DSC_0702Várakozásokon felül kezdte, majd a második körben bosszúsan folytatta, de mégis elégedetten zárta élete első Rallye2-es versenyét az Ifj. Fogarasi Attila-Toloczkó Péter duó. A móri legények azonnal maguk mögé utasították a teljes géposztályukat és az abszolútban is éppen csak, hogy lecsúsztak a kitűzött terveikről, miközben a Hondájuk is jócskán izzott már a vágytól, hogy mihamarabb a dobogón ünnepelhessen az Eger Rallye céljában. Ifj. Fogarasi Attilát kérdeztük egri kalandjaikról.

Rallye2.hu: Hogy sikerült a felkészülésetek és milyen tervekkel vágtatok neki az Eger Rallye-nak?

Ifj. Fogarasi Attila: Két héttel az Eger Rallye előtt Nagyvelegen teszteltük a versenyautónkat és magunkat a téli pihenő után, ahol nagy hangsúlyt fektettünk az autó beállításaira, ami szerintem elég jól sikerült. Egerben a terv, annak ellenére, hogy a pályafutásunk első Rallye2-es megmérettetésére készültünk az volt, hogy a kategóriánkban a dobogó legmagasabb fokára állhassunk, abszolútban pedig az első ötben akartunk végezni. Előbbi sikerült, utóbbiról éppen csak lecsúsztunk, hatodikak lettünk. Óriási köszönettel és hálával tartozunk mindezért a támogatóinknak, a szervizcsapatunknak, minden segítőnknek és fantasztikus szurkolótáborunknak. Szenzációs hangulatot varázsoltak rajongóink és barátaink a célceremóniára, az Eszterházy térre. Köszönjük szépen!

Eger Rallye 2016 Salánki Gábor_108

Rallye2.hu: Elég ütős bemutatkozás volt ez a részetekről. Milyen volt számotokra a verseny?

Ifj. Fogarasi Attila: Egy igazán pörgős rendezvény volt az Eger Rallye. A pályák nagyon tetszettek nekünk, azt pedig különösen fontosnak tartom, hogy igen jól sikerült a szakaszokat feldolgoznunk, bár eddig sosem autóztunk rajtuk. Azt gondolom, hogy ennek is köszönhettük azt, hogy az első kör után az abszolút értékelés negyedik helyén álltunk, a kategóriánkat pedig már egy perccel vezettük, ami meghaladta a várakozásunkat. Ez minket is meglepett, de nagyon örültünk ennek a részeredménynek. Az összetett második helye csupán néhány másodpercre volt tőlünk, mögöttünk tizedekre álltak a vetélytársak, nagyon izgalmas volt a csata. A második szakasz viszont némi kellemetlenséggel indult nekünk, mert a Bátor-Terpes szakasz beírójában az egyik sportbíró olyan dolgokat mondott nekünk – alaptalan vádakkal illetett- három perccel a rajt előtt, hogy a vérnyomásom biztosan felugrott 200-ra. A gyorsaságin rettenetesen ideges voltam, tövig nyomtam a gázt és repesztettünk egy abszolút harmadik időt. De azért köszönjük, nem kérünk máskor ilyen ösztönzést. Az ötödik gyorsasági végén beindult a központi tűzoltórendszerünk valamiért, de szerencsére az legalább nem hátráltatott. Kitakarítottam, ahogy tudtam, mentünk tovább. De az utolsó gyorsaságin valami iszonyatosan elkezdett füstölni a kocsiban. Szerintem letestelt valahol, valami. Vezetékek gyulladhattak ki, ezért nagyon megijedtünk. Szerencsére megúsztuk tűz nélkül, célba értünk, a második helyért végül nem küzdhettünk az abszolútban, de így is nagyon boldogok voltunk a végén.

Rallye2.hu: Az egri sikeretek után milyen tervekkel készülődtök majd a Miskolc Rallye-ra?

Ifj. Fogarasi Attila: Megízleltük a sikert a Rallye2-ben is, ami után azt gondolom, hogy nem szeretnénk ennél rosszabb helyen végezni, bár tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű feladat, mert sok ügyes helybéli versenyzővel kell majd ezért összeakasztanunk a bajszunkat. Az tovább nehezítheti a terveink megvalósítását, hogy Miskolcon még nézőként sem jártam egyetlen futamon sem. Egerben legalább már a pályák mellől volt némi személyes tapasztalatom, de a borsodi megmérettetés kapcsán még ezt sem mondhatom el. A Miskolc Rallye mindeddig kimaradt valahogy az életemből, így nagyon sok időt fogok videózással tölteni a megérkezésünkig. Kemény versenyre számítok, de nagyon bízok benne, hogy Miskolcon is sikerül majd bebizonyítanunk, hogy nem véletlenül vihettük haza Egerből a géposztályunk legnagyobb serlegeit.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!