Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_070Csupán két versenyen állt rajthoz 2015-ben a Rallye2 Bajnokságban Tajmel Tibi Csendes Zsoltival a jobb1-ben, de látványos autózásával a közönség egyik legnagyobb kedvence volt a duó. Amit a hátsókerékhajtású BMW-ben megszoktunk Tibitől, azt hozta a Mitsubishiben is, még defektes kerékkel is keresztbe csúszva örvendeztette meg a közönséget és természetesen önmagukat is. Hiszen ez volt a céljuk, hiszen két verseny alapján tényleg nem lehettek túl vérmes reményeik a srácoknak a bajnokság tekintetében. A jövő viszont nagy változásokat hoz Tibiék életében, hiszen a Micuknak az idei évadra leáldozott a csillaga a Rallye2-ben, de a Tajmel-Csendes duó természetesen tovább tapossa a gázt 2016-ban is. Hogy hol és mivel? Arról Tajmel Tibit faggattuk.

Rallye2.hu: Miként terveztétek a 2015-ös évadotokat? Mindössze két Rallye2-es versenyen láthattunk titeket versenyezni. Volt valami komolyabb célotok, vagy csak egy-egy kellemes hétvége kedvéért álltatok rajthoz a futamokon?

Tajmel Tibor: Nagy terveink nem voltak, mivel már jó előre tudtam, hogy teljes évet, komplett bajnokságot nem fogunk tudni teljesíteni. Ezért nem is tűztünk ki magunknak elé semmilyen célt vagy elérendő helyezést a Rallye2-es versenyeink során. Amelyik verseny közel volt és/vagy tetszettek a versenykiírásban szereplő gyorsasági szakaszok, oda leadtuk a nevezésünket és a magunk valamint a közönség számára szerettünk volna autózni egy hatalmasat. Aztán, ha eredményünk, kupánk, pontunk is lett, hát egyáltalán nem bántuk.

Mecsek-Rallye-2015-Salánki-Gábor_174

Rallye2.hu: Melyik volt az a két verseny, amin ott voltatok?

Tajmel Tibor: Augusztus elején, a Baranya Kupán és október közepén az évadzáró Mecsek Rallye-n vettünk részt. Ezen kívül sprintversenyeken mentünk még. Ez tudom nem sok, de nagyon nagy köszönettel tartozunk ezért is minden segítőnknek és a szervizcsapatunknak is!

Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_266

Rallye2.hu: Milyen emlékeid maradtak ezekről a Rallye2-es versenyekről?

Tajmel Tibor: A Baranya Kupán, a prológon szenzációsat autóztunk, a nézőknek nagyon tetszett a produkciónk, így nagyon jó hangulatban vártuk a másnapi rajtot. Itt viszont már volt gondunk gazdagon, hiszen rögtön az első gyorsaságin két defektet is begyűjtöttünk, ez meg is pecsételte a versenyünk eredményességét. Aztán sikerült végre a saját stílusunkba autózni, sokat voltunk keresztbe, a látványra helyeztük a hangsúlyt. Ez az órának kevésbé, de a közönségnek és nekünk is nagyon tetszett, ám sajnos egy műszaki probléma miatt – eltört a lengéscsillapítónk- nem érhettünk el a célig. A Kassa Rallye-ra mi nem utaztunk el, hanem újra a Mecsekben tettük próbára a szerencsénket. Én nagyon szeretem a Mecsek Rallye-t, de ez a négyből megtartott két gyorsasági szakaszos, 32 versenykilométeres történet nagyon beárnyékolta az év utolsó versenyét. Nem tértünk haza jó szájízzel Pécsről. Pedig az alapötlet jó lett volna, nekem – többekkel ellentétben- nagyon tetszett, hogy négy különböző, szenzációs gyorsasági szakaszon, pörgősen, gyorsan versenyzünk. De nagyon balul sült el az egész verseny. Visszagondolva rá az jut eszembe, hogy Pécsváradon, a sáros aszfalton megforogtunk, tolattunk is, de meglepetésünkre még így is harmadik időt autóztunk. A sötétben Hetvehely rajtjánál jöttünk rá, hogy nem világít elég messze a lámpasorunk, időveszteség nélkül árkot is jártunk, de élveztük az autózást, nagyon elkeseredtünk, amikor megtudtuk, hogy az orfűi gyorsasági etap lett és annak a teljesítése nélkül kellett a pécsi célba begurulnunk.

