Eger Rallye 2016 Salánki Gábor_229Gyöngyösi Marcell és Kollár Karcsi az utolsó pillanatban készült el versenyautója nagy felújításával az Eger Rallye előtt, de a munka megérte, meg is hozta a gyümölcsét, mivel a srácok saját elvárásuknak jócskán megfelelve kupákkal a tarsolyukban térhettek haza Egerből, Opeljük pedig nagyon szép lett. Marcellék azonban nem állnak meg, készülnek a Miskolc Rallye-ra is, ahol újra szeretnék magukat legalább ugyanolyan jól érezni magukat, mint az évadnyitó versenyen, Egerben. Gyöngyösi Marcellt kérdeztük.

Rallye2.hu: Hogyan készültetek az Eger Rallye-ra?

Gyöngyösi Marcell: Elég kalandos volt a felkészülésünk, mert télen rengeteg munkát elvégeztünk az autón, egy elég nagy átépítésen ment keresztül az Opelünk. Teljesen az alapokig szétszedtük, homokfújtuk, újra csöveztük, fényeztük, mondhatni a nulláról lett az Eger Rallye-ra összerakva az Astránk. Pénteken éjszaka tudtuk csak kipróbálni, akkor már be volt állítva a fékerő, a futómű, egészen versenykész állapotok uralkodtak a próba idején. Ekkor tudtunk menni vele először és a rajt előtt utoljára. J Ki lett centizve a munka, de azt tapasztaltuk, hogy a sietség ellenére jó lett az autó, hála az égnek és az ügyes szervizcsapatunk tökéletes munkájának. Köszönet a segítségért minden támogatónknak, barátunknak és segítőnknek is természetesen!

DSC_0739

Rallye2.hu: A verseny is ennyire izgalmas volt, mint a felkészülés?

Gyöngyösi Marcell: Nagyon jól éreztük magunkat, a gyorsasági szakaszokon, pedig nem vállaltunk semmilyen felesleges kockázatot. Mindenképpen szerettünk volna végig menni, az autót tesztelni, kipróbálni azt, hogy hogyan sikerültek a felújítás során elvégzett munkálatok. Ezt sikerült is megvalósítanunk, az már csak a hab volt a tortánkon, hogy mindezt úgy vittük véghez, hogy a kategóriánk – a 8-as- harmadik helyén zártuk a versenyt. Jó idő volt, sok néző volt, egy problémamentes hétvégén vagyunk túl, amivel szerintem elégedettek lehetünk. A navigátorom, Kollár Karcsi tökéletesen tette a dolgát, jó volt vele együtt autózni. Egyedül azt sajnáltuk, ami egyébként szerintem a Rallye2 Bajnokság mondhatni mostoha sorsa, hogy egy gyorsasági szakaszunk, a kettes, Bátor-Terpes etap lett, ami egy jelentős részét elvette a versenytávunknak. Ez ad némi keserű szájízt nekünk a verseny után, de ettől eltekintve tökéletes volt minden. A pályák nagyon jók voltak, tetszettek is, főleg a Bátor-Terpes, ezért is voltunk szomorúak az etap miatt.

Eger Rallye 2016 Salánki Gábor_437

Rallye2.hu: A Miskolc Rallye-n láthatunk e titeket?

Gyöngyösi Marcell: Igen, sőt a terveinkben az szerepel, hogy egész évben ott szeretnénk lenni a Rallye2 Bajnokságban, az évad minden futamán rajthoz kívánunk állni. Komoly célkitűzést nem fogalmazunk meg magunkkal szemben, ugyanazok a vágyaink, mint az Eger Rallye-n. Célba érkezés, illetve, hogy jól érezzük magunkat a versenyeken, ha pedig pontokat, kupákat szerzünk az hatalmas boldogság nekünk. Gyorsulni valamennyit és megismerni az autónkat ennyit szeretnénk Miskolcon is. Mi legtöbbször nagy társasággal érkezünk a versenyekre, főzünk, bográcsozunk, beszélgetünk, eszünk-iszunk és igyekszünk felhőtlenül kikapcsolódni a versenyhétvégéken. Egy csapatban vagyunk Hevesi Pistiékkel, akik tavaly még a Rallye2 Bajnokságban rótták a kilométereket, idén pedig az Országos Rallye Challange mezőnyét erősítik. Nekik szurkolunk, velük közös a szervizünk, szállásunk, hihetetlen jó csapatunk, társaságunk van. Ennyi nekünk elég is. Ha Miskolcon is olyan versenyt futunk, mint Egerben, akkor mi már elégedettek leszünk.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!