauer Gergő: Az autót tekintve igen. Most is igyekeztünk a maximumra törekedni, ám az Egerben jól bevált sok pihenést ezúttal nem tudtuk megoldani. Bár, ha azt nézem a verseny előtti este azért sikerült időben ágyba kerülnöm. Illetve szerencsénk is volt, mert nem volt túl korán a rajt, ezért egyáltalán nem voltam fáradt, amikor nekivágtunk a pályáknak. A felkészülésünk összességében jól sikerült, mind az emberi, mind a technikai oldalát nézve a dolgoknak. Semmilyen gondunk nem volt a verseny során, ami a felkészülésre lenne visszavezethető.

Rallye2.hu: Ezzel azt mondod, hogy más jellegű problémátok adódott?

Szauer Gergő: Csak egy defektünk volt, ami hátráltatott minket, a többit azt nem a technika okozta.

Miskolc Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_337

Rallye2.hu: Beszélj kérlek ezekről, valamint a versenyetekről!

Szauer Gergő: Nem indult jól a szombati napunk. Reggel, mindjárt a 10 perces szerviz után eltévedtünk a szervizparkban, nem találtuk meg a kijáratot. A kettőnk hibája volt. Persze késtünk, ezért kaptunk 10 másodperc büntetést. Kiértünk az első gyorsaságira, ahol elrajtoltunk, de igazából még most sem tudnám megmondani, hogy mi volt ott velem. Mellette voltam a dolgoknak, nem találtam a ritmust, lassabb voltam, mint azt terveztem. Vizelli Karcsiék adtak is nekem gyorsan 6.2 másodpercet. Mályinkán már magamra találtam, egy abszolút első idővel zörgettünk végig a 18 kilométeren. Amikor a leértünk a pályán – bár ezt most nem mondom 100%-ig biztosan- a stopban úgy látszott a táblán, amire az időket írják, hogy Karcsi újra adott nekem 1.5 másodpercet. Ezzel már – a büntetéssel együtt- 17-18 másodperc körüli hátránynál jártunk, gondoltam én. Kigurultunk, megnéztük az autót, nem láttam hibáját, de úton Sátára mégis kereket kellett cserélni, ugyanis jobb hátsó defektünk volt. Ezzel és a tankolózónával együtt újra késtünk egy percet, értelemszerűen jött az újabb 10 másodperc bünti. Így lassan fél perc hátránynál tartottunk. Ekkor kezdtem egy kicsit elkeseredni. Aztán szóltak a szervizes barátaink, hogy nincs nagy baj, mert nem 1.5 mp-et kaptunk Kareszéktól Mályinkán, hanem mi adtunk nekik 15-öt! Úgy éreztük, hogy nem veszett még el minden, ezért rendesen nekiiramodtunk. A második körben Bükkszentlászlón és Sátán másodikak, Mályinkán elsők lettünk. Csúszkáltunk elég sokat, de kicsúszásunk, megforgásunk, vagy olyasmi, ami nagyon hátráltatott volna, nem volt. Ezzel be is húztuk az abszolút győzelmet, bár azt nagyon sajnáltuk, hogy Kolencsik Balázséknak és Vizelli Kareszéknak is technikai gondokkal kellett megküzdeniük. Kíváncsi lettem volna rá, hogy Karcsi mit tudott volna autózni második nekifutásra Sátán.

Rallye2.hu: Életed első abszolút Rallye2-es győzelmét érted el most Rácz Lacival. Milyen érzések dolgoztak benned, a célban? Az biztos, hogy a szád az fülig ért…

Szauer Gergő: Reggel nem gondoltam volna, hogy ennyire jó eredménnyel zárhatjuk a versenyt, mondani sem kell, hogy teljesen elégedettek vagyunk az eredménnyel. Kellett azért egy kis idő mire ténylegesen felfogtam, hogy sikerült abszolútban is futamot nyerni. Szenzációs érzés volt. A futamgyőzelmet is jó volt megélni, de ennyire jó gyorsasági szakaszokon versenyezni, hát az maga volt a paradicsom. A Bükkszentkereszt-Bükkszentlászó is remek volt, de Mályinka és Sáta az mindent vitt. Hihetetlen, amit Mályinka megkövetel a pilótáktól, navigátoroktól és a versenyautóktól. Ott gyorsan, fegyelmezetten, szűken, szélesen, sáron, szárazon kellett menni, minden feltétel adott volt ahhoz, hogy igazi rallyepálya legyen. A győzelem mellett ezeknek a pályáknak a megismerése volt hétvége a legnagyobb élménye. Nálam eddig Árpádtető volt az Isten, hát ezt most átértékeltem egy picit. Óriási köszönettel tartozok mindenkinek, aki bármit is tett ezért a sikerért. Szerviznek, támogatóknak, mindenkinek. Nélkülük nem sikerült volna. Hatalmas dolog nekem, hogy ilyen szinten versenyezhetek.

Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_214

Rallye2.hu: Három hét és jön a murvás Iseum Rallye.

Szauer Gergő: Mi pedig megyünk Szombathelyre. Kétszer versenyeztem már a vasi pályákon. 2010-ben előfutó voltam a Rali Túra mezőnye előtt, tavaly pedig Szabó Laci csapatával és autójával vettem részt ezen a versenyen. Akkor kategóriát nyertünk és abszolútban is elcsíptük a harmadik helyet. Szeretem az ottani pályákat, ahol ezúttal is szeretném a maximumot kihozni a versenyből. Egy ilyen szenzációsan sikerült verseny után szerintem nem árulok el azzal nagy titkot, ha azt mondom, hogy már legszívesebben a rajtban számolnám visszafelé a másodperceket. 🙂

Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!