Tajmel Tibor-Csendes ZsoltRallye2.hu: Az év vége nem sikerült túl jól nektek, hiszen egy sprinten és a Szilveszter Rallye-n is kicsúsztatok, aminek a Mitsubishid látta szerencsére csak a kárát.

Tajmel Tibor: Az első eset a bajnai sprintversenyen történt, ahol egy olyan kanyarban, amiről tudtuk, hogy nagyon csúszik, ezért a lényegesen figyelmesebben közelítettem meg. Ez is kevés volt, mert az autó hátulja megúszott én pedig már hiába próbáltam korrigálni sajnos bekövetkezett a baj. A közönségnek szerettem volna a csúszós, vizes úton autózni. Sok lett. Ennyi történt. Kilakatoltuk, rendbe raktuk az autót és indultunk a Szilveszter Rallye-ra. Előtte az egyik barátom, Krinyó, a fényező nagyon viccesen megjegyezte, hogy ne fessük le inkább. Hát, szerintem elmehetne boszorkánynak, vagy jósnőnek, mert sikerült újra összetörni az autót.

Mecsek-Rallye-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_295

Rallye2.hu: Mit terveztek 2016-ra? A Rallye2-ben sajnos a Mitsubishivel megszűnt minden lehetőségetek. Jön a Rallye Challange?

Tajmel Tibor: Nem hinném. Nekünk az nem lesz jó lehetőség. Azt már látom, hogy az új bajnokság árban sok lenne a mi költségvetésünknek, ezért nem gondolnám, hogy mi ott fogunk versenyezni. A Mitsubishimet a Szilveszter Rallye-n keletkezett töréssel árulom, vettem egy BMW-t, amivel szeretnék rallycross versenyeken indulni és a tervek szerint dobogó közeli helyezéseket szerezni. Ez lenne a kitűzött cél 2016-ra. Ha pedig úgy adódik, hogy sikerül valamilyen rallye autót is összeraknunk, amit szeretnénk, – hátsókerekest természetesen- akkor valószínűleg a Historic-ra szavaznánk. A 190-es Mercedesem még nem készült el azzal mondjuk a Historic Bajnokságban tudnánk menni. Ha ott is nagy változások lennének vagy ellehetetlenülne a sorozat, megnőnének a költségek és itt nem csak 2016-ra, hanem egy picit későbbre is gondolok, akkor egy-egy külföldi verseny is szóba kerülhet. De túl nagy terveken már nem gondolkodom.

Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_0059

Rallye2.hu: Ha te rallycrossra adod a fejed, akkor mi lesz Zsoltival? Beül esetleg máshoz?

Tajmel Tibor: Nem hinném. Ő is marad a rallycross pályákon és a szakágban, több éve versenyez már ott, sikeres, folytatja majd, amit eddig is remekül csinált.

Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_071

Rallye2.hu: Említetted az új BMW-det. Milyen autó is ez konkrétan, azon kívül, hogy bajor?

Tajmel Tibor: Egy E36 M3-as BMW-ről beszélgetünk. Eredetileg Gyarmati Arielé volt és hozzám Lukács Kornéléktól került. Ezzel szeretnék tehát a rallycrossban helyt állni és a lehető legjobb eredményeket elérni. Aztán ha minden összeáll azért jó lenne néha rallye versenyeken is részt venni. Ha másért nem, csak a móka kedvéért…

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